Preparálás I. A szárazpreparátum

Terveim szerint ebben a sorozatban időről - időre ismertetve lesz egy-egy módszer, ahogyan preparátumot készíthetünk az elpusztult madárpókokból vagy azok egyes részeiből. E sorozat első része a szárazpreparátum készítése, amely talán a „közember" által leggyakrabban alkalmazott preparálási technika ha egy ízeltlábúról van szó.

Csak vázlatpontszerűen értekeznék az általam alkalmazott eljárásról, mellyel szárazpreparátumot készítek az elpusztult nagyobb termetű madárpókokból, mivel nem hinném, hogy sok új információt adok közre ez ügyben. Ellenben lehet, hogy valakinek éppen az alább leírtak hiányoznak a boldog hétköznapokhoz (who knows?)…vágjunk is bele:

A művelet egyszerű, mint a barlangrajz, nem kell semmiféle firlefáncos űrtechnológiára gondolni. Persze ízlés szerint lehet cizellálni mindenféle kegyszerrel és vegyszerrel, meg festett műutótesttel..stb, így aki nem elégszik meg ezzel az egyszerű mezei eljárással, ami azért a bazárokban kapható „The Spider” cimkével ellátott förmedvényeket még mindig fényévekkel előzi, teljes nyugodtsággal tanulmányozza
Dr. Fehér György könyvét a tökéletes nirvána elérésének érdekében.

A demonstrációs célra felhasznált állat egy Pamphobeteus nigricolor kifejlett nőstény egyede, mely már jó ideje mélyhűtött állapotban „várakozik” postmortem állapotban a frigóban. Érdekesség kedvéért, így nézett ki ereje teljében (amint épp "kicsontozta" a vőlegényét):

Az alábbi képhez jelen esetben nem fűznék a korábbiakban alkalmazott számozott szájbarágót. Szerintem elég egyértelműen beazonosíthatók a jószág kikészítéséhez használt eszközök. Ha mégsem, akkor azt is ki tudjuk tárgyalni komment jelleggel. Sajnos a képről lemaradt, de mindenképpen említést érdemel egy formalinnal töltött injekciós fecskendő. Erre később még kitérek.



Éles penge segítségével, hosszanti irányú vágással nyissuk fel az utótest hasi oldalát.



Majd távolítsuk el az utótest tartalmát. Ha ezt nem tesszük, akkor egyrészt a száradás végeredményeképpen az utótest összezsugorodik, másrészt az utótest tartalmának rothadása következtében terjengő bűz miatt a pók nem igazán lesz alkalmas lakásdekorációs célokra (szóltam!:) ).

E célra nekem legjobban a hurkapálcára fordított csepp alakban felcsavart vatta vált be a legjobban, melyet csavaró mozdulatokkal alkalmazok az utótest tartalmának eltávolítására. Ezután addig kell cserélni a vattalabdacsokat, amíg szinte szárazra töröljük az utótest belsejét, és semmiféle elszíneződés nem látszik a felvágott utótestből kihúzott vattán. Legvégül alkohollal vagy formalin oldattal mossuk végig az utótest kültakarójának belső oldalát, majd ismét töröljük szárazra.





A kitöméshez szintén vattát használok. Nagyjából borsó nagyságú golyókat formázok vattából és fokozatosan töltöm fel velük az utótest kültakaróját. Tapasztalataim szerint ezáltal sokkal könnyebb feszesebbre tömni, és végül megfelelő formára alakítani az utótestet, mintha nagyobb darabokkal járnánk el ugyanígy. A kitöméshez használt vattát érdemes alkoholba vagy formalin oldatba mártani a további baktériumos folyamatok csökkentésének érdekében. Én nem használok, de biztos nem árt ha ennél a műveletnél is alkalmazunk rovarmérgeket a kártevők ellen (múzeumbogár, moly..stb.).



A művelet végén finoman a kívánt alakúra lehet gyurmázni (ujjbeggyel nyomkodni) az utótestet.





Ahogy a képen is látszik, a fagyasztással történő tárolás közben megsérülhet a madárpók. Főképpen a lábak törnek könnyen. A szükséges ragasztást ennél a műveletnél végzem, a következő fotón látható technika alkalmazásával.



Egyszerű „toldót” faragok gyufaszálból, fogpiszkálóból..stb, hogy a ragasztás stabilabb legyen.

Ezután következik az állat rögzítése a kívánt testtartásban. Jelen esetben a pókot általános pihenő pozitúrában rögzítettem, enyhén terpesztett lábakkal. Ehhez tökéletesen megfelel a háztartásokban található, olcsó gombostű.





A fonószemölcsök rögzítése:




Amikor a rögzítéssel kész vagyok, vékony injekciós tű segítségével, a képen jelölt helyen, az izületi membránon keresztül formalin oldatot fecskendezek a lábakba, a baktériumos dzsembori csökkentésének céljából. Főképpen a lefagyasztott, majd felengedett példányok esetében javallott megtenni, mivel a fagyasztás következtében „megfolyósodott” lágy szövetek „beindulva” irgalmatlan bűzt képesek produkálni. A formalin használatakor mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy egy olyan méreg, ami bőrre kerülve vagy belélegezve elég kellemetlen, de ráadásul legalább rákkeltő is (munkavédelmi előírások betartása éppen ezért javallott:) ).



Amikor a preparált példányunk tökéletesen megszáradt egy fóliával letakarva megóvhatjuk a porosodástól, amíg döntünk a továbbiakról.



A preparált madárpók végleges tárolására és bemutatására legcélszerűbb egy rovardobozt beszerezni. Ennek hiányában megfelel bármilyen magasabb oldalfallal ellátott jól záródó doboz, amely megóvja a preparátumot a nemkívánatos külső behatásoktól (kártevők, por…stb).

Erre a célra ezt az Ikeában kapható dobozt találtam a legmegfelelőbbnek, amelyet sajnos máshol még nem láttam (hasonlót sem), így a beszerzése vidékről legalább olyan macerás, mint egy rovardoboznak.



Legvégül következik a szárazpreparátum montírozása. A pók végízeinek talpecsetét pillanatragasztóval a talapzathoz rögzítem, majd megkapja az elmaradhatatlan címkét.



Kész, mehet a dobozba:



Élőben sokkal „nagyobbat” mutat:)



Ha van kérdés, nyugodtan jöhet itt komment formában, de a Facebookon is!

A pókok fő csoportjairól I.

A pókok (Araneae) napjainkban elfogadott magasabb (alrend és osztag) szintű osztályozását először Pocock javasolta 1892-ben.

Az Mesothelae alrendet egyetlen család (Liphistiidae – félpókok) 5 génuszának 89 faja alkotja (Platnick, 2011). Ők a többi pók – Opisthothelae = Mygalomorphae és Araneomorphae osztagok együtt – testvércsoportja. A Liphistiidae, Mygalomorphae és Araneomorphae rokonsági viszonya olyan, mint az unokatestvéred (L), a testvéred (M) és te (A). Az Opisthothelae az utolsó WSC verzió szerint 109 családot, 3816 génuszt és 41966 fajt jelent, de azóta már sok tudományra új pókfajt leírtak (csak madárpókfajt négyet). Persze ezt úgy kell értelmezni, hogy ezek a jelenleg érvényes nominális fajok és génuszok. Új taxonok leírása nélkül, a jelenlegiek átvizsgálásával ez a szám is változna, mivel jó eséllyel új szinonimákat állítanának fel, vagy régieket nem fogadnának el stb.

A XX. században Pocockén kívül több különböző klasszifikációt publikáltak különböző arachnológusok (pl. Petrunkevitch, Bristowe, Millot, Gertsch). Talán Platnick & Gertsch (1976) közölték az első olyan tanulmányt, ami az első kladisztika volt pókokon, vagyis azzal a kritériummal dolgoztak, hogy minden megnevezett taxon monofiletikus kell, hogy legyen. Eredményeik megegyeztek Pocockéval (1892). Egy taxont monofiletikusnak mondunk, ha egy feltételezett közös ős összes leszármazottját magában foglalja. A kladisztikában egy monofiletikus csoportot a csoport tagjaira jellemző közös levezetett jellegek (szünapomorfiák) alapján állítják fel, szemben az ősi (primitív) közös jellegekkel (szünpleziomorfiák). Platnick & Gertsch (1976) négy (4) karaktert javasoltak, amik a Mesothelae alrend feltételezett apomorfiái, és ezáltal a közös őstől való leszármazásukat támasztják alá. Megjegyzés: a többször előforduló összehasonlítás az ostorlábúakkal azért van, mert őket tartják a pókok legközelebbi rokonának, így Platnickék őket használták külcsoportként.

(1) A negyedik lábak csípőjén található betűrődés (invagináció). A többi póknál és az ostorlábúaknál (Amblypygi) ez nincs meg.
(2) A Heptahela kimurai haploid kromoszóma száma 48, míg a Platnickék által vizsgált pókoké 24 vagy kevesebb, az ostorlábú Sarax sarawakensis-nél pedig szintén 24 haploid kromoszómát mutattak ki.
(3) A trichobothriumok (érzékelő képletek) töveinek szerkezete a lábak disztális ízein különbözik a liphistiidáknál a többi pókkal összehasonlítva. A liphistiidáknál a trichobothrium egy kupolaszerű szerkezetből lép ki a testből, két oldalról egy-egy lemezzel határolva. A Platnick & Gertsch (1976: 10, 9. és 11. ábra) által közölt képeknél a 9. ábrán (Liphistius sp.) ez tisztán látszik, azonban a 11. ábrán (Heptathela sp.), a kupola mélyen helyezkedik el és én személy szerint csak az egyik lemezt látom. Ez lehet a scan szöge miatt is, azaz amiatt, hogy nem egy síkban mutatja a lemezeket. Haupt (2003) állítása szerint csak egy lemezt talált az általa vizsgált liphistiid fajoknál, bár ő ugye méregmirigyeket sem talált, Foelix & Erb pedig igen. N. I. Platnick szerint (személyes közlés) a liphistiidák trichobothrium töveinek felépítését nem lehet összetéveszteni más pókokéval („I don't recall seeing any trichobothrial bases in other spiders that could be confused with the liphistiid arrangements”). A többi póknál egy lemez vagy egyszerű kupola figyelhető meg. A szerzők mindkét állapotot levezetettnek tekintik.
(4) Az oldalsó (laterális) fonószemölcsök felépítése különböző a pókok három fő csoportjánál. A Liphistiidae családnál sok szegmensből állnak (multisegmented), akár 12-ből is. A Mygalomorphae poszterior laterális fonószemölcsei három vagy négy szegmensből állnak, míg az Araneomorphae-nél egy vagy két szegmens alkotja őket. Ezen karakternél nem tudták megállapítani a polaritást, azaz, hogy melyik állapot az ősi és melyik a levezetett. A sokszegmensű állapot tehát a Mesothelae, a négy vagy kevesebb szegmensű állapot pedig az Opisthothelae monofiletikusságát támaszthatja alá.

Később Platnick & Goloboff (1985) egy azelőtt ismeretlen jellegről számoltak be, ami kizárólag a Mesothelae-ra jellemző, így szintén az alrend közös őstől való leszármazását igazolja:

(5) Az I-III. lábak lábszárának pro- és retrolaterális oldalán egy-egy sarkantyút találtak, amik az I-III. lábak másodvégízének tövi részénél levő, enyhén emelt, nem megkeményedett területtel lehetnek képesek érintkezni. A karaktert ivaréretlen és ivarérett nőstények, valamint penultimate hímeknél figyelték meg, az ivarérett hímek viszont úgy tűnik, elveszítik ezt.

Raven (1985) egy további apomorfiát javasolt:

(6) A Mesothelae-nél a mellpajzs (sternum) vékony és kiemelkedik a testből, egy meredek szélű fennsíkra emlékeztet. Az Opisthothelae-nél viszont a sternum sokkal szélesebb és laposabb. Ellenben a legtöbb pókszabásúnál, így az ostorlábúaknál is (pókok testvércsoportja) a mellpajzs hiányzik vagy gyengén fejlett. Raven (1985) szerint a pókoknál megfigyelhető mindkét állapot az adott csoport levezetett jellegének tekinthető.

A fent és lentebb tárgyalt Liphistiidae tulajdonságok egy része megfigyelhető ezeken a képeken: kép 1, kép 2. A félpókokra jellemző feltűnő tulajdonság az utótesten a szegmentáltság nyomát jelképező lemezek (tergite),, illetve a fonószemölcsök száma, még inkább azok pozíciója, amiket a többi pókkal ellentétben az utótest hasi oldalának közepe fele, és nem terminális (vég) pozícióban találunk meg. Mivel mindkettő ősi jelleg/állapot, azonosítás szempontjából hasznosak lehetnek, de nem használhatóak a csoport monofiletikusságának megállapítására.

A következőkben tekintsük át az Opisthothelae (Mygalomorphae + Araneomorphae) levezetett karaktereit.

(1) (2) Ld. Mesothelae-nél a 3. és 4. jellegek.
(3) A liphistiidáknak 8 vagy 7 fonószemölcsük van, a többi póknak 6 vagy annál kevesebb. Ismert, hogy a szövőlap és a colulus az aranemorfoknál az egyedfejlődés során a két „hiányzó” elülső középső fonószemölcs egyesüléséből jön létre, ezen fonószemölcsök elvesztését levezetettnek tekintik.
(4) Ahogy kicsivel feljebb szerepel, a liphistiidáknál a fonószemölcsök az utótest hasi oldalának közepén vannak. A többi póknál a kaudális (farok) szegmensek az egyedfejlődés során egyesülnek, és a fonószemölcsök az utótest végéhez (és az ánuszhoz) kerülnek közel, ezért utóbbi állapot az apomorf.
(5) A liphistiidáknál egy kis, kerek sclerit lemez formájában megmarad az utótest első szegmensének hasi lemeze (sternite). Mivel az ostorlábúak is megőrzik ezt egy többé-kevésbé megkeményedett képlet formájában a pedicelen, a többi póknál az első sternite teljes redukcióját levezetettnek tekintik.
(6) A félpókok második pár tracheatüdőjét viselő harmadik szegmense az utótestnek hasi oldalról egy határozott sclerit lemez. Ez a sternite az ostorlábúaknál is világosan jelen van, a szegmentáltság eme külső jelének elvesztése a többi póknál egy újabb apomorfia.
(7) A subesophageális (nyelőcső alatti) ganglionok a Millot által vizsgált ostorlábúaknál és négy Liphistius fajnál 17 neuromert tartalmaznak, míg a többi póknál 12-t, a kisebb számot vélik levezetettnek.
(8) Ld. Mesothelae-nél 6. jelleg.

Egy közeljövőbeni bejegyzésben hasonló stílusban a Mygalomorphae és Araneomorphae közötti különbségeket, illetve levezetett jellegeiket fogjuk ismertetni.

Irodalom
1. Haupt, J. 2003. The Mesothelae -- a monograph of an exceptional group of spiders (Aaneae: Mesothelae): (Morphology, behaviour, ecology, taxonomy, distribution and phylogeny). Zoologica 154: 1–102.
2. Pocock, R. I. 1892. Liphistius and its bearing upon the classification of spiders. Annals and Magazine of Natural History (6) 10: 306–314.
3. Platnick, N. I. 2011. The world spider catalog, version 11.5. American Museum of Natural History, online at
http://research.amnh.org/iz/spiders/catalog. DOI: 10.5531/db.iz.0001.
4. Platnick, N. I. & W. J. Gertsch. 1976. The suborders of spiders: a cladistic analysis (Arachnida, Araneae). American Museum Novitates 2607: 1–15. URI: http://hdl.handle.net/2246/5468
5. Platnick, N. I. & P. A. Goloboff. 1985. On the monophyly of the spider suborder Mesothelae (Arachnida: Araneae). Journal of the New York Entomological Society 93 (4): 1265–1270.
6. Raven, R. J. 1985. The spider infraorder Mygalomorphae (Araneae): cladistics and systematics. Bulletin of the American Museum of Natural History 182: 1–180. URI: http://hdl.handle.net/2246/955

A király ruhája

P. regius nőstény. Fotó: Mary Keim. Forrás

A Phidippus regius egy hobbiállatként is népszerű ugrópókfaj, Arachnoboardson többször találkoztam már róla szóla topikokkal, de hazánkban is szaporították már. A Peckhamia amellett, hogy egy salticid génusz neve, egy ugrópókokkal foglalkozó folyóirat is. Egyik idei számában Foelix és Erb P. regius levedlett kültakaróján végzett mikroszkópos vizsgálatainak eredményeiről olvashatunk.

Foelix, R. F. & B. Erb. 2011. Microscopical studies on exuviae of the jumping spider Phidippus regius. Peckhamia 90.1: 1–15.

Az erős alapízekkel rendelkezők csáprágók (1. kép) vájatainak mindkét oldalán jellemzően mindössze 1–2 kitinfogat találunk (2a. kép). A méregmirigyek feltűnő nyílásai a csípőkarmok külső oldalán a csúcstól körülbelül 100 µm-re vannak. A csípőkarmok belső oldalának hátulsó része finoman fogazott, úgy tűnik, a pók fonalának elvágására használja. A csáprágó vájatának tövénél, ahol nyugalmi állapotban a csípőkarom csúcsa helyezkedik el, egy idáig ismeretlen képletet fedeztek fel, ami 70–80 ovális alakba rendeződő pórusból áll (2b. kép). Még nem tisztázott, hogy ezek a csáprágó egy mirigyének pórusnyílásai-e vagy valamilyen érzékelő (pl. ízlelő) szerkezetek. Csak magas nagyításnál láthatóak, de ugyanazon a helyen fekszenek mindkét csáprágón (2a. kép). Azt írják Foelix-ék, hogy ezek a többi, általuk vizsgált főpókra is jellemzőek, de mygalmorph pókoknál még nem keresték őket.

Érdekes módon mást is találtak a csáprágóknál: a vájatok körüli kis szőrök között parkoló atkákat, testhosszuk kb. 150 µm (3. kép). Az nem ismert, hogy ezek a pókra nézve paraziták vagy csak stopposok (foretikusak, azaz csak átmenetileg tartózkodnak a pókon, míg más gazdaállatot nem találnak). Nagy valószínűséggel a táplálékállatokkal (Drosophila) kerültek rá a pókra, majd vedlés során az exuviae-n maradtak.

A gnathocoxákon 3 különböző típusú szűrőszőröket figyeltek meg (11-12. kép), a szerzők szerint erről sem közölt korábban senki adatokat. Az egyik típus mellett bizonyos mirigy nyílásokra figyeltek fel, lehetséges, hogy ezeken keresztül emésztőenzimeket bocsájt ki az állat, talán a szűrőszőrök tisztítására.

Biztos sok madárpóktartó tudja (én anno a Lissek–Székely könyvben olvastam), vagy megfigyelte már, hogy mikor a pók vedlik, akkor az emésztőrendszer kültakarójának egy része is „lejön” róla. A csípőkarmok puhasága mellett ezért sem tud a pók enni addig, míg az új váz meg nem szilárdult. Emlékszem, régen T-boy küldött nekem egy képet, amin az „előbél” levedlett részei látszódtak egy exuviae-n, akkoriban nem tudtam azoknak a szerveknek a pontos megnevezését, de ebben a cikkben még jelmagyarázat is van egy hasonló mikroszkópos képhez:

Mx = gnathocoxa

M = szájnyílás

Ph = pharynx ("garat")

Eso = esophagus ("nyelőcső")

SM = sucking stomach (szívógyomor)

Nem merül ki ennyiben a cikk tartalma, de nem akartam itt az egészet elismételni, érdeklődők a PDF-et letölthetik innen.

Plastic Fantastic

Hosszú kihagyás után ez az első „how to” jellegű posztom, melyekben az évek során megszerzett ismeretekből és gyakorlatból szemezgetek. Semmi extra, csak egy lájtos tavaszi ötletbuborék. Rendszert nem csinálok a dologból, továbbra is érvényben marad az „egyes direktíva” .

Nagyon gyakran visszatérő téma a madárpóktartó körökben a megfelelő talaj és berendezési tárgyak kiválasztása ill. az ehhez köthető problémák kiküszöbölése. Ugyanis probléma az igen könnyen keletkezik, még akkor is, ha a hobbista a francia szakácsokat meghazudtoló módon brillírozik a sütővel, létrehozva a séf kedvencét, a „pirított tőzegtortát, magnetronnal lángolt szőlőtőkével”.

Ennek ellenére megy a küzdelem a penészgombákkal, az atkákkal, tőzeglegyekkel, ugróvillásokkal és egyéb nem kívánatos jelenségekkel, melyeket eleve a szerves talajjal és berendezési tárgyakkal hurcolunk be, vagy ezeken találnak maguknak kiváló életfeltételeket. Fokozott a veszély a kis pókok tárolóedényei esetében, mivel ott könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás és rövid idő alatt jöhetnek létre szélsőséges folyamatok (pl. a penészesedés olyan gyorsaságú és mértékű lehet, hogy könnyen elpusztíthatja a fiatal állatot). Ellenkező esetben a kiszárított szerves talaj (pl. tőzeg) ropogósra keményedik és nagyon nehezen „issza be” újfent a vizet. A diszkinetikus szindrómáról már nem is beszélve, melynek kialakulása a megfigyeléseim alapján szintén valahogy a szerves talajhoz volt köthető…de erről már értekeztem korábban ITT

Egy szó, mint száz, néhány éve már, hogy eljött számomra az a pillanat, amikor feltettem a kérdést, hogy miért is erőltetem ezt az utat? Mert a többség így csinálja? Dekor terráriumok esetében érhető, hiszen annak a célja ideális esetben az élőhely lemásolása, melyekben általában kifejlett állatok vannak bemutatva.

Nade növendék állatok esetében? Főleg amikor az állat elvesztése sokszor jelentős anyagi veszteséget is jelenthet.

A mindenféle műanyag küblik egyet biztosan nem szolgálnak: dekorációs célokat. Akkor meg minek a brék? Mindenképpen érdemes végigfuttatni az alap gondolatmenetet, mely igencsak elveszik a sok hűhó közepette.

Végül is mi a cél? A cél az, hogy a rizikótényezőket a lehető legminimálisabb szintre csökkentve a madárpókot felneveljük. Minden eszköz megengedett. Bingó!

Mi a talaj szerepe? A behelyezett talaj szerepe az, hogy könnyen felvegye majd tartsa a nedvességet (sok madárpókfaj fiatal egyedeinek itatása a talaj segítségével történik) és a madárpók rejtekhelyet tudjon belőle építeni.

Mi a behelyezett tárgyak szerepe? Fedezék, leshely, a háló rögzítésére szolgáló alkalmatosság.

Tehát ezen ismeretek figyelembevételével értelmeztem kicsit újra a dolgokat. Az alábbi képen egy bézikszíntű, kellemes vasárnap délutáni madárpókáttelepítés limlomjai láthatóak kizárólag a vegytiszta „műanyag világból”:



1. Vermikulit

2. Műanyag kézi pántoló szalag (fiatal fánélő madárpókfajok elhelyezéséhez)

3 – 4. Műanyag tárolóedények

5. Habtálca (növendék fán élő fajok rejtekhelyének kialakításához).

A vermikulitról néhány szóban: Maga a vermikulit természetes szilikátásvány, melyből 900C-on történő expandálás során kivonják a kémiai állapotban kötött kristályvizet. Előnyei a csíramentesség és a nagyfokú vízkötő képesség (tömegének több, mint háromszorosát képes felvenni vízből, ami azért pöstiesen szólva se semmi). Hátránya: Nem túl esztétikus, így dekor terráriumok berendezésére nem kifejezetten alkalmas. Beszerezhető: gazdaboltokban, börzéken stb.



Penészedni a vermikulit is tud, de ez csak azokra helyekre korlátozódik, ahol táplálékszervezetekkel vagy azok maradványaival érintkezett. A benészbevonatot viszonylag könnyű eltávolítani a gombafonalakkal átszőtt vermikulittal együtt. A madárpóktartásban használt szerves talajokkal ellentétben még akkor sem kell tartani a penészedés továbbterjedéstől, ha ez nem történik meg.

Használatkor enyhén letömörítem, majd ezután nedvesítem. Hallottam olyat, miszerint a pókok nem kedvelik. Ez nem igaz. Teljesen úgy „kezelik”, mint bármilyen más talajt. Természetesen nem én találtam fel a "meleg vizet". A vermikulitot talajként, vagy még inkább talaj keverékek alkotó elemeként már nagyon régóta használják külföldön, így szerencsére csak oda kellett nyúlni a bevált módszerhez. Eleinte kísérletképpen alkalmaztam, viszont mára már állandó kiegészítője lett a tárolóedényeknek (főleg a növendék állatok tartásánál).

Használatánál a belégzését kerülni kell, mert nagy dózisban szilikózist okozhat.

Az alábbi két képen fiatal fán élő állat tartóhelyének kialakítása látható (közvetlenül áttelepítésük után).





Növendék fán élő madárpók elhelyezése (a tartódobozt a pók már „belakta”). A búvóhely habtálcából lett kialakítva.





Fiatal tárnázó madárpókfaj elhelyezése.

Őket sekély kör alakú tartódobozban helyezem el. Az esetek többségében a nyíl által megjelölt helyen – a doboz falánál körben, félkör keresztmetszetű, ám a sekély talaj miatt felül nyitott vájatot építenek, melyet hálóval bélelnek. Tapasztalataim szerint ezzel a módszerrel sokkal jobban kontroll alatt tartható a nevelésük, mintha hagynánk, hogy mély tárnát építsenek a talajban. Természetesen a növekedésükkel arányosan növelem a tároló edény nagyságát.



Végül, ha nem akarunk dekor terráriumot kialakítani, kifejlett madárpókot is elhelyezhetünk így, mint pl. a képen látható, a hobbizsargonban csak „talajlakó” címkével ellátott madárpókot.

Tipptyi

Mi a furcsa a kepen? Kattintasra nagy lesz...

Kis segitsegne ketto kontroll kep

Made in China

Volt már korábban a WSC-t részletesebben tárgyaló bejegyzésünk. Ha az ember körülnéz az interneten a magyar madárpókos honlapokon, akkor azt tapasztalja, hogy szinte az összes fajismertető (amit tévesen „fajleírásnak” hívnak ugyan) elején ott figyel a World Spider Catalog adott fajhoz tartozó bejegyzése. Ebből én arra következtetek, hogy mindenki teljesen tisztában van a WSC használatával és azzal, hogy mi mit jelent - máskülönben miért szerepelnének a fajismertetők elején olyan dolgok, amiket nem is értenek?

Viccet és retorikai kérdéseket félretéve (:D) ez a bejegyzés a WSC értelmezéséhez kíván segítséget nyújtani egy példán keresztül.

A Selenocosmia jiafu Zhu & Zhang, 2008 fajnál a következő szerepel:

mf jiafu Zhu & Zhang, 2008....................China

Selenocosmia huwena Wang, Peng & Xie, 1993: 72, f. 5-6 (m, misidentified)

Selenocosmia jiafu Zhu & Zhang, 2008: 436, f. 6A-I (Dmf).

Mit is jelent ez? A Selenocosmia jiafu fajt Zhu és Zhang írta le 2008-ban. De akkor mi az a Wang, Peng & Xie, mit kavartak ők már 1993-ban, mikor még le sem volt írva a S. jiafu, akkor mit keres ez a katalógusban? A rejtély kulcsa a „misidentified” szóban keresendő ami annyit tesz, „félrehatározott” illetve „tévesen azonosított”. A tisztánlátás érdekében először meg kell vizsgálnunk, mi a helyzet a S. huwena fajjal. A Selenocosmia génusznál ez áll:

S. huwena Wang, Peng & Xie, 1993 -- see Haplopelma. (lásd Haplopelma)

Miután tekintetünk és böngészőnk átvándorolt a Haplopelma génuszhoz, a következőt vesszük észre:

In synonymy:

H. huwenum (Wang, Peng & Xie, 1993) = H. schmidti von Wirth, 1991 (Zhu & Zhang, 2008: 420)

Ez az jelenti, hogy a S. huwena valójában Haplopelma, azon belül pedig a H. schmidti faj junior szinonimja (Zhu & Zhang 2008-as cikkének 420-as oldalán szereplő indokok miatt). A WSC-ben a szinonima listánál mindig a junior szinonim van elöl, majd egyenlőségjel után a szenior szinonim (azaz az érvényes név). A következő feladat tehát megnézni, hogy mi áll a H. schmidti fajnál:

mf schmidti von Wirth, 1991....................China, Vietnam

Haplopelma schmidti von Wirth, 1991b: 7, f. 1-11 (Df).

Haplopelma schmidti Schmidt, 1993d: 122, f. 386, 393 (f).

Selenocosmia huwena Wang, Peng & Xie, 1993: 72, f. 1-4 (Df, not m, per Song, Zhu & Chen, 1999: 41)

Itt látható a S. huwena sorában a zárójelbe foglaltakból, hogy Song, Zhu és Chen (1999) szerint amit Wang, Peng és Xie '93-ban leírt S. huwena néven, nőstény és hím példány alapján, abből a nőstény azonos a H. schmidti fajjal, de a hím nem konspecifikus a '93-ban leírt nősténnyel, így nyilvánvalóan nem azonos a H. schmidt fajjal sem. Zhu és Zhang cikkéből kiderül, hogy ez a hím, a „S. huwena” paratípusa lesz 2008-ban a Selenocosmia jiafu Zhu & Zhang faj holotípusa.

1995-ben egyébként tényleg leírták a S. huwena hímjét (Yin és Bao, 1995b), ami konspecifikus volt az 1993-ban leírt nősténnyel, és ami ugyebár valójában H. schmidti a mai álláspont szerint.

Referenciák:
Wang, J. F., X. J. Peng & L. P. Xie. 1993. One new species of the genus Selenocosmia from south China (Araneae, Theraphosidae). Acta Sci. nat. Univ. norm. Hunan 16: 72-74.

Yin, C. M. & Y. H. Bao. 1995b. A revision of male spider of Selenocosmia huwena Wang et al., 1993 (Araneae: Theraphosidae). Acta arachn. sin. 4: 131-133.

Zhu, M. S. & R. Zhang. 2008. Revision of the theraphosid spiders from China (Araneae: Mygalomorphae). The Journal of Arachnology 36: 425-447.

WSC, revisited

Volt már korábban a World Spider Catalog-gal foglalkozó bejegyzés(ünk), ami elérhető ide kattintva, ám úgy gondolom, elérkezett az idő, hogy egy rövid gondolat erejéig újra elővegyük a témát. Úgy vettem észre, hogy a madárpókosok egy része kissé félreértelmezi illetve tévesen használja a WSC-t. Gondolok itt arra, hogy egyes madárpóktartók az új publikációkat (valamint az azokban közölt rendszertani munkát) addig nem tekintik érvényesnek, amíg az nem kerül bele a sokat emlegetett WSC-be. Na most, ez nem teljesen helyes (értsd: teljesen helytelen), ugyanis egy tudományos munka, egy publikáció nem attól lesz érvényes, hogy benne van a véescében.

Ahhoz, hogy egy cikk tudományosan elfogadott legyen, az ICZN kritériumainak kell megfelelnie, amiket az érdeklődők ezen a linken érhetnek el angol nyelven. Ha ez megvan, akkor kóser a cikk. Nem hátrány, ha az iromány egy szakmailag ellenőrzőtt (peer reviewed) folyóiratban jelenik meg, ebben az esetben ugyanis kevesebb az esély rá, hogy hülyeséget publikálunk (vagy valamilyen hibát követünk el), de ez jelenleg nem kötelező. Vagyis vannak olyan érvényes fajok, melyek egy fajkatalógusban (mint pl. a WSC) nincsenek benne, de ettől azok jogossága vitán felüli, amennyiben a publikáció megfelel a követelmeknek. Mint mindig, az éremnek most is két oldala van, mert a találunk a katalógusban olyan fajneveket is, amelyek érvényesek ugyan, de a hordozójukat nem lehet meghatározni-- ezeket szokták nomen dubium-má nyilvánítani.

Végszóként siler találó hasonlatával élnék, miszerint a WSC nem biblia, hanem inkább telefonkönyv: attól mert nem vagy benne a telefonkönyvben, még lehet telefonod... és fordítva.

Fánni szerszámok vol2. A KISZEL-ECSET

Már volt egy fura szerszámostéma, nem is egy. A folytatást próbálom elővezetni… ezzel egy régi adósságomat törlesztem Deimos felé.

Egy magára valamit is adó arachnológus rendelkezik egy minden feladatra alkalmas eszköztárral, mely sok érdekes elemet tartalmaz. A lényeg hogy minden helyzetre fel legyünk készülve (én perpillanat akár Terry Black lefutott szemű harisnyáját ugyanúgy meg tudom javítani, mint kölcsönözni egy kis sminknekvalót Osvald Marikának). Többször elmondtam már élőszóban, de ezek szerint írásba is kerül emígyen. A pókászoknak sokszor és sokat kell magyarázkodnia. Főképpen mikor tanulmányútra menvén a kézipoggyászban szeretnék elkerülni a csomagtörő, bőröndnyúzó trollokat. Én például egy egészestés kiselőadást tartottam 2002 október 24-én két – feltűnően unatkozó ezért a szabályzatot szó szerint betartó - francia biztonsági embernek, hogy a pufifoliába gondosan becsomagolt mindenféle eszköz egy mikroszkóp szétszedve, de ez mégsem hatotta meg őket. Akkor rakjam össze mondta az egyik kaján félvigyorral a pofája alatt… hát összeraktam. Mocsári combos orosz-modell csajok húztak el kuncogva mellett, szóval égtem mint a Reichstag 45ben. Hát ez van szakmával jár. (Csak csendben jegyzem meg, hogy pont az ilyen modelltípusú csajok – magasan repkedvén – szeretnek villámgyorsan betüdőzni egy laza ironikus félbrokeszt melyet a sors vet eléjük. Most sem történt másképpen, a manikűrkészletüket foghíjjasra cenzúrázta a két szaki, és ezt ők körülbelül a második apokalipszis szintjén élték meg.)

Ugye alapvetően 3 olyan eszköze van az arachnológiának mely állandó magyarázkodásra kényszeríti az egyszeri kutatót: a síkosító, a nylonharisnya és a körömlakk. És bár meglepő, nekem nem ehhez kell:

A síkosítóról már értekeztem, hogy milyen egyéb alternatív felhasználási lehetőségei vannak még a rendeltetésszerű mellett (általában a “csak fotózáshoz lesz” félmondat NEM segít ha cikinek érezzük a vásárlását). A nylonharisnya – bár terepen (pl. DK Ázsia) a piócák ellen kiváló viselet – a szippantó javitásához/készítéséhez kell. Míg a körömlakk egy rendkívül egyszerűen használható ragasztó.

Persze az arachnológia kihívásaira gondolok elsősorban. Lehet hogy csak az a célunk hogy ilyen szép képet készítsünk.

 

Azért ahhoz hogy idáig eljussunk, először ezt a masinát használjuk:

 

Melynek a segítségével hirtelen kiszárítjuk az állatot. (nem nem hirtelen felhevítjük, elmesélhetem hogyan és miért de előtte vedd elő a fizikakönyvedet :P, csak hogy megértsd). Ezután végezzükk ama tevékenységet melyhez az egyszálú vagy többszálú Kiszel-ecsetet használom… erről kicsit később.

Aztán ennek a gépnek a segítségével a preparátumokat bevonjuk platinával.

Ezután elcsattogunk a pásztázó elekronmikroszkóphoz (igen elektron, és nem elektro-), és felvételeket készítünk. A procedúra (példány –> –> –> kép) alig 2 napot (illetve 56 órát vesz igénybe).

 

Egy ilyen géppel ilyen fejjel érdemes dolgozni.

Míg a régebbi (Fábry esküszöm itt retro-ejakulálna és állandó bérletem lenne a dizájn centerbe’), ezelatt a nálam alig idősebb és igen COMMODORE klaviatúrát használó, inkább MANUÁL gépet értem mely értelemszerűen szinte mindig szabad, és alig kerül többe mint egy muslicasztár éves szoli- moci- taxi- és mükörmösbérlete együtt, vagy egy harmadik világbeli ország tetszés szerinti éves büdzséje.

  

Géphez kicsit igazított frizura, helyes fül és szedett szemöldök (horrible dictu) jár.

 

A fiatalabbak kedvéért jegyzem csak meg, hogy ő Spock.

És el is érkeztünk már majdnem a sarkalatos pontunkhoz, a Kiszel-ecsethez. Először vázolnám a problémát.

Azt még megértettem, és logikusnak vettem, hogy fogvájó és minutiatű segítségével végezzük a finomabb beavatkozásokat apróbb példányokon. Oké mi az apróbb?

Vitorláspókok, Erigoninae alcsalád, Anapidae, Symphytognathidae, Tetrablemmidae csak hogy néhányat említsek, hát ugy a 2 mm alattiek

Egy ilyen méretarányos vacak egyszeresen (tehát nem többszörösen csak egyszeresen) adult nőstényről (kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen többszörösen beadult nőstény a szüzességét is többszörösen veszti e el? Mondjuk az inkriminált dílernél kapható hímekről tudom, hogy igen :P)

Tehát minutia tű segítségével kapja ki az egyszeri pókász az ekkorka pókok teszem azt bal csáprágóját. Vagy pici tapogatólábát (mert állkapcsi tapogatója egyetlen pókszabásúnak sincs, még ha erőltetik akkorsem). Megszárítottuk nagy erőkkel (alig 1 óra alatt).

 

Namármost a DIN660-as félgömbfejű alumínium szegecs (felent), melyet a gazdasági válságra való tekintettel vagyok szíves használni az 1 dollár per stück egységáron (ez 2009es árszinvonal) kapható  kifejezetten erre a célra készített preparátumtartó (alant) HELYETT.

 

Erre a Din660as szegecsre (miután a hajlított gyémántfejű üvegvágómmal egy egyedi számot kanyarintok az alig félgömbalakú félgömbfejbe) egy 3 cca 4 mm-s aluminium csíkot ragasztok (igen a körömlakkal), melyek a tetejét furmányosan kihegyezem. Erre egy körömlakkcseppet helyezek.

SAKKOR a kérdés: milyen eszközt használnál egy 0,5 mm hosszú teljesen száraz, törékeny ugyanakkor statikus elektromossággal feltöltött így fizikailag is elég nehezen megfogalmazható egyenetlen vonalú (ilyen az ökör is csak vágtában vizel) egyenetlen mozgást végző preparátum esetében, annak érdekében, hogy a preparátumot úgy rögzítsd a 10 mp alatt megkeményedő réteget produkáló körömlakkcseppben, hogy az nem süllyed túlságosan a cseppbe bele. Azt ugye mondanom sem kell, hogy ahhoz hogy a száraz prepkóig eljuss, már 36 óra meló benntvan abban a pislicsáré fosban, és ha véletlen hozzáérsz az “érdekes” felével a körömlakkhoz akkor már dobhatod is el az egészet, mert a körömlakk úgy fedi el a szőröket és a mindenféle pórusokat (vagyis az információt amiért ezt az egészet csinálod) mint a frissen felköhögött tüdőturha az osztrigahasmenés a leopárdgekkó finom ujjvégeinek apró redőit. Nem véletlen hogy a frissen felköhögött tüdőturhával az osztrigahasmenéssel bekent terráriumfalon a leopárdgekkó nem szívesen mászkál. Ergó mehet a kukába.

Ugye nem kell külön részleteznem hogy a csontszáraz preparátum csallangó végei (ezek ugye azok amiket vizsgálni szeretnél, mert ki az a barom aki annál a végénél fogja meg amit utána képezni akar) úgy buknak rá a nedvesség bármilyen formájára mint féleszű Kolja a TESCO gazdaságos krémsajra (two in one: TG kondom ha kieszed belőle a sajtot).

Ugye kezdőként megpróbálkozol a kettes esetleg hármas finomságú csipesszel. Ezek használhatósága megkérdőjeleződik akkora preparátumok esetén melyek rövidebbek, mint a csipesz finom végének szélessége. Az 5ös csipesz már nyerőbb, bár apró hátránya hogy nehéz pont 0,2 mm távolságban tartani egymástól a végeket. Szélesebb távnál elejted (ugye nem fogsz rá a csipesszel) keskenyebbnél pedig roppantassz rajta egyet, így vagy elkatapultálod az asztal 20 négyzetcentiméteres végtelen mezejére (nem, nem fogod megtalálni, csak ha q nagy mákod van), vagy csak simán elcseszted. Ha mákod van valami cafrang (mittomén egy izomka) kilóg arra rá lehet fogni ez esetben az elengedés okoz majd problémát. Hiszen a porrá morzsolt darabka úgy tapad a csipesz belső felületére mintha az élete függne tőle.

Ekkor ismertettek meg az ideiglenes ragasztóval, mely nem más mint egy minutiatűre kennt laza orrtőfaggyú. Igen kezdetben én is émelyegtem egy picit. Előnye hogy megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre, hátránya hogy nehéz adagolni, és ugyanúgy eláztatja és szennyezi a prepkót. Másrészről enyhe hányigert én még mindig érzek. A sajátodat érdemes használni, de télleg forog a szoba és izzad a tenyerem, így nem fejteném ki bővebben a dolgot.

A megoldás a Kiszel-ecset. Mely saját fejlesztés.

Kiöregedett lotyesz Művésznő drága hálistennek bő raktárkészlettel rendelkezik. Kezdetekben hurkapálcára, majd gyufaszálra applikált egyetlen erős szemöldökszőrrel tisztogattuk meg az preparátumokon jelenlévő töménytelen port, szálló szirszart. Ezt később fogvájóra cseréltem, és jó eredményeket értem el orrszőrrel (én éppen most egy saját tenyésztésű őszt használok). Nagyon jók meg erősek ugyanakkor nagyon sokáig vékonyodnak és nagyon vékonyak is tudnak lenni. A kinyert keratinterméket (szőrt) általában tüszőstül termlejük ki, melyet először higi- és egyébb éniás okokból alkoholos, majd acetonos fürdőben részesítünk. Így eltávozik a mindig jelenlévő faggyú és zsír is. Ezek után egy erősebb tűvel apró árkot vájunk a fogpiszkáló hegyes végébe. Megfogjuk a kívánt hosszúság FELETT a megtartani kívánt résznél a szőrképletet és levágjuk a maradékot. A “maradék” elpattanik valahova, többet az életben nem látod, én már vagy százat pattintottam el, egy sem lett meg. Beilleszted a vájatkába, majd lekened a körömlakkal. Arra kell ügyelni hogy 1-2-3 mm-nél ne legyen hosszabb a kilógó vég. Namármost. Nem is én lennék ha nem kezdtem volna érdekes gondolatkísérletbe… ebből lehetne ritkás ecsetet is csinálni. És igen per pillanat 2 ilyen ecset tulajdonosa vagyok….

Egy ragadós felével felfelé fordított celluxcsíkot leragasztok a széleinél egy kartonlapra. A ragadós részbe helyezem a szőröket/szemöldököket, hogy nagyjából egyforma hosszan lógjanak ki. Ez kézügyességtől függően 1-6 óra játék. Aztán ezt lekenem körömlakkal (1 óra száradási idő után), majd levágom a felesleget és felszenvedem egy fogvájó végére. Namármost a használata igen igen egyszerű. A valahol egykedvűen heverő apró, ámde gyanútlan preparátumot, in medias res alapon a közepén az ecsettel betámadjunk (ha rassolunk fb is kell hogy legyen az elsőknél akik aztán vagy hátramaradnak vagy mennek B-re). A finom szálak szétállnak majd ahogy újra összezárnak gyengéden magukkal ragadják a parány prepkót. Ez alól az ozmiummal erősen szennyezett tárgyak kivételt képezhetnek. Ennek rögvest két előnye van: egyik félen a ragasztanivaló, másik félen az érdekesség amit így megvédünk az esetleges KONTAMINÁCIÓTÓL (szennyeződés). Ráadásul olyan erős képes bír lenni e kis ecset, hogy én már úgy csinálom a preparálást, hogy felcsippentem a szarrét, félrerakom, cseppentem a lakkot, és már visszakézből rácsapok az ecsetnyélre. Ha túl viszkózus a lakk akkor szivacs van amúgy műxik.

Külön kis finomság, hogy ezzel még takarítjuk is törésmentesen kis ízeket. A durva cseppbe eztán minutia tűvel bekavarunk és a durvább éleket eldolgozzuk.

No hát ennyi volna.

A végére színeztem egy szépet. (röviditések: ENG-angol nyelven, DE-német nyelven, ID-idióták kommunikációja melyet tagolatlansága miatt nem hívunk nyelvnek, ORTT-“ott rejtett tartalékok találhatóak”)

A képen egy Argiope bruennichi (ejtsd Árgiópe brünniki) előteste (ENG: cephalothorax, DE: prosoma) látható csáprágók nélkül (így délután csak így engedte meg az ORTT, meg különben fel kellett volna tenni a 12es karikát).

A különböző színek különböző testtájakat rejtenek.

hátpajzs (ENG: carapace, ID: carapax)

mellpajzs (ENG: sternum)

járólábak csípői (ENG: coxae)

tapogatólábak csípői (ENG: gnathocoxae, endites, ID: maxillae, állkapcsok)

ajak (ENG: labium)

méregmirigy (ENG: venom gland)