Gőzölgő irodalom

Google barátom most reggel szólt, hogy Zé (alias José Paulo Leite Guadanucci) új cikke jelent meg a Studies on Neotropical Fauna and Environment című szaklapban. A cikk két új Tmesiphantes faj leírását tartalmazza Minas Geraisból (Tmesiphantesek eddig csak az Atlanti erdőkből voltak ismertek)

A kép a Wikipediáról származik

Megpróbáltam képekkel illusztrálni egy-két képpel ezt a bejegyzést, de nem sikerült jó képet, sőt istenigazából képet találni akármilyen Tmesiphantes fajról.
Ezért a WSC-hez fordultam segítségért.  Leírom mire jutottam... Kiderült Cyclosternum, Homeomma, Plesiopelma nemekbe átpakolt fajokon kívül mindössze a típusfaj (ezt a * jelzi a WSCben): nubilus Simon, 1892 * és 3 nemrégiben leírt faj tartozik ide. Maga a típusfaj eléggé jól ismert, hím és nőstény alapján is (ezt jelzi a félkövér faji névtag előtti mf aláhúzottan): mf nubilus Simon, 1892 *.

Idemásolom a WSCt lássuk mire megyünk vele. 

mf nubilus Simon, 1892 *....................Brazil [urn:lsid:amnh.org:spidersp:002495]

T. n. Simon, 1892d: 277 (Dmf).

T. n. Simon, 1903a: 920, f. 1078.

T. n. Gerschman & Schiapelli, 1973b: 76, f. 39-44 (mf).

T. n. Schmidt, 1986: 42, f. 21 (m).

T. n. Smith, 1986b: 100, f. 110h (m).

T. n. Smith, 1987d: 100, f. 110h (m).

Dryptopelma nubilum Schmidt, 1993d: 65, f. 88-90 (mf).

T. n. Pérez-Miles et al., 1996: 59, f. 48 (Tmf from Dryptopelma=Cyclosternum).

T. n. Schaefer, 1996: 27, f. 5-7 (mf).

T. n. Schmidt, 1997g, 1998h: 17, f. 87-89 (mf).

T. n. Vol, 1999a: 13, f. Z (f).

T. n. Schmidt, 2003l: 128, f. 123-125 (mf).

T. n. Yamamoto et al., 2007: 972, f. 2-8 (mf).

Gerschman & Schiapelli, 1973as cikkében még ezek a fajok is ide tartoztak (illetve még kettő lásd lejjebb a listában)...

Gerschmanék munkájának a minőségét azt hiszem a képek  világosan jelzik... beleborzongok, ha belegondolok, hogy ha nem Mello-Leitao és Caporiacco hibáit kellett volna javítgatniuk, akkor sokkal előrébb lenne a madárpóktaxonómia...

Schmidt, az Ischnocolinae alcsaládnál Dryptopelma néven jegyzi a fajokat (mindet) Raven csoportosítását követi, aki látta ugyan Simon példányát (ez a szegény holotípus hím sok mindenkit láthatott), de nem értett egyet Gerschmanékkal, így az összes Tmesiphantes és Melloleitaoina fajt bepakolta a Dryptopelma génuszba.

Pérez Miles visszapakolta a Tmesiphantes fajokat (az összeset megintcsak), illetve még ebben az évben a génusz kiegészült a T. spinopalpus fajjal, amit később Rudloff a Cyclosternumba helyezett át (ezt egyébként a karácsonyra közzétett Peters 2000s TOW2ból lehetett kideríteni).
Kis házi feladat kiderteni ki és mikor "belezett" egyet a génuszon úgy, hogy mára csak 1 maradt az eredeti fajokból:
T. elegans Gerschman & Schiapelli, 1958 -- see Homoeomma.
T. minensis Mello-Leitão, 1943 -- see Plesiopelma.
T. montanus Mello-Leitão, 1923 -- see Homoeomma.
T. physopus Mello-Leitão, 1926 -- see Plesiopelma.
T. serratus Gerschman & Schiapelli, 1958 -- see Homoeomma.
T. spinopalpus Schaefer, 1996 -- see Cyclosternum.
Flavio Yamamoto és mtsai 5 éve 3 új fajt írtak le (José itt is szerzőtárs volt), így 4 négyre nőtt a fajok száma amit most Zé újabb kettővel növelt. Emellé a Melloleitaoina génusszal való rokonságot is kicsit elemzi. Sajnos a cikkhez egyelőre én sem férek hozzá.

Chilobrachys sp. 'blue/south vietnam"

Ha már telespammeltem a ma készített képeimmel a fél netet, a blog sem úszhatja meg. Viszonylag kevés fotó található még erről a fajról, gondoltam kiegészítem néhánnyal a korrábbiakat. Voilá:

]">

]">

]">

Féktelenül

Majdnem egy éve annak már, hogy erről a meglepően érdekes kutatásról írtam itt a blogon egy rövid ismertetőt. Most megérkezett arra a cáfolat is a Foelix féle csapattól, melynek rövid összefoglalása emígyen szól:

Erősen vitatható az a nézet, mely szerint a madárpókok lába képes finom pókselyem előállítására, megelőzve az állat leesését sima felületről. Két tanulmány állítja, hogy a végízeken található „recés szőrök” képesek pókselyem előállítására. Számos madárpókfajnál vizsgáltuk ezeket a szőröket fény és elektronmikroszkóp segítségével és hasonlítottuk össze őket az utótesten található fonószemölcsök szövőcsévéivel. Azt találtuk, hogy a recés szőrök felépítésükben közeli rokonságban vannak a pókok kémiai anyagokat érzékelő szőreivel (csésze alakú foglalat, hajlott forma finom hosszanti élekkel, excentrikus dupla lumen a szőrszál belsejében, tompa végződés nem egészen végállású nyílással).

A fonószemölcs szövőcsévéi nagy, vaskos alapzattal rendelkeznek, mindennemű gödör vagy foglalat nélkül. Ezek nem nyílásban végződő hosszú szőrök recés felülettel. Elektronmikroszkópos vizsgálat során soha nem tapasztaltunk pókselymet a recés szőrök esetében, ellenben a szövőcsévéknél ez nagyon gyakori jelenség. Érdekes módon a recés szőrök előfordulnak a fonószemölcsön is, gyakran a pókselymet termelő szövőcsévék mellett.
3. Ábra A fonószemölcsök szövőcsévéi a P. regalis (A,B) és a Brachypelma auratum (C). fajok esetében. (A) Két tipikusan holyagszerű alappal rendelkező cséve.(Bvel jelölve) és (mechanikus hatásokra érzékeny) szőrökkel körülvéve. (B)Több szövőcséve mellett egy bordázott szőr (csillaggal jellölve). Nyílheggyel a csévék végén a pórus léthatóvalamint az abból kilógó selyemdarabkák . (C)Közeli képek egy csévéről (nyíl), illetve egy bordázott szőrröl (csillag).
Az élő madárpókok megfigyelése a üvegkísérlet során megállapította hogy a recés szőrök állították elő valamit, de az tisztázatlan maradt, hogy ez valóban pókselyem kiválasztás volt vagy sem. A következtetésünk az, hogy a recés szőrök kémiai anyagokat érzékelnek, nem pókselymet állítanak elő. Mindenesetre a biztos tapadás érdekében, a végíz és a tapogatóláb talpecset szőreinek ezrei biztosan többet nyomnak a latba a recés szőrök ritkásan elszórt hálónyománál.

Forrásanyag annak, aki jobban rá akar kattanni a témára:

Foelix, R. F., B. Rast & A. M. Peattie. 2012. Silk secretion from tarantula feet revisited: alleged spigots are probably chemoreceptors. Journal of Experimental Biology (April 1, 2012) 215, 1084–1089.

Preparálás I. A szárazpreparátum

Terveim szerint ebben a sorozatban időről - időre ismertetve lesz egy-egy módszer, ahogyan preparátumot készíthetünk az elpusztult madárpókokból vagy azok egyes részeiből. E sorozat első része a szárazpreparátum készítése, amely talán a „közember" által leggyakrabban alkalmazott preparálási technika ha egy ízeltlábúról van szó.

Csak vázlatpontszerűen értekeznék az általam alkalmazott eljárásról, mellyel szárazpreparátumot készítek az elpusztult nagyobb termetű madárpókokból, mivel nem hinném, hogy sok új információt adok közre ez ügyben. Ellenben lehet, hogy valakinek éppen az alább leírtak hiányoznak a boldog hétköznapokhoz (who knows?)…vágjunk is bele:

A művelet egyszerű, mint a barlangrajz, nem kell semmiféle firlefáncos űrtechnológiára gondolni. Persze ízlés szerint lehet cizellálni mindenféle kegyszerrel és vegyszerrel, meg festett műutótesttel..stb, így aki nem elégszik meg ezzel az egyszerű mezei eljárással, ami azért a bazárokban kapható „The Spider” cimkével ellátott förmedvényeket még mindig fényévekkel előzi, teljes nyugodtsággal tanulmányozza
Dr. Fehér György könyvét a tökéletes nirvána elérésének érdekében.

A demonstrációs célra felhasznált állat egy Pamphobeteus nigricolor kifejlett nőstény egyede, mely már jó ideje mélyhűtött állapotban „várakozik” postmortem állapotban a frigóban. Érdekesség kedvéért, így nézett ki ereje teljében (amint épp "kicsontozta" a vőlegényét):

Az alábbi képhez jelen esetben nem fűznék a korábbiakban alkalmazott számozott szájbarágót. Szerintem elég egyértelműen beazonosíthatók a jószág kikészítéséhez használt eszközök. Ha mégsem, akkor azt is ki tudjuk tárgyalni komment jelleggel. Sajnos a képről lemaradt, de mindenképpen említést érdemel egy formalinnal töltött injekciós fecskendő. Erre később még kitérek.



Éles penge segítségével, hosszanti irányú vágással nyissuk fel az utótest hasi oldalát.



Majd távolítsuk el az utótest tartalmát. Ha ezt nem tesszük, akkor egyrészt a száradás végeredményeképpen az utótest összezsugorodik, másrészt az utótest tartalmának rothadása következtében terjengő bűz miatt a pók nem igazán lesz alkalmas lakásdekorációs célokra (szóltam!:) ).

E célra nekem legjobban a hurkapálcára fordított csepp alakban felcsavart vatta vált be a legjobban, melyet csavaró mozdulatokkal alkalmazok az utótest tartalmának eltávolítására. Ezután addig kell cserélni a vattalabdacsokat, amíg szinte szárazra töröljük az utótest belsejét, és semmiféle elszíneződés nem látszik a felvágott utótestből kihúzott vattán. Legvégül alkohollal vagy formalin oldattal mossuk végig az utótest kültakarójának belső oldalát, majd ismét töröljük szárazra.





A kitöméshez szintén vattát használok. Nagyjából borsó nagyságú golyókat formázok vattából és fokozatosan töltöm fel velük az utótest kültakaróját. Tapasztalataim szerint ezáltal sokkal könnyebb feszesebbre tömni, és végül megfelelő formára alakítani az utótestet, mintha nagyobb darabokkal járnánk el ugyanígy. A kitöméshez használt vattát érdemes alkoholba vagy formalin oldatba mártani a további baktériumos folyamatok csökkentésének érdekében. Én nem használok, de biztos nem árt ha ennél a műveletnél is alkalmazunk rovarmérgeket a kártevők ellen (múzeumbogár, moly..stb.).



A művelet végén finoman a kívánt alakúra lehet gyurmázni (ujjbeggyel nyomkodni) az utótestet.





Ahogy a képen is látszik, a fagyasztással történő tárolás közben megsérülhet a madárpók. Főképpen a lábak törnek könnyen. A szükséges ragasztást ennél a műveletnél végzem, a következő fotón látható technika alkalmazásával.



Egyszerű „toldót” faragok gyufaszálból, fogpiszkálóból..stb, hogy a ragasztás stabilabb legyen.

Ezután következik az állat rögzítése a kívánt testtartásban. Jelen esetben a pókot általános pihenő pozitúrában rögzítettem, enyhén terpesztett lábakkal. Ehhez tökéletesen megfelel a háztartásokban található, olcsó gombostű.





A fonószemölcsök rögzítése:




Amikor a rögzítéssel kész vagyok, vékony injekciós tű segítségével, a képen jelölt helyen, az izületi membránon keresztül formalin oldatot fecskendezek a lábakba, a baktériumos dzsembori csökkentésének céljából. Főképpen a lefagyasztott, majd felengedett példányok esetében javallott megtenni, mivel a fagyasztás következtében „megfolyósodott” lágy szövetek „beindulva” irgalmatlan bűzt képesek produkálni. A formalin használatakor mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy egy olyan méreg, ami bőrre kerülve vagy belélegezve elég kellemetlen, de ráadásul legalább rákkeltő is (munkavédelmi előírások betartása éppen ezért javallott:) ).



Amikor a preparált példányunk tökéletesen megszáradt egy fóliával letakarva megóvhatjuk a porosodástól, amíg döntünk a továbbiakról.



A preparált madárpók végleges tárolására és bemutatására legcélszerűbb egy rovardobozt beszerezni. Ennek hiányában megfelel bármilyen magasabb oldalfallal ellátott jól záródó doboz, amely megóvja a preparátumot a nemkívánatos külső behatásoktól (kártevők, por…stb).

Erre a célra ezt az Ikeában kapható dobozt találtam a legmegfelelőbbnek, amelyet sajnos máshol még nem láttam (hasonlót sem), így a beszerzése vidékről legalább olyan macerás, mint egy rovardoboznak.



Legvégül következik a szárazpreparátum montírozása. A pók végízeinek talpecsetét pillanatragasztóval a talapzathoz rögzítem, majd megkapja az elmaradhatatlan címkét.



Kész, mehet a dobozba:



Élőben sokkal „nagyobbat” mutat:)



Ha van kérdés, nyugodtan jöhet itt komment formában, de a Facebookon is!

Díszítősor: Durcás szépségek

A napokban aktuális, hosszabb lélegzetvételű bejegyzésem előtt, néhány fotó ezekről a durcás szépségekről. Zolinak ajánlom.

0.1. Xenesthis sp. „blue”



Spermatartó:



0.1. Xenesthis immanis





Spermatartó:

Bazár bezár

Vagyis a DNFS fórum hamarosan végleg lekapcsolódik. Alábbiakban olvasható ZoozDa közleménye:

"Sziasztok,

fájó szívvel , de 2011 jún. 15.-én bezár (eltűnik) az oldal. Sajnos a domaint kezelő cég csak most szólt, így nincs sok idő variálni.

Részemről nem finanszírozom tovább a domaint évi 10k forintért ért (csak a tárhely volt ingyen) úgy, hogy 4-5 ember hírdetésén

túl nem sok minden történt itt az utóbbi 2-3 évben.

Ráadásul én magam is megválok/váltam a pókjaimtól, és nem is tervezem a közeljövőben a velük való foglakozást,

még sokadik hobbyként sem.

Mindenkinek további jó pókozást kívánok.

Üdv,

ZoozDa"

A vészfék

A többi pókhoz hasonlóan a madárpókok (Theraphosidae) is állítanak elő pókselymet az erre szolgáló speciális mirigyeikben, amit az utótestükön található fonószemölcsökből juttatnak a külvilágba. Korábban felmerült, hogy az egyik nagytermetű madárpókfaj, az Aphonopelma seemanni képes pókselymet kiválasztani a járólábainak végízeiből, bár ez az állítást Perez-Miles és munkatársai később megkérdőjelezték, mivel az erre irányuló kutatás nem vezetett eredményre.

Brachypelma auratum függőleges falat mászik

Ebben a cikkben (Rind et al. 2011. Tarantulas cling to smooth vertical surfaces by secreting silk from their feet. The Journal of Experimental Biology 214, 1874-1879.) a szerzők bizonyítják, hogy olyan szövőcsévék találhatóak három közismert madárpókfaj (Grammostola rosea, Poecilotheria regalis, Brachypelma auratum) járólábainak végízén, amelyek közvetlenül képesek pókselyemet létrehozni.


Brachypelma auratum függőleges falat mászik, alulnézet

Az előzőekben említett fajok alapján arra lehet következtetni, hogy ez a képesség széles körben elterjedt a madárpókoknál. A cikk bemutatja, ahogyan a madárpók egy több szálból álló „hálólábnyomot” hoz létre, amikor elkezd lefelé csúszni egy sima, vízszintes felületen. A végízen található kellően erős és rugalmas fúvóka szerű szőrök felelősek a pókfonal „ledobásáért”, melyek végül „lehorgonyozzák” a madárpókot.


Grammostola rosea selymet választ ki a lábából. A) A példány a függőleges falon mászik; B) Selyem a falon; C) A selyem a felületen, 27 szál; levedlett tapogatóláb rétegfotója.

A szerzők utalnak arra is, hogy a madárpókok fonószemölcsein található szövőcsévék nagyon hasonlítanak a Devon korból ismert ős-pók fonószemölcsére. Ez arra enged következtetni, hogy a pókselyem kiválasztásának mikéntje a madárpókoknál igen ősi formában maradt fent.


A-B) Grammostola rosea lábvégíz, talpkefe, szkenning elektronmikroszkópos kép.


C) Grammostola rosea részlegesen levedlett láb keresztmetszete; D) Brachypelma auratum lábvégvedlés belülről a szövőcsévéket nyilak jelzik.


Poecilotheria regalis lábvégi szövőcsévék, szkenning elektronmikroszkópos képek.




Forrás:
Rind, C., Birkett, C. L., Duncan, B.-J. A. and Ranken, A. J. Tarantulas cling to smooth vertical surfaces by secreting silk from their feet.. The Journal of Experimental Biology, 214, 1874-1879 DOI: 10.1242/jeb.055657

Madárpók taxonómia 2011

Frissítve: május 11. A korábbi évekhez hasonlóan ez a bejegyzés is az ebben az évben leírt új taxonok illetve közölt taxonómiai változások listájaként funkcionál. Ez egy rövid áttekintés, részletesebben az egyes cikkekről szóló bejegyzésekben olvashatsz (linkek az 'Irodalom' résznél).

Újraérvényesített génuszok:
Mygalarachne Ausserer, 1871 (Gabriel & Longhorn) – korábban nomen dubium.
Pterinopelma Pocock, 1901 (Bertani, Nagahama & Fukushima)

Új fajok:
Hapalopus lesleyae Gabriel
Pterinochilus lapalala Gallon & Engelbrecht
Pterinopelma sazimai Bertani, Nagahama & Fukushima
Schismatothele benedettii Panzera, Perdomo & Pérez-Miles

Új kombináció (áthelyezés):
Pterinopelma vitiosum (Keyserling, 1891) (Bertani, Nagahama & Fukushima) – ezelőtt Eupalaestrus, Pérez-Miles nomen dubium-ként kezelte.

Új szinonimák:
Grammostola schulzei (Schmidt, 1994) = G. vachoni Schiapelli & Gerschman, 1961 (Ferretti, Pompozzi & Pérez-Miles)

Egyéb:
*** A Harpaxictis nem a Sericopelma szinonimja, viszont nomen dubium (Gabriel & Longhorn).

Irodalom
1. Bertani, R., R. H. Nagahama & C. S. Fukushima. 2011. Revalidation of Pterinopelma Pocock 1901 with description of a new species and the female of Pterinopelma vitiosum (Keyserling 1891) (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Zootaxa 2814: 1–18.

2. Ferretti, N., G. Pompozzi & F. Pérez-Miles. 2011. The species of Grammostola (Araneae: Theraphosidae) from Central Argentina: taxonomy, distribution, and surface ultrastructure of coxal setae. Zootaxa 2828: 1–18.
3. Gabriel, R. 2011. A New Species of Hapalopus Ausserer, 1875 from Guyana (Araneae: Theraphosidae). Journal of the British Tarantula Society 26 (2): 76–80.
4. Gabriel, R. & S. J. Longhorn. 2011. Redescription of the holotypes of Mygalarachnae [sic] Ausserer 1871 and Harpaxictis Simon (1892) (Araneae: Theraphosidae) with rebuttal of their synonymy with Sericopelma Ausserer 1875. Revista Ibérica de Aracnología 19: 157–165.
5. Gallon, R. C. & I. Engelbrecht. 2011. A new Pterinochilus species from South Africa (Araneae, Theraphosidae, Harpactirinae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 121–126.

6. Panzera, A., C. Perdomo & F. Pérez-Miles. 2011. Schismatothele benedettii, a new species of tarantula from amazonic Brazil (Araneae, Theraphosidae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 130–132.

Új Schismatothele faj

Ezzel a bejegyzéssel végére érek az utóbbi hetekben felhalmozódott kis „backlogomnak”, ami a megjelent taxonómiai cikkekből állt. Ennek a rövid darabnak egy, a legtöbb hobbista számára valószínűleg ismeretlen taxon a főszereplője. A Schismatothele Karsch, 1879 (a leírását gyakorolni kell, könnyű belebonyolódni) génusz egyetlen, Venezuelában gyűjtött faj számára – Schismatothele lineata Karsch, 1879 – jött létre, amiből is csak a nőstény ismert. Raven (1985) a Holothele szinonimájának tekintette, amit később Rudloff nem fogadott el. A típusfajon kívül azonban további fajokat nem ismert meg a tudomány, egészen eddig, mert Panzera, Perdomo és Pérez-Miles egy új fajt írnak le mindkét ivar alapján, így az első hím is előkerült a génuszból.

Panzera, A., C. Perdomo & F. Pérez-Miles. 2011. Schismatothele benedettii, a new species of tarantula from amazonic Brazil (Araneae, Theraphosidae). Bulletin of the British Arachnological Society 15 (4): 130–132.

Mario Benedetti egy fontos spanyol nyelven alkotó uruguayi író és költő volt, aki 2009-ben hunyt el, előtte tisztelegnek a specifikus névvel. A diagnózis szerint a nőstény az S. lineata-tól a spermatartók morfológiájában tér, amiknek elég egyedi formája van. Sajnos a cikkben egy (szerintem) nem túlzottan jó ábra van, fotó nincs. Radan Kaderka honlapján viszont van egy Schismatothele sp. spermatartó fotó. Mivel a hím nem ismert az S. lineata fajnál, így azt nem lehet összehasonlítani az S. benedettii-vel.

A diszkusszióban érdekes dolgokat lehet olvasni. Az ivarhólyag megnagyobbodott algyűjtője Raven (1985) és Pérez-Miles és mtsai (1996) szerint a Theraphosinae alcsaládra jellemző levezetett jelleg, ez a Schismatothele benedettii-nél is megvan. A hímtagon élek megléte szintén egy levezetett jelleg az alcsaládnál, ám a szerzők szerint a S. benedettii-nél található élek nem homológok a többi, Bertani által (2000) vizsgált theraphosine hímtagon találhatókkal. A Theraphosinae-ra jellemző az I. és/vagy III. és/vagy IV. típusú (ill. VI. típusút Pérez-Miles kimutatott egy Hemirrhagus fajnál) csalánszőr az utótesten, viszont a Schismatothele fajoknál ez hiányzik! A génusz alcsalád szintű elhelyezése tehát vitatott ill. kérdéses, a szerzők azonban a Theraphosinae-ban hagyják egyelőre.

Róla szól a nóta: Grammostola

Idén elég szép számmal érkeznek a madárpókos cikkek, a Zootaxában már kettőt lehoztak, és tudomásom van egy harmadikról is, ami már a lektoroknál alatt van. A Pterinopelma cikkről a bejegyzés erre olvasható. Itt most Ferretti, Pompozzi és Pérez-Miles április 21-én megjelent cikkéről lesz szó. Diagnózist, leírást, képeket, illusztrációkat, elterjedési adatokat, valamint egy megkülönböztetéshez is hasznos új karaktert kapunk a 3 közép-argentin Grammostola fajról (G. burzaquensis, G. doeringi, G. vachoni), bónuszként pedig új szinonímiát is.

Ferretti, N., G. Pompozzi & F. Pérez-Miles. 2011. The species of Grammostola (Araneae: Theraphosidae) from Central Argentina: taxonomy, distribution, and surface ultrastructure of coxal setae. Zootaxa 2828: 1–18.

A vizsgált fajok csípőin morfológiailag háromféle szőrt (setae, de az egyszerűség kedvéért itt „szőr” marad) fedeztek fel. Az első típust rövid és erős, egész felületükön érdes, „taréjos” tüskealakú szőrök alkotják. A második típus hosszabb (közel négyszer akkora a hossz, mitn az első típusé) és vékonyabb tüskealakú képletekből áll. A tövi rész érdes, középső rész sima, a csúcsot pedig számos rövid hajlott végű horog borítja. A harmadik típusba normál alakú, kisebb szőrök tartoznak, amikre érdes, vékony tövi rész jellemző. A csúcsi rész ennél a fajtánál a legvékonyabb, és egyenes végű horgokat találunk rajta.

Diagnózisok

Grammostola burzaquensis Ibarra-Grasso, 1946 – A három faj közül a legkisebb. Feji régió (pars cephalica) enyhén magasabb; rendes sima szőrök a csípők (I-IV) pro- és retrolaterális és a gnathocoxák retrolaterális oldalán; hímeknél a lábszársarkantyú elsődleges (kisebb) szegmense hosszú, fekete, csúcsánál észrevehetően elhajló tüskével, másodlagos (hosszabb) szegmens hosszú kúpalakú képlettel; spermatartók rövid egyenes csövek; színezet: fekete, térdeken hosszanti csíkok, kevésbé feltűnőek, mint a G. vachoni esetében, a lábak hasi oldalát nagyon rövid (rövidebb, mint a G. doeringi-nél) vöröses szőr borítja.

Grammostola doeringi (Holmberg, 1881) – Észrevehetően magasabb feji régió; hosszú tüskealakú szőrök a csípők (I-IV) pro- és retrolaterális és a gnathocoxa retrolaterális oldalán; spermatartók hosszú és egyenes csövek; színezet: sötétszürke, térdeken hosszanti csíkok, amik kevésbé feltűnőek, mint a G. vachoni-nál, a lábak hasi oldalát rövid vöröses szőr borítja.

Grammostola vachoni Schiapelli & Gerschman, 1961 – Feji régió enyhén magasabb; rövid és hosszú tüskealakú szőrök az I-III. lábak csípőinek pro- és retrolaterális, IV. láb csípőjének prolaterális és a gnathocoxa retrolaterális oldalán; spermatartók befelé hajló csövek; színezet: fekete, feltűnő hosszanti csíkok a térdeken, lábak hasi oldalát hosszú, sárgás szőr borítja.

Schmidt (1994) Polyspina schulzei-je (később homonímia miatt Polyspinosa-ra változtatta) megegyezik a G. vachoni-val. Itt a dologban egy kicsit furcsa, hogy Schmidt a Polyspinosa schulzei-t eumenophorine-ként írta le (azaz az Eumenophorinae alcsalád tagjaként), és elvileg Afrikából származik... kicsit azért cikinek érzem, hogy egy olyan valaki, aki madárpókfajokat ír le, nem ismeri fel az állatot alcsalád szinten.

Mindhárom fajt nem találták meg azonos élőhelyen, de két faj élőhely megosztását megfigyelték többször is, azaz a G. burzaquensis fellelhető G. doeringi-vel vagy G. vachoni-val együtt, a G. doeringi a G. vachoni-val egy helyen, de mind a három faj elterjedésének az ismert adatok szerint nincs metszete.

Aki képekre kíváncsi, annak érdemes a Kulcskérdés bejegyzésre klikkelnie, és Nelson Ferretti honlapja is ajánlott, kiváltképp a galéria, ahol sok madárpókos kép van.

Gabriel és Longhorn új cikke

Kicsit késve, mert már vagy két hete megjelent, de röviden írok erről az új cikkről:

Gabriel, R. & S. J. Longhorn. 2011. Redescription of the holotypes of Mygalarachnae [sic] Ausserer 1871 and Harpaxictis Simon (1892) (Araneae: Theraphosidae) with rebuttal of their synonymy with Sericopelma Ausserer 1875. Revista Ibérica de Aracnología 19: 157-165.

Sajnos a cikkben a Mygalarachne név többször rosszul van leírva (pl. a címben is). Mikor a RIA új számának index PDF-ében észrevettem ezt, írtam a szerzőknek, de már nem lehetett a hibát korrigálni. Akkor tehát kattintás után lássuk.

Anton Ausserer 1871-ben leírta a Mygalarachne és a Harpaxibius génuszokat az Acanthoscurria és a Crypsidromus algénuszaiként. A Mygalarachne a M. brevipes Ausserer, 1871 faj számára jött létre, ami egy feltűnően rövid lábú madárpók Hondurasból. Később Simon emelte teljes önálló génusz státuszba, és kiemelte a nagy robusztus csáprágókat és a combon a scopula hiányát. Ezt követte F. O. P.-Cambridge és Petrunkevitch is. A Harpaxibius a H. striatus Ausserer, 1871 venezuelai fajt szállásolta el. Az algénuszt szintén Simon emelte „full” génusszá, ugyannakor át is nevezte Harpaxictis-szá. Ez az igazi átnevezés, nem amikor egy állat neve szinonímia miatt változik meg, ugyanis a Harpaxibius nevet már korábban használták egy hártyásszárnyú rovar taxon neveként (homonímia). Sokkal később, Raven (1985) azonosnak találta a Harpaxictis, Mygalarachne, Nhandu és Sericopelma génuszokat. A Mygalarachne lett a szenior szinonim, mivel ez volt a legrégebbi név. Érdekességképpen megjegyzem, hogy ugyebár a Harpaxictis eredetileg Harpaxibius volt, amely név foglalt volt, így az átnevezés után a Harpaxictius névhez Simon, 1982 szerző és év kötődik. Ha az eredeti név maradt volna meg, akkor a Harpaxibius lett volna a szenior szinonim, mert ugyannabban az évben és publikációban írta le a Mygalarachne-val Ausserer, csak a Harpaxibius-t a 195. oldalon, a Mygalarachne-t pedig a 206. oldalon, és itt így a prioritást a kisebb oldalszám (hamarabbi közlés) dönti el.

Mint az ismert, a Nhandu = Mygalarachne szinonímiát nem fogadták el a későbbi szerzők. Lucas és mtsai (1991) A M. brevipes holotípus vizsgálata utána arra a következtetésre jutottak, hogy egy ivaréretlen nőstény, és rendszertani hovatartozását nem lehet biztosan megállapítani. Ezáltal megmaradt a Harpaxictis = Sericopelma szinonímia.

Gabriel és Longhorn is tanulmányozták és újból leírták a Mygalarachne és a Harpaxictis holotípusait, és más konklúzióra jutottak. A Harpaxictis nehéz eset, mert azt sem tudják, az egyetlen ismert példány hím-e vagy nőstény, mivel az utóteste nincs meg, de nem lehet szorosan a Sericopelma-hoz kötni. A Mygalarachne génuszt viszont újra érvényesnek tekintik. A három génusz közti különbségeket a szövegben és egy részletes táblázatban is közlik.

Kulcskérdés

Tegnap fedeztem fel egy tavaly decemberi cikket, amiben Ferretti és munkatársai közölnek a Buenos Aires (Argentína) tartományban előforduló mygalomorph fajokról egy határozókulcsot.

Ferretti, N., G. Pompozzi, S. Copperi, A. González & F. Pérez-Miles. 2010. Arañas Mygalmorphae de la provincia de Buenos Aires, Argentina: Clave para la identificación de especies. Bioscriba 3 (1): 15–34.

A madárpókok kedvelőinek ez a cikk a következő fajok miatt érdekes:

• Catumiri argentinense
  
• Eupalaestrus weijenberghi
  
• Grammostola burzaquensis
  
• Grammostola doeringi
  
• Grammostola vachoni
  
• Homoeomma uruguayense
  
• Plesiopelma longisternale
  

Az összes madárpókfajról van habituskép, egyesekről pedig ivarhólyag, hangkeltő apparátus és lábszársarkantyú képek. Ferrettiről hamarosan itt a blogon is lesz majd szó.

Akit érdekel a PDF, kattintson ide.

Update: egészen véletlenül a bejegyzés megírása után röviddel kaptam Stuart Longhorn-tól e-mailben egy másik cikket, ami némelyest hasonló a fentihez, viszont Uruguay mygalomorph fajaival foglalkozik. Kattintás után kicsit bővebben.

Montes de Oca, L. & F. Pérez-Miles. 2009. Las arañas Mygalomorphae del Uruguay: clave para familias, géneros y. especies. INNOTEC 4: 41–49.

Ebben a következő MP fajok szerepelnek:

• Acanthoscurria suina
  
• Catumiri uruguayense
  
• Eupalaestrus campestratus
  
• Eupalaestrus weijenberghi
  
• Grammostola andreleetzi
  
• Grammostola burzaquensis
  
• Grammostola iheringi
  
• Grammostola mollicoma
  
• Homoeomma uruguayense
  
• Plesiopelma longisternale
  

Tetszetős ez a cikk is, képekkel és illusztrációkkal, a G. mollicoma északi és déli változatáról is van kép pl.

Plastic Fantastic

Hosszú kihagyás után ez az első „how to” jellegű posztom, melyekben az évek során megszerzett ismeretekből és gyakorlatból szemezgetek. Semmi extra, csak egy lájtos tavaszi ötletbuborék. Rendszert nem csinálok a dologból, továbbra is érvényben marad az „egyes direktíva” .

Nagyon gyakran visszatérő téma a madárpóktartó körökben a megfelelő talaj és berendezési tárgyak kiválasztása ill. az ehhez köthető problémák kiküszöbölése. Ugyanis probléma az igen könnyen keletkezik, még akkor is, ha a hobbista a francia szakácsokat meghazudtoló módon brillírozik a sütővel, létrehozva a séf kedvencét, a „pirított tőzegtortát, magnetronnal lángolt szőlőtőkével”.

Ennek ellenére megy a küzdelem a penészgombákkal, az atkákkal, tőzeglegyekkel, ugróvillásokkal és egyéb nem kívánatos jelenségekkel, melyeket eleve a szerves talajjal és berendezési tárgyakkal hurcolunk be, vagy ezeken találnak maguknak kiváló életfeltételeket. Fokozott a veszély a kis pókok tárolóedényei esetében, mivel ott könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás és rövid idő alatt jöhetnek létre szélsőséges folyamatok (pl. a penészesedés olyan gyorsaságú és mértékű lehet, hogy könnyen elpusztíthatja a fiatal állatot). Ellenkező esetben a kiszárított szerves talaj (pl. tőzeg) ropogósra keményedik és nagyon nehezen „issza be” újfent a vizet. A diszkinetikus szindrómáról már nem is beszélve, melynek kialakulása a megfigyeléseim alapján szintén valahogy a szerves talajhoz volt köthető…de erről már értekeztem korábban ITT

Egy szó, mint száz, néhány éve már, hogy eljött számomra az a pillanat, amikor feltettem a kérdést, hogy miért is erőltetem ezt az utat? Mert a többség így csinálja? Dekor terráriumok esetében érhető, hiszen annak a célja ideális esetben az élőhely lemásolása, melyekben általában kifejlett állatok vannak bemutatva.

Nade növendék állatok esetében? Főleg amikor az állat elvesztése sokszor jelentős anyagi veszteséget is jelenthet.

A mindenféle műanyag küblik egyet biztosan nem szolgálnak: dekorációs célokat. Akkor meg minek a brék? Mindenképpen érdemes végigfuttatni az alap gondolatmenetet, mely igencsak elveszik a sok hűhó közepette.

Végül is mi a cél? A cél az, hogy a rizikótényezőket a lehető legminimálisabb szintre csökkentve a madárpókot felneveljük. Minden eszköz megengedett. Bingó!

Mi a talaj szerepe? A behelyezett talaj szerepe az, hogy könnyen felvegye majd tartsa a nedvességet (sok madárpókfaj fiatal egyedeinek itatása a talaj segítségével történik) és a madárpók rejtekhelyet tudjon belőle építeni.

Mi a behelyezett tárgyak szerepe? Fedezék, leshely, a háló rögzítésére szolgáló alkalmatosság.

Tehát ezen ismeretek figyelembevételével értelmeztem kicsit újra a dolgokat. Az alábbi képen egy bézikszíntű, kellemes vasárnap délutáni madárpókáttelepítés limlomjai láthatóak kizárólag a vegytiszta „műanyag világból”:



1. Vermikulit

2. Műanyag kézi pántoló szalag (fiatal fánélő madárpókfajok elhelyezéséhez)

3 – 4. Műanyag tárolóedények

5. Habtálca (növendék fán élő fajok rejtekhelyének kialakításához).

A vermikulitról néhány szóban: Maga a vermikulit természetes szilikátásvány, melyből 900C-on történő expandálás során kivonják a kémiai állapotban kötött kristályvizet. Előnyei a csíramentesség és a nagyfokú vízkötő képesség (tömegének több, mint háromszorosát képes felvenni vízből, ami azért pöstiesen szólva se semmi). Hátránya: Nem túl esztétikus, így dekor terráriumok berendezésére nem kifejezetten alkalmas. Beszerezhető: gazdaboltokban, börzéken stb.



Penészedni a vermikulit is tud, de ez csak azokra helyekre korlátozódik, ahol táplálékszervezetekkel vagy azok maradványaival érintkezett. A benészbevonatot viszonylag könnyű eltávolítani a gombafonalakkal átszőtt vermikulittal együtt. A madárpóktartásban használt szerves talajokkal ellentétben még akkor sem kell tartani a penészedés továbbterjedéstől, ha ez nem történik meg.

Használatkor enyhén letömörítem, majd ezután nedvesítem. Hallottam olyat, miszerint a pókok nem kedvelik. Ez nem igaz. Teljesen úgy „kezelik”, mint bármilyen más talajt. Természetesen nem én találtam fel a "meleg vizet". A vermikulitot talajként, vagy még inkább talaj keverékek alkotó elemeként már nagyon régóta használják külföldön, így szerencsére csak oda kellett nyúlni a bevált módszerhez. Eleinte kísérletképpen alkalmaztam, viszont mára már állandó kiegészítője lett a tárolóedényeknek (főleg a növendék állatok tartásánál).

Használatánál a belégzését kerülni kell, mert nagy dózisban szilikózist okozhat.

Az alábbi két képen fiatal fán élő állat tartóhelyének kialakítása látható (közvetlenül áttelepítésük után).





Növendék fán élő madárpók elhelyezése (a tartódobozt a pók már „belakta”). A búvóhely habtálcából lett kialakítva.





Fiatal tárnázó madárpókfaj elhelyezése.

Őket sekély kör alakú tartódobozban helyezem el. Az esetek többségében a nyíl által megjelölt helyen – a doboz falánál körben, félkör keresztmetszetű, ám a sekély talaj miatt felül nyitott vájatot építenek, melyet hálóval bélelnek. Tapasztalataim szerint ezzel a módszerrel sokkal jobban kontroll alatt tartható a nevelésük, mintha hagynánk, hogy mély tárnát építsenek a talajban. Természetesen a növekedésükkel arányosan növelem a tároló edény nagyságát.



Végül, ha nem akarunk dekor terráriumot kialakítani, kifejlett madárpókot is elhelyezhetünk így, mint pl. a képen látható, a hobbizsargonban csak „talajlakó” címkével ellátott madárpókot.