…azaz a szirtipókos bejegyzés második része. (a Mohamedes poénhoz nincs vizualizáció, ennek egész egyszerű az oka – és ezt a dán karikaturisták 2006ban a saját bőrükön tanulták meg – a profétát ábrázolni szigorúan tilos az adott vallásúak szerint. Mondjuk az más kérdés, hogy az inkriminált karikatúrák közé 3 olyan durvát is be kellett csempészni ami végül is eldurrantotta a protestálók agyát, illetve hogy az ARLA tejipari cég ellen benevezett embargónak meg a dánok örültek a legjobban, mert utálják a monopolistákat)
Mielőtt továbbmennék, néhány dolgot, pusztán a félreértések elkerülése végett, úgy gondolom illik tisztáznom. A szakmai szövegbe belecsempészett vicczes elemek vicces elemek melyek közibe némi szakmai esszenciát rejtek el általában saját, vagy családi történelmi események miatt személyes indíttatásúak (pl. nagyapám valóban egy szibériai sóbányában volt hadifogoly), ezért úgy gondolom, hogy ilyen dolgokkal nyugodtan színesíthetem az elbeszélést. Tekintve a blog ismeretlenségét exkluzív voltát, hálistennek szerencsére ilyen nagyokosok eleddig nem tévedtek ide. Tehát ez a nap is jól indul (00:10 van most értem haza). Mivel ma van a határidő elkezdek gépelni. Jobbra füstölt hal, balra kaviárutánzat – hiszen “nem kell mindig kaviár”, igyekszem nem összepiszkítani a billentyűzetet, lágyan dübörög a metál az iPodomból. A határidőkkel mindig is intim viszonyom volt (Cocodeo rajta vagyok az ügyön de vagy egy 12 kötetes családregényt vagy 3-4 szót tudok egy egy kérdésre irni) úgyhogy ne is tököljünk tovább.
Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi: a blog pontosan ugyanakkor mutatja be a bejegyzés címét viselő posztert Nektek amikor azt Szinetár Csaba a görög ECA-n bemutatja. Tehát ha a hegy nem megy Mohamedhez akkor bizony Mohamed megy a hegyhez, esetleg rábök egy nagyobb szikladarabra és azt mondja “hegy vala”. (Hasonlót a dánok is elővezettek. Dánia hivatalosan is legmagasabb pontja az “ég hegy” azaz Sky Mountain pontosan 156 m magasan van a tenger szintjétől). Vagyis azzal poénkodunk perpill, hogy a kisalföldi szirtipók hogy a francban telepedett meg itt. MIért is furcsa ez? Hát járjuk körbe ezt a szirtipókot, mint a farkaskölykök a tanács szikláját.
Mint arról már hírt adott a blog, nemrégiben egy, a tudományra új fajt irtunk le a magyar faunából. Ez egy mintegy 2-3 cm-s pók a homoki gyepek intenzív csapdázása alakalmával került elő. Persze az emberben felmerül rögvest a kérdés: hogyan tudott egy pók megbújni itt, úgy hogy eleddig senki nem talált rá (ezt a bravúrt Karadzsics is csak 4 évig tudta elővezetni). A dolog nyitja, hogy a Parasyrisca arrabonica éves ciklusa ősszel és kora tavasszal eredményez adult állatokat. Ekkora azonban a jóérzésű ökológusok már nemigen csapdáznak, mert nemigen van annyi pók amiért megérné a sok hercehurca (a csapdalerakás-felszedés-válogatás-határozás öttusa jellegű sportág, azt hiszem friss élményekkel leginkább Yareus rendelkezik, alkalomadtán esetleg pár keresetlen szót ejthetne róla :D), ráadásul az ökológusok szeretnek faji szintig határozni, és ehhez csórikáimnak adult állatok kellenek (sajnos nem mindenki olyan pengejani, hogy egy életlen mobilképről megmondja alfaji szintig mi a pálya). Nos a nagy őszi hullám után az adult pókok jól nekiállnak alulról szagolni az Ibolyát eldobják a kanalat, így a frankó párás dohosszagú október november (a jó frankó esőkkel) már nemigen bíztat jelentős fogásokkal. Március előtt pedig megint csak nemigen éri meg vessződni 12 Pardosa hímért letenni pl. 20 csapdát. Csakhogy néhol, (Csabi szerint a homoki pókok között különösen gyakran lásd Yllenus horvathi, Alopecosa psammophila) előfordul a késő őszi kora tavaszi adulás. Ez azt jelenti, hogy hacsak nem jár valaki akkor és ott gyűjtési szándékkal, akkor annyi esélye van neki egy ilyen állatot fogni, mint nekem szelvény nélkül megnyerni a lottóötöst. Igazából ugye megfogni megfoghatja a juvenilis állatokat pl. júliusban, csak nemigen tud rájuk mint mondani, max, hogy Drassodes szerű pókicák (ha nagyon pró).
A képen a szirtipók élőhelyének a középsőt vagy az utolsó kellene megjelölni.
Sőt a megfogás ugye csak az első fázis. Érdemes régóta pókászó emberkék “fiókmélyére” bekukkantani. Itt egy törpe ott egy vitorlás ez egy furcsa Zelotes, esetleg furcsa Dictyna, egy szó mint száz fura dögök akadnak mindig. Utaltam rá ugye kissé félreérthetően, hogy egy szegedi madárpókász megtalálta már ezt a pókok a pletykák szerint. Kerekes Jánosra gondoltam, aki (Vajda Zolival váltva egymást) az akkori JATE homoki gyepfelméréseiben tolták a pókokat.
[lábjegyzet: Bámulatos, hogy 4 és fél óra alvás mit tud művelni az emberrel :D nem is említve az ébresztő jellegű melegzuhanyt, a 2 pohár erős teát, majd a szintén ébresztő jellegű 6 kilométeres biciklizés ami a nézetekkel ellentétben nem a síklapos terepen történik, hanem számos és meredek emelkedő tarkítja, melyet a menetszél hirtelen megszűnése miatti erős izzadásos sorbanállás a reggeli péksütiért szakít meg 2 percre. Az ezutáni méregerős kávé és Szomália teljes lakosságának egynapi szükségletét fedezni képes kaloriamennyiséget tartalmazó 2 db péksütemény elfogyasztása gyakorlatilag a hétrő reggeli Rubikon szerepét tölti be: vagy hanyattvág és bezsibbaszt vagy felébreszt és energiával tölt el. Gyakorlatilag ez az a pillanat amikor eldől a nap és a hét sorsa. Nos tekintve arra a 14 napra ami maradt azt hiszem nemigen túlzom, hogy körülbelül annyi választásom van mint a grizzlymedve elöl menekülő, majd szakadékhoz érő embernek, tökmindegy mennyire sz@rom össze magam, ugrani kell.
Ugorjunk hát.]
Sajnos azonban sem a Vajda Zoli sem a János nem tudta meghatározni ezeket a pókokat, de ne legyünk túl szigorúak velük. A loksában még csak hasonló könyv sincs, akkor (1985-1990 körül valamikor, vesszen ez egy kicsit a múlt ködébe) még nemhogy Spinnen Mitteleuropeas nem volt a neten (2000) még könyvben sem létezett (1990) , a WSCről ugye (1997) ne is beszéljünk. Az itt látható forrásmunkát pedig rongyosra lapozva sem leszünk okosabbak. Az American Museum Novitates-ben megjelent Platnick-kal társszerzős Ovtscharenko et al is 1995ben hozza ki a Parasyrisca revíziót, ami a vájtfülűekhez juthatott el 1-2 éven belül. Ergo tehát még azt sem igen lehetett tudni hogy a génusz miben különbözött az Orodrassustól. Nos aki felhúzza most a szemöldökét a sok ismeretlen név hallatán, kvázijogosan teszi. WTF is Orodrassus? Hát a Parasyrisca egyik – valószínűleg közeli rokona.
Nos hát ennél többet nem is tudok ahhoz hozzátenni, hogy mennyire fontos egy egy család világszintű ismerete, ha más nem akkor specialista, vagy fontos szakirodalom terén (másszóval felületesen). Szinetár Csabinak rendelkezésére állott akkor már a szakirodalom, így volt rá reális esélye hogy meghatározza, míg Kerekesék sanszára kizárólag a matematikai szakkifejezés által meghatározott infinitézimális szó alkalmas. Sajnos vagy nem sajnos a pókok főleg a génuszok ritkán ismerik fel a geopolitikai határokat. Meg amúgy is a több tudásnál csak a még több tudás a jobb. Mondjuk, ha én ennyire frankó szakértő lennék kövipókokban (ami nem vagyok ezért is hárítottam el tisztelettel a faj-i szerzőséget) akkor nem állítottam volna hogy a mi cikkünk pattintja a habitus illusztrációt elsőnek. Bizonyíték legyen erre alant a rajt, illetve eme 2009-es Zootaxás cikkből származó rétegfotó.
A lényeg ott vagyon, hogy tudni kell az ilyen dolgokról és akkor máris lehet lapozgatni az Ovtscharenkóék cikkét. Persze ehhez az Orodrassus-Parasyrisca vonalhoz jo ha megvan a sokoldalú Gnaphosid genera of the world, amit alig egy éve ajánlgattam itt a blogon mindenkinek. A kétkötetes mű rendkívül sokoldalúhiszen nemcsak kövipókok határozására, de billegő székek, asztalok kiékelésére, vágódeszkának, tornádó esetén nehezéknek, tőkesúlynak sőt muszkulárisabb olvasók közelharcban kézifegyverként is kiválóan alkalmas. Gyakoriságára jellemző, hogy a 2007es kiadású könyvből (ami kamu mert 2008ban jött ki) még képet sem leletem a neten. Bár a szerzők között nincs Platnick, [akiről azt kell tudni, hogy bár a pókok helyi földtartója földi helytartója, de a kövipókoknak a koronázatlan királya. Sohasem felejtem el amikor Diana Da Silva perui kutatónővel beszélgettem (aki mellesleg indián származását sújtó sztereotípiának megfelelően körülbelül 3-4szer annyi pókot gyűjtött egységnyi idő alatt mint pl. én egy jobb napomon, gyakorlatilag alig félóra alatt tudott telegyűjteni pókokkal egy félliteres gyűjtőedényt friss akár aszfalton) Platnick gyűjtési képességeiről, “hát amikor gyűjtöttünk akkor egy óra alatt fogott vagy 30 gnaphisodát” mondta Diana. Kicsit megbiggyesztettem a számat, “Csak annyit? És te mennyit fogtál?”. “Én?” kérdezett vissza Diana, kicsit meglepett arccal, “hát gnaphosidát egyet sem láttam”. A hölgy specialitása egyébként a fésűspókok családja ha esetleg hallott már valaki róluk. Persze ennél vannak még extrémek esetek is, pl. Wayne Maddison akiről az ember azt hinné hogy computergeek, merthogy több programot és kiegészítőt irt, mint ahány értelmes szót egy átlagos zenésműsör-vezető ki tud mondani, vagy Voksánvirág meg tud jegyezni. Más tudása is van a világ LEGJOBB szalticidásának, akár 5 m-ről képes kiszúrni egy 2-3 mm-s ugrópókot a kongói esőerdőben…] a könyv kvalitásaira az a bizonyos ezer szó sem lenne elég így pöttyentek egy képet:
Lehet tippelni hogy melyik az Orodrassus, Parasyrisca esetleg a magyar pókászok által is szívesen, mintegy fakultatív egyenruhaként hordott sztrasszköves drasszódressz (gy.k. Drassodes ami NEM keverendő a Drassodrex-szel). Én magam – bizonyítván a tételt, hogy hiába vagyok professzionális mindenhez NEM érthetek – pl. simán buknám a kört. Ergó végre van egy csodálatos könyv, amiből (némi Vladimiros segítséggel) a Parasyrisca bizonyossá válik, mintahogy az is hogy fillérből nem lesz forint. Ekkor már csak az az apró feladat marad hátra hogy az ember kényelmesen hátradőlés helyett, nekiáll végigbogarászni azt az alig félszáz fajt amiről egyáltalán felmerült hogy rokonsági kapcsolatban lehet. (Érdekes analógiát a jegyzett magyar történelem többször, főleg király”választás”kor, míg a szájhagyomány útján terjedő nem leírt családi históriák még többször említenek nevezetesen az sötétebb bőrű gyermekek születésekkor, de amióta a magyar kereskedelmi csatornákban napi rendszerességgel felhangzik a “huje kotsog” és “csoki csak a szadban olvad” azóta sokaknál esett le a tantusz, vajon ki kérte el a didin kívül az ismert trópusi gyümölcsöt a punanit is.)
Szerencsére Ovtscharenkóék cikkén kívül mintegy 3 teljes darab cikk foglalkozik érdemben ezekkel a pókokkal (persze azért összevadászni ebből kettő cikket a Энтомологическое обозрение-ből ami a Жологический Журнал nah ahhoz azért nem volt elég a google.com barátunk azt hiszem nem árulok el nagy titkot. Pláne hogy Entomological reviewként reklámozza a Zoológicseszkijj Zsurnált. Szó mi szó Szinetár Csabi remekül oldotta meg ezt a feladatot is, így hamar bizonyítást is nyert a nyilvánvaló, vagyis hogy egy új fajjal állunk szemben. Az én szerepem egyébként ezután jóval később kezdődött.
Meg kellene még említeni Eichard Janó kollegát, aki szűnni nem akaró lelkesedéssel készítette el a cikk remek ábráit. Valami Dániába szakadt hazánkfia (ez lennék én) pedig rétegbűl fotózta a Párás-pálinkát Parás sziliszkát no a szirtipókot.
Az érdekes kérdésig azonban még nem érkeztünk el. Mi? Jaja …. új faj? haggyá má, annyi van hogy nem is győzzük leinni leírni (ez igaz). Azért irni egy cikket, hogy leírjunk egy újabb fajt? Nem tilos, de a szerkesztők manapság már húzzák a szájukat a jobb lapoknál. Egy alig 3 órás olvasgatás összesítés és térképnézegetés után lassan leesett a tantusz. A Parasyrisca génusz rendkívül kevés példányát (úgy van NEM faját, példányát) találták meg akár 1000 m tengerszint feletti magasság alatt. Ergó mindegyikük inkább felette szeretett lenni a jóféle sziklák között ahova a tálibok is évente egyszer akkoris csak részegen vetődnek el. A kisalföldi szirtipók (jó szokszor tessék leírni ÉS használni a nevet!! Abba ne is gondoljuk bele, hogy van szirtipók, van borzpók akkor van e szirtiborzpók, mert lassan elveszítjük a valóság és a történet fonalát) viszont nem került elő 123,4m feletti terültről. [csjm: fajt leírni 7 egyed alapján menő, ebből a hét egyedből messzemenő következtetéseket levonni, nem menő] Még. De a habitat (ami élőhely magyarul ejnye) ahol előfordult – eddig – nem kimondottan található meg a magyar tájra amúgy sem nagyon jellemző magashegyek között (most a völgyhídba ne menjük le illetve bele).
Összegzés: Van egy faj ami a mi Alföldünkön és Kisalföldünkön kerül elő, a legközelebbi hasonló faj török egy kicsit távolabbi rokont bizonyíthatóan megtaláltak az Alpokban egyet a Krími félszigeten (a Kárpáthegyikben hegyvonalataiban csak bizonytalan adatok vannak és a génusz zöme olyan tájakon tenyész melyet Altájnak is hív a magyar földrajtanárok többsége. (De, hogy ne csak viccesség legyen Krím félsziget, Kaukázus, Pamír, Tien Shan.)
A térkép saját (jogtiszta példányon végzett) photoshopolásom eredménye. Pirossal a legfajgazdagabb csoport eddig ismert elterjedése, míg a férfias rózsaszín (mer’ a pitbullnak is ilyen színű a poffálya) pöttyök a magyar szirtipók és – feltehetőleg – a közelrokon fajok ismert lelőhelyei. Tekintve, hogy az utóbbi néhány évben az afgán-, és pakisztáni hegyek kutatása akadozik (utolsó reménységünk az unatkozó békefenntartók lehetnek akik esetleg valóban gyűjtenek pókot), az indiai hegyeké pedig gyakorlatilag el sem kezdődött azt hiszem nem teszek elhamarkodott megjegyzést ha azt mondom, hogy tudásunk a génusszal kapcsolatban nem teljeskörű.
Elterjedési területeket búvó, esetleg képzettebb zoológusok (ha minden igaz ilyenek is akadnak néha itt) már vakarják is a homlokukat tarkójukat (kinek mi tetszik) hogy azért ez a fajta xeroalpin (azaz száraz magashegyi – gy.k. no páfrányok) plussz magyar homokpuszta elterjedés valahonnan rémlik.
Nézzük – a teljesség igénye nélkül 1-2 példát (köszönet Korsósdokinak a némely tippekért). A kövirigó híresen egy ilyen faj illetve a Vipera ursinii alfajai is ugyanebbe a kategóriába tartoznak. Persze számos pittyenő meg pottyantó állat és növény tartozik ide, de valóban csak négy és félórát aludtam és olyan frissnek kezdem érezni magam mint egy maratoni futónő alsódresszingje.
Lassan tehát a záróakkordokhoz közelítenék ebben a kicsit keszére és kuszára sikeredett posztban. A teóriának még nem nevezhető ötletembró szerint, a szirtipókok 
a jégkorszakok hideg, kontinentális szakasza alatt (amikor is a szárazabb területeken az Alföldön olyan klimatikus viszonyok uralkodtak mint a Csomolungmán-ma :D) elterjedési területüket kicsit kiterjesztvén az arra akkor alkalmasnak tűnő területeket birtokba vették. A jégkorszakok közötti (interglaciálisoknak is hívott) időszakok alatt, ezek a területek úgy zsugorodtak össze mint a sárga hó a kunyhó mögött az első tavaszi napon. Persze egy idő után az össze alkalmas terület eltűnt így áttértek a szuboptimálisokra (a kevésbé alkalmas kb úgy viszonyul egymáshoz a kettő mint a jó bor és a híg fröccs) és így tovább. Azok a populációk amik ezek után alkalmazkodni is tudtak a megfelelőtől egyre távolódó élőhelyek körülményeihez, nos azok fenntmaradtak. A többiek meg nem.
Az ígért poszterbemutató, melyen ugyanezt olvashatjátok ángilusul.
A végére: tessék hozzászólni, kommentálni.
