Richard Gallon az idei első madárpókos taxonómiai publikációban jelentkezik (ezúttal Ian Engelbrecht szerzőtársával) ismét az afrikai madárpókokon végzett munkájának egy újabb gyümölcsével, ami egy új faj a Pterinochilus génuszból.
Gallon, R. C. & I. Engelbrecht. 2011. A new Pterinochilus species from South Africa (Araneae, Theraphosidae, Harpactirinae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 121–126.
A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, a faj csak a Limpopo provinciában lévő Waterberg hegyekben található meg, valamint egy bizonyos szintű élőhely-specializációt mutat. Jelen pillanatban ez a legdélebbről ismert Pterinochilus faj.
A 2006-ban felfedezett faj a Pterinochilus lapalala nevet kapta, és a génusz ismert fajainak számát kilencre növeli. A specifikus név tisztelgés a Lapalala Wilderness School (Lapalala Vadiskola) Waterberg hegyekben az élőhelyek megőrzésében végzett munkája előtt. A P. lapalala nőstények kétágú, lebeny nélküli spermatartóval bírnak, ez megkülönbözteti őket a lebenyes spermatartójú Pterinochilus fajoktól, úgy mint a P. lugardi, P. simoni és a típusfaj, P. vorax. A spermatartó egyenes, keskeny és hosszú formája pedig a P. murinus és P. andrewsmithi fajoktól határolja el. Utóbbi két fajnál ugyanis befelé ívelő, széles és rövid spermatartókkal találkozunk. A P. chordatus nőstények az alsó ajkon (labium) található kitinfogak számában térnek el az új fajtól, ezek száma előbbinél kb. 60, utóbbinál pedig a két ismert nőstény paratípus alapján 27 és 13. A hímek meghosszabbodott, finoman ívelő, filiform (fonál alakú) hímtagja a P. alluaudi, P. murinus és P. raygabrieli hímektől tesz lehetővé elkülönítést. A P. lugardi, P. chordatus és P. vorax hímeknél általában a III. láb combja az új faj hímjeivel ellentétben megvastagodott. Továbbá a P. chordatus és P. vorax hímeknél az első láb másodvégíze felülnézetben görbült/hajlott, míg a P. lapalala esetében egyenes. A P. cryptus hímek hímtagja finoman elvékonyodó, gyengén ívelt, a P. lapalala hímeknél pedig ehhez képest kevésbé finoman ill. hirtelen elvékonyodó és retrolaterálisan nagyobb mértékben ívelt az embolus. A disztális prolaterális tüskék hiánya a gnathocoxán további különbség a P. murinus-tól. A P. simoni-ra jellemző, a tapogatóláb tomporának prolaterális oldalán hosszanti csíkot alkotó merev szőrképletek, amik a scopulát kettéválasztják, ennél a fajnál is hiányoznak.
A P. lapalala sziklás lejtőkön él, ahol növényzet szempontjából az Acacia nigrescens (bütykös akácia), Olea europea (olajfa) és Papea capensis („vadszilva”), valamint Heteropogon contortus fűfaj dominál. A régóiban az átlagos évi csapadékmennyiség 400 mm, a középhőmérsékelt a leghidegebb hónapban 2 fok C, a legmelegebb hónapban pedig 30 fok C. A begyűjtött példányokat sziklák alatti menedékekben találták, amik teljesen be vannak borítva vitorlaszerű hálóval. Zavarás esetén az állatok gyorsan megpróbálnak valamilyen föld alatti járatba menekülni, ahol tudnak. Az egyik nőstényt kokonnal együtt találták, amiből kb. 70 fiatal állat kelt ki. A sziklás élőhely, az arra jellemző növényfauna, a vitorlaszerű háló természete, valamint az állatok általánosan lapos habitusa arra utal, hogy a faj egy szikla alatti életmódhoz (lapidicolous) alkalmazkodott specialista. Az egyetlen másik dél-afrikai madárpókfaj, aminél élőhely-specializációt figyelhetünk meg, a Ceratogyrus paulseni, amely faj élőhelyére az Arcadia típusú agyagtalaj jellemző.
Köszönet illeti Patrick Gildenhuys-t, aki tudomásomra hozta a cikk megjelenését, és rendelkezésemre bocsátotta a fajról készült fényképeket.
