Showing posts with label Fura eszközök. Show all posts
Showing posts with label Fura eszközök. Show all posts

Wednesday, June 15, 2011

Bazár bezár


Photobucket

Vagyis a DNFS fórum hamarosan végleg lekapcsolódik. Alábbiakban olvasható ZoozDa közleménye:

"Sziasztok,

fájó szívvel , de 2011 jún. 15.-én bezár (eltűnik) az oldal. Sajnos a domaint kezelő cég csak most szólt, így nincs sok idő variálni.
Részemről nem finanszírozom tovább a domaint évi 10k forintért ért (csak a tárhely volt ingyen) úgy, hogy 4-5 ember hírdetésén
túl nem sok minden történt itt az utóbbi 2-3 évben.
Ráadásul én magam is megválok/váltam a pókjaimtól, és nem is tervezem a közeljövőben a velük való foglakozást,
még sokadik hobbyként sem.

Mindenkinek további jó pókozást kívánok.

Üdv,
ZoozDa"

Friday, December 18, 2009

VILLÁMPOSZT

A pókok ivarát legegyszerűbben a vedlések után maradó levedlett kültakarókból állapíthatjuk meg. Azonban komoly problémát jelent az hogy az ebből a szempontból fontos rész (a hasi barázda felett, az első pár tracheatüdő köZött) a legtöbb esetben összegyűrt állapotban marad meg, ráadásul a pók mire kiteszi a saját szűrét, addigra frankón össze is szárad. Ebből kinyerni az információt kb. annyira egyszerű, mint ropira csomót kötni. De akkor hogyan simítsuk ki az utótestről levedlett kültakarót 4 észtvesztően egyszerű lépésben, 10 perc alatt?
#1 Végy egy pohár langyos vizet.
#2 Tedd bele a vedlést (érdemes megfigyelni ahogy úszik a víz felszínén.
#3 Mezopotámiai kecskeepét (vagy ennek hiányában bármely konyhai osogatószer mint emulgeátor megteszi tégy a vízbe, és figyeld ahogy az exuviae elsüllyed mint a Titanic
#4 10 perc múlva a felszín alatt tartozkodó vedlést fordítsd a megfelelő állapotba és figyeld meg nagyítóval a kérdéses területet belülről.

Sunday, April 12, 2009

Fánni szerszámok vol2. A KISZEL-ECSET

Már volt egy fura szerszámostéma, nem is egy. A folytatást próbálom elővezetni… ezzel egy régi adósságomat törlesztem Deimos felé.

Egy magára valamit is adó arachnológus rendelkezik egy minden feladatra alkalmas eszköztárral, mely sok érdekes elemet tartalmaz. A lényeg hogy minden helyzetre fel legyünk készülve (én perpillanat akár Terry Black lefutott szemű harisnyáját ugyanúgy meg tudom javítani, mint kölcsönözni egy kis sminknekvalót Osvald Marikának). Többször elmondtam már élőszóban, de ezek szerint írásba is kerül emígyen. A pókászoknak sokszor és sokat kell magyarázkodnia. Főképpen mikor tanulmányútra menvén a kézipoggyászban szeretnék elkerülni a csomagtörő, bőröndnyúzó trollokat. Én például egy egészestés kiselőadást tartottam 2002 október 24-én két – feltűnően unatkozó ezért a szabályzatot szó szerint betartó - francia biztonsági embernek, hogy a pufifoliába gondosan becsomagolt mindenféle eszköz egy mikroszkóp szétszedve, de ez mégsem hatotta meg őket. Akkor rakjam össze mondta az egyik kaján félvigyorral a pofája alatt… hát összeraktam. Mocsári combos orosz-modell csajok húztak el kuncogva mellett, szóval égtem mint a Reichstag 45ben. Hát ez van szakmával jár. (Csak csendben jegyzem meg, hogy pont az ilyen modelltípusú csajok – magasan repkedvén – szeretnek villámgyorsan betüdőzni egy laza ironikus félbrokeszt melyet a sors vet eléjük. Most sem történt másképpen, a manikűrkészletüket foghíjjasra cenzúrázta a két szaki, és ezt ők körülbelül a második apokalipszis szintjén élték meg.)

Ugye alapvetően 3 olyan eszköze van az arachnológiának mely állandó magyarázkodásra kényszeríti az egyszeri kutatót: a síkosító, a nylonharisnya és a körömlakk. És bár meglepő, nekem nem ehhez kell:

A síkosítóról már értekeztem, hogy milyen egyéb alternatív felhasználási lehetőségei vannak még a rendeltetésszerű mellett (általában a “csak fotózáshoz lesz” félmondat NEM segít ha cikinek érezzük a vásárlását). A nylonharisnya – bár terepen (pl. DK Ázsia) a piócák ellen kiváló viselet – a szippantó javitásához/készítéséhez kell. Míg a körömlakk egy rendkívül egyszerűen használható ragasztó.

Persze az arachnológia kihívásaira gondolok elsősorban. Lehet hogy csak az a célunk hogy ilyen szép képet készítsünk.

 Arany

Azért ahhoz hogy idáig eljussunk, először ezt a masinát használjuk:

 cp

Melynek a segítségével hirtelen kiszárítjuk az állatot. (nem nem hirtelen felhevítjük, elmesélhetem hogyan és miért de előtte vedd elő a fizikakönyvedet :P, csak hogy megértsd). Ezután végezzükk ama tevékenységet melyhez az egyszálú vagy többszálú Kiszel-ecsetet használom… erről kicsit később.

coat

Aztán ennek a gépnek a segítségével a preparátumokat bevonjuk platinával.

Ezután elcsattogunk a pásztázó elekronmikroszkóphoz (igen elektron, és nem elektro-), és felvételeket készítünk. A procedúra (példány –> –> –> kép) alig 2 napot (illetve 56 órát vesz igénybe).

  new

orig

Egy ilyen géppel ilyen fejjel érdemes dolgozni.

Míg a régebbi (Fábry esküszöm itt retro-ejakulálna és állandó bérletem lenne a dizájn centerbe’), ezelatt a nálam alig idősebb és igen COMMODORE klaviatúrát használó, inkább MANUÁL gépet értem mely értelemszerűen szinte mindig szabad, és alig kerül többe mint egy muslicasztár éves szoli- moci- taxi- és mükörmösbérlete együtt, vagy egy harmadik világbeli ország tetszés szerinti éves büdzséje.

   old

Géphez kicsit igazított frizura, helyes fül és szedett szemöldök (horrible dictu) jár.

spock

 

A fiatalabbak kedvéért jegyzem csak meg, hogy ő Spock.

És el is érkeztünk már majdnem a sarkalatos pontunkhoz, a Kiszel-ecsethez. Először vázolnám a problémát.

Azt még megértettem, és logikusnak vettem, hogy fogvájó és minutiatű segítségével végezzük a finomabb beavatkozásokat apróbb példányokon. Oké mi az apróbb?

Vitorláspókok, Erigoninae alcsalád, Anapidae, Symphytognathidae, Tetrablemmidae csak hogy néhányat említsek, hát ugy a 2 mm alattiek

Egy ilyen méretarányos vacak egyszeresen (tehát nem többszörösen csak egyszeresen) adult nőstényről (kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen többszörösen beadult nőstény a szüzességét is többszörösen veszti e el? Mondjuk az inkriminált dílernél kapható hímekről tudom, hogy igen :P)

Untitled-1

Tehát minutia tű segítségével kapja ki az egyszeri pókász az ekkorka pókok teszem azt bal csáprágóját. Vagy pici tapogatólábát (mert állkapcsi tapogatója egyetlen pókszabásúnak sincs, még ha erőltetik akkorsem). Megszárítottuk nagy erőkkel (alig 1 óra alatt).

 

Namármost a DIN660-as félgömbfejű alumínium szegecs (felent), melyet a gazdasági válságra való tekintettel vagyok szíves használni az 1 dollár per stück egységáron (ez 2009es árszinvonal) kapható  kifejezetten erre a célra készített preparátumtartó (alant) HELYETT.

 

Erre a Din660as szegecsre (miután a hajlított gyémántfejű üvegvágómmal egy egyedi számot kanyarintok az alig félgömbalakú félgömbfejbe) egy 3 cca 4 mm-s aluminium csíkot ragasztok (igen a körömlakkal), melyek a tetejét furmányosan kihegyezem. Erre egy körömlakkcseppet helyezek.

SAKKOR a kérdés: milyen eszközt használnál egy 0,5 mm hosszú teljesen száraz, törékeny ugyanakkor statikus elektromossággal feltöltött így fizikailag is elég nehezen megfogalmazható egyenetlen vonalú (ilyen az ökör is csak vágtában vizel) egyenetlen mozgást végző preparátum esetében, annak érdekében, hogy a preparátumot úgy rögzítsd a 10 mp alatt megkeményedő réteget produkáló körömlakkcseppben, hogy az nem süllyed túlságosan a cseppbe bele. Azt ugye mondanom sem kell, hogy ahhoz hogy a száraz prepkóig eljuss, már 36 óra meló benntvan abban a pislicsáré fosban, és ha véletlen hozzáérsz az “érdekes” felével a körömlakkhoz akkor már dobhatod is el az egészet, mert a körömlakk úgy fedi el a szőröket és a mindenféle pórusokat (vagyis az információt amiért ezt az egészet csinálod) mint a frissen felköhögött tüdőturha az osztrigahasmenés a leopárdgekkó finom ujjvégeinek apró redőit. Nem véletlen hogy a frissen felköhögött tüdőturhával az osztrigahasmenéssel bekent terráriumfalon a leopárdgekkó nem szívesen mászkál. Ergó mehet a kukába.

Ugye nem kell külön részleteznem hogy a csontszáraz preparátum csallangó végei (ezek ugye azok amiket vizsgálni szeretnél, mert ki az a barom aki annál a végénél fogja meg amit utána képezni akar) úgy buknak rá a nedvesség bármilyen formájára mint féleszű Kolja a TESCO gazdaságos krémsajra (two in one: TG kondom ha kieszed belőle a sajtot).

Ugye kezdőként megpróbálkozol a kettes esetleg hármas finomságú csipesszel. Ezek használhatósága megkérdőjeleződik akkora preparátumok esetén melyek rövidebbek, mint a csipesz finom végének szélessége. Az 5ös csipesz már nyerőbb, bár apró hátránya hogy nehéz pont 0,2 mm távolságban tartani egymástól a végeket. Szélesebb távnál elejted (ugye nem fogsz rá a csipesszel) keskenyebbnél pedig roppantassz rajta egyet, így vagy elkatapultálod az asztal 20 négyzetcentiméteres végtelen mezejére (nem, nem fogod megtalálni, csak ha q nagy mákod van), vagy csak simán elcseszted. Ha mákod van valami cafrang (mittomén egy izomka) kilóg arra rá lehet fogni ez esetben az elengedés okoz majd problémát. Hiszen a porrá morzsolt darabka úgy tapad a csipesz belső felületére mintha az élete függne tőle.

Ekkor ismertettek meg az ideiglenes ragasztóval, mely nem más mint egy minutiatűre kennt laza orrtőfaggyú. Igen kezdetben én is émelyegtem egy picit. Előnye hogy megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre, hátránya hogy nehéz adagolni, és ugyanúgy eláztatja és szennyezi a prepkót. Másrészről enyhe hányigert én még mindig érzek. A sajátodat érdemes használni, de télleg forog a szoba és izzad a tenyerem, így nem fejteném ki bővebben a dolgot.

A megoldás a Kiszel-ecset. Mely saját fejlesztés.

Kiöregedett lotyesz Művésznő drága hálistennek bő raktárkészlettel rendelkezik. Kezdetekben hurkapálcára, majd gyufaszálra applikált egyetlen erős szemöldökszőrrel tisztogattuk meg az preparátumokon jelenlévő töménytelen port, szálló szirszart. Ezt később fogvájóra cseréltem, és jó eredményeket értem el orrszőrrel (én éppen most egy saját tenyésztésű őszt használok). Nagyon jók meg erősek ugyanakkor nagyon sokáig vékonyodnak és nagyon vékonyak is tudnak lenni. A kinyert keratinterméket (szőrt) általában tüszőstül termlejük ki, melyet először higi- és egyébb éniás okokból alkoholos, majd acetonos fürdőben részesítünk. Így eltávozik a mindig jelenlévő faggyú és zsír is. Ezek után egy erősebb tűvel apró árkot vájunk a fogpiszkáló hegyes végébe. Megfogjuk a kívánt hosszúság FELETT a megtartani kívánt résznél a szőrképletet és levágjuk a maradékot. A “maradék” elpattanik valahova, többet az életben nem látod, én már vagy százat pattintottam el, egy sem lett meg. Beilleszted a vájatkába, majd lekened a körömlakkal. Arra kell ügyelni hogy 1-2-3 mm-nél ne legyen hosszabb a kilógó vég. Namármost. Nem is én lennék ha nem kezdtem volna érdekes gondolatkísérletbe… ebből lehetne ritkás ecsetet is csinálni. És igen per pillanat 2 ilyen ecset tulajdonosa vagyok….

Egy ragadós felével felfelé fordított celluxcsíkot leragasztok a széleinél egy kartonlapra. A ragadós részbe helyezem a szőröket/szemöldököket, hogy nagyjából egyforma hosszan lógjanak ki. Ez kézügyességtől függően 1-6 óra játék. Aztán ezt lekenem körömlakkal (1 óra száradási idő után), majd levágom a felesleget és felszenvedem egy fogvájó végére. Namármost a használata igen igen egyszerű. A valahol egykedvűen heverő apró, ámde gyanútlan preparátumot, in medias res alapon a közepén az ecsettel betámadjunk (ha rassolunk fb is kell hogy legyen az elsőknél akik aztán vagy hátramaradnak vagy mennek B-re). A finom szálak szétállnak majd ahogy újra összezárnak gyengéden magukkal ragadják a parány prepkót. Ez alól az ozmiummal erősen szennyezett tárgyak kivételt képezhetnek. Ennek rögvest két előnye van: egyik félen a ragasztanivaló, másik félen az érdekesség amit így megvédünk az esetleges KONTAMINÁCIÓTÓL (szennyeződés). Ráadásul olyan erős képes bír lenni e kis ecset, hogy én már úgy csinálom a preparálást, hogy felcsippentem a szarrét, félrerakom, cseppentem a lakkot, és már visszakézből rácsapok az ecsetnyélre. Ha túl viszkózus a lakk akkor szivacs van amúgy műxik.

Külön kis finomság, hogy ezzel még takarítjuk is törésmentesen kis ízeket. A durva cseppbe eztán minutia tűvel bekavarunk és a durvább éleket eldolgozzuk.

No hát ennyi volna.

szines

A végére színeztem egy szépet. (röviditések: ENG-angol nyelven, DE-német nyelven, ID-idióták kommunikációja melyet tagolatlansága miatt nem hívunk nyelvnek, ORTT-“ott rejtett tartalékok találhatóak”)

A képen egy Argiope bruennichi (ejtsd Árgiópe brünniki) előteste (ENG: cephalothorax, DE: prosoma) látható csáprágók nélkül (így délután csak így engedte meg az ORTT, meg különben fel kellett volna tenni a 12es karikát).

A különböző színek különböző testtájakat rejtenek.

hátpajzs (ENG: carapace, ID: carapax)

mellpajzs (ENG: sternum)

járólábak csípői (ENG: coxae)

tapogatólábak csípői (ENG: gnathocoxae, endites, ID: maxillae, állkapcsok)

ajak (ENG: labium)

méregmirigy (ENG: venom gland)

Thursday, December 25, 2008

Mi van a képen...

Photobucket

Lássuk (balról jobbra és fentről lefelé:) ):


Slave villanó ernyővel és tartófoglalattal.

Photobucket

Ami egy lámpaállványra van erősítve.

Photobucket

Canon EOS 30D váz.

Photobucket

Sigma 105mm f/2.8 EX DG Macro objektívvel (ITT már írtam róla bővebben).

Photobucket

Távkioldó

Photobucket

Vakukábel

Photobucket

4 állású makrósin

Photobucket

Manfrotto 804 RC2 panorámafej

Photobucket

Manfrotto 055 PROB tripod

Photobucket

Canon 580EX Speedlight vaku

Photobucket

Halál egyszerű diffúzorként az a habosított anyag, amit a laminált parketta alá raknak.

Photobucket

A vaku egy Hama kameraállványra van helyezve.

Ezenkívül még látható a képen orosz összecsukható kempingasztal, kishalfogó háló és egy egyenes csipesz (30cm).

Wednesday, December 24, 2008

Önök kérték

Photobucket

Érdeklődtetek e bébi versicolor fotójának elkészítésének hogyanjáról. Ezért lőttem egy képet az eszcájgról. Az említett fotót sokkal egyszerűbben is el lehet készíteni pl. egy erősebb asztali lámpa segítségével (talán a diavetítő is megfelelő erre a célra), maximum a fényét kell egy kicsit "megszórni". Szóval nem kell megijedni, nem szükségeltetik ennyi ketyere az eredményhez, én itt csak teszteltem a lehetőségeket és a beállításokat, ennek eredményeként (méggyönyörűbb szóval: melléktermékeként) született a fotó.

Photobucket

Tuesday, October 14, 2008

Amikor nem tudsz hátralépni, letépni, kivárni, kivágni...

A pókok természetes közegben való fotózása - kevés kivételtől eltekintve - a természetben történik. Azonban nyilván nem kevés alkalmommal szembesül azzal a fotózó úttörő (kisdobos vagy cserkész), hogy az állat túl messze van:


és nagyon nehéz ilyen közelre becserkészni. Amit ha (nekem ez a kép egy laza félórás guggolásomba, szubkután kavicsbeépítésbe mind a könyök mind a térd üvegporcához tellett, miután észrevettem, hogy) növényzeti belógás miatt szuboptimális képpel jutalmazott a vakszerencse (másnéven róm.kat.: Isten, irz.: Jahve, muz.:Allah stb.), akkor hirtelen hajőszülés és heveny törni zúzás ingere lepi el borítja el a limbikus kör megfelelő pályáit.


gyenge próbálkozás a lehetetlenre, a növényke kivágására...


Még akkor sem örülünk ilyennek, ha a modell amúgy türelmes volt (másnéven annyira félt, hogy meg sem mert moccani, bízva abban, ami Pista bácsiban is tartotta a lelket mikoron is elvitték a jufók, nevezetesen, hogy 3-4 villanás után vége az egésznek és egy kis szerencsével semmire sem fog emlékezni).



Ritka az amikor esetleg jókisfiúk (lányok) voltunk és a mikulás (télapó) azzal jutalmaz minket, hogy alig 20 perces ideg és izomtépő jógázás után, sikerül becserkészni ennyiről

ennyire a pókot és egy ilyen-olyan képet lövünk róla,


mialatt Gyuszi bá a szomszéd aki csak a palántákat akarta megöntözni amiket a kertben tart tejfelespoharakban, földbegyökerezett lábbal figyeli végig ahogy a földön csúszva mászva csendes szitkokat mormolva próbálunk egy másféléves csimotát és egy ötéves kiváncsi tibeti terrier szukát távol tartani egy olyan napozó pokoli cselőpók odújától, aki a 30 méterre történő hangos lepkefingtól is visszamenekül az odújába és eközben arra is odafigyelni, hogy mindkét vaku be legyen kapcsolva, de a megfelelő erősségre ám, és a 250 es zársebességhez a megfelelő, 24es rekeszt válasszunk, plussz éles is legyen a pók szeme - ez adja a képélesség illuzióját ugyanis.
Ebben az sem segít sokat, ha esetleg a csimotát (nevezetesen Szűts Zaránd Bencét)



terepszínű cuccban viríttatjuk:



Én olyan képeket akarok csinálni (és ezzel gyanítom nem vagyok egyedül) ahol a pók jólláccik s a szeme éles,



a keretben a nevem látszik:



a szép és megfelelő háttérben vírító állaton



akár a szemállást is lecsekkolhatom, miközben az első lábakon élesek a tüskék:



megfelelő illusztrációja a fajnak ami alapján talán még fel is lehet azt ismerni



ugyanakkor azt is látom, hogy valóban hogy néz ki...



----------------------------------------------------------------
Refrén:
MIT TEGYEK HOGY ÍGY LEGYEN?
PÓKOT AKAROK KÉPNEK.
JÁRTAM VÖLGYBEN ÉS HEGYEN
MOND Ó MEG A NÉPNEK.
MOND MEG Ó HOGY MIT TEGYEN
ÉS MIT MONDJON A GÉPNEK?

----------------------------------------------------------------

A válasz terepasztalos fotó.
A Terepasztalos fotót lehet csinálni szinte bárhol és bármikor, defínícióját a következőképpen adom meg (önkényesen, de szükségszerűen): a természetes környezetéből ideiglenesen kiragadott, vagy mozgásában korlátozott állat fotója, melynek környezetét és hátterét a fotós a fotó minősége növelésének érdekében módosítja.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ebbe nemigen értem bele az állatok direkt megzavarását: pl. köztudott tény, hogy a legtöbb madár és emlősfotó bepörgetés utján készült anno (vagy kézben vagy vászonzacskóban párszor megpörgetett állat szédeleg és nyugton marad amíg) a felelőtlen fotós 20szor meglőtte (ez fúúúj).
A hűtőbe tevés az már határeset (zöldségek közé 5-10 percre betett pók életfolyamatai lelassulnak és sokkal könnyebb fotózni - persze vannak kivételek), tekintve, hogy a pókokat, ha nincs időm/kajám etetni énis a hütőben tartom, hiszen akkor csak víz kell nekik. A mélyhűtőzést viszont nemszeretem. A szódás CO2zés még belefér szintén.

Nézzünk néhány példát. Pl. az Atypus muralist nehéz megtalálni...
Az adott képet Samu készítette (katt a képre a leleplezéshez)



Speciális eset és asszem itt jönnek az MP-s fijúgg a képbe, amikor az állat túl értékes:

Ez egy Macrogradungula moonya Gray, 1987 ez a harmadik (!) ismert ivarérett állat belőle. AUSZTRÁLIÁBAN a murra-murra törzs (nincs ilyen de elfelejtettem a törzs nevét) szent erdeje mellett egy barlangban (lol egy luk a földbe) fogta egyikünk. Hozzáteszem, hogy az erdőbe (ahol cirka 4 és fél órán keresztül gyűjtöttünk) csak a nemzeti park ÉS a törzs együttes engedélyével lehet belépni, mert a férfivé avatáskor (illetve egyéb általam nem ismert alkalmakkor) felkeresett erdőben talált engedély nélkül nem rendelkező emberek eltűnnek, bomló tetemük maradványaira csak egészen kivételes alkalmakkor bukkannak rá a hatóságok, akik amúgy úgy vannak ezzel, mint a krokodilketrecbe mászott hülyegyerekkel a Matulabácsi: 'minek kácsingózott oda?' Részletekről nem írnék tovább, mert finoman szólva a gyűjtés nem minden részlete felelt meg az ausztrál és etikai törvényeknek, dehát a tudományos cél szentesíti annak eléréséhez szükséges eszközök használatát.
Nem csoda hát, hogy az élő nőstényt félóra alatt úgy szarráfotóztuk, hogy gyakorlatilag Diana hercegnőt megszégyenítő mennyiségű fotonterhelésnek tettük ki az amúgy is halálraítélt szerencsétlen nőstényt (dns ez az amaz). Külön érdekesség, hogy az alig 20 éve leírt pók holotípusát a táborban átcaplatás közben fogták, így az élőhelyéről finoman szólva is maximum spekulatív nézetek álltak eleddig rendelkezésünkre.



klikk a hogykészült képhez.



klikk a hogykészült képhez.

Másik eset a Hickmania troglodytes esete ami Tazmániában nem volt olyan nagyon ritka. Viszont cserébe annyira ijedős volt hogy a hálójából a lehetetlen láthatatlan odújába szaladt egy egy erősebb lélegzetvétel vagy fénycsóva hatására (nála pl. a mellényzsebben őrzött kör alakú piros nylonmappadarabot sikeresen használtam. Más kérdés, hogy negyedóra pirosban látás után az embernek olyan érzése kezzd lenni, mintha pszichedelikus szerekhez nyúlt volna...







A barlangi hatást a feket műanyag koffer biztosította, illetve egy eukaliptusz fadarabka. A képek egyébként a kis klikk-klikk Canonnal készültek azért ilyenek.

----------------------------------------------------------------
Refrén:
MIT TEGYEK HOGY ÍGY LEGYEN?
PÓKOT AKAROK KÉPNEK.
JÁRTAM VÖLGYBEN ÉS HEGYEN
MOND Ó MEG A NÉPNEK.
MOND MEG Ó HOGY MIT TEGYEN
ÉS MIT MONDJON A GÉPNEK?

----------------------------------------------------------------

Noshát mostmár látszik, hogy sokan sokszor nyúlnak segítő eszközökhöz. De lássuk a receptet.
Kellékek egy műtermi fotózáshoz á lá silér:

#1 ASZTAL



amire majd felpakolunk mindent:



Nagyon fontos, ha mondjuk meg szeretnénk ismételni ezen műtermi fotózásunkat, ugyanakkor a velejáró dzsuva mennyiségét a minimális szinten akarjuk tartani, hiszen mint férfiak a takarításra kontraszelektáltak vagyunk (ennek egyszerű oka van: a női nemhez való vonzódás génje és a takarítás génje kapcsolt, egymáshoz nagyon közel helyezkednek el... így rekombinációjuk gyakorlatilag lehetetlen. Az elmélet egyszerűen bizonyítható, elég megnézni egy agglegénylakást, illetve egy egyedül élő nő vagy meleg férfi lakását :D) a TÁLCÁK használata, amin 1: púpozni tudjuk a homokot és a földet (így szembefotózni egyszerűbb), 2: a hátteret esetlegesen akarom mondani MINDEN BIZONNYAL ELHAGYÓ pók teljes eltűnését addig az értékes 3-4 másodpercig késleltetni tudjuk amíg elcsípjük, 3: az említett kisebb dzsuvafaktor, hiszen a felesleges avart, füvet, homokot egyszerűen szemetesbe, újrafelhasználás esetény zacsiba lehet önteni, 4: egyszerre több hátteret tudunk előkészíteni így egy nyugodtabb pókot több háttérrel vagy több terepen le lehet lőni.



Sakkor berendezzük. A terepasztalt? Be. Ilyenkor kicset érnek a kiszáradt növények szép kórók. Nagyon fontos hogy az állatot természetközeli terepasztalon KÉNYELMES testhelyzetben fotózzuk. Vagyis tudni kell hol él a pók? Mondat első fele: farkaspókot "földön" nem ágak között mászva és fordítva keresztespókot ágakon, ne a "földön" fotózzuk. Második fele élesség állítás közben kényelmes testhelyzetben legyünk, ülve feküdve állva kinek mi tetszik...



Szabadon vadászó (farkas, csodás, kövi) pókokat homokon, földön, mohán (amit nyomkodjuk le, különben belebújnak), avaron (dettó) vagy hasonlón fotózzunk (ide jön a fehérhátteres fotózás de azt majd és nemmost írom le hogy én hogyan csinálom), esetleg vagányabbak kipróbálhatják a kertből felszedett gyeptéglát.
Lásd eme képek



biza biza itt kékültek (szószerint mert elqrtam a fehéregyensúlyt)


Spéci eset a vidrapók, melyet itten egy mély dobozba elhezett füves mohapárnán fotóztam, melyet cseppet-tocsogósra engedtem fel vízzel. A víz secpec megnyugtatta a zöld levélel felaláfutkározó pókot de a póksuttogásról későbben esik majd szó).



Annyi eszem is volt hogy a fehér aljzat takarásához sötétzöld levelet használtam, ami "zöldvíz" érzetet okoz.

Egyéb vadászósakat (ugró-, dajka-, kalit, karoló-) vagy hálóspókokat (keresztes-, törpe-,stb) ágakon, legrosszabb esetben nagy zöld levélen (harmonizáljon a pók színével ha már tudunk választani, ugye) vagy köveken. A legtutibb egy homokkal teli kefíres (na jó joghurtos is jó) pohárka melybe beleszúrjuk a cuccot

Néhány példa:

egy leveles ágon fotózott Labulla
Egy tujaágon fotózott Uloborus
Zöldlevélen zöld pók :D

A vaku MINDEN éles makrófotózáshoz kell. Pláne indoor. A kés a terepasztal berendezéséhez jóljöhet, egy ollócska a vágáshoz pókakkuk, vakuk.



A gép is kell ha fotózni akarunk. Többször elmondtam de eleddig még senki sem fogadta meg a tanácsom, így utoljára adom közre a legolcsóbb (ú.n. siler gazdaságos) makrófotócucc receptjét: Nikon D80 (vagy D90, D200, D300, D700 bármelyik jó lehet használt is, a legoptimálisabb péz/nyereség a D200 használtan) ~150k, 1 makróobi (igény szerint, lehet analóg is - Nikonos bajonettje legyen azért, legolcsóbb digitál a Tamron asszem... MINÉL nagyobb fényereje legyen) ~80k, egy nikon R1 makrovaku szett (aki elqurta és olyan Nikonja van amelyikben nincs commandervaku funkció annak R1C1 ami pont 100kval drágább) 120k, és egy memcsikártyi ami már 4Kért a miénk lehet. Ennél olcsóbb DSLER szettet, amivel fotózni is lehet NEM TUDUNK összerakni.
Akinek NINCS ennyi pénze, az egy nagyítólencsét eszközölhet egy klikk-klikk gép elé, vagy póbálkozhat bridge vagy kompaktgépekkel kisvirágos móccerrel. A vakuzás ott is gond lesz.
Itten íme a D200 am ami frankó fémvázas, cserébe a bicepszem is erősíti meg az orromat is tisztíccsa:



végül de nem utolsósorban pedig, mindenképpen kellenek a befogott állatok:



Érdemes valamit (én pl egy gyertyaállványt használok, feleségem nagy bosszúságára) háttérnek használni:


itt egy kitépett száraz fűcsomó fogja majd a kellemes barnás hátteret adni, természetesen csak akkor, ha a harmadik vaku rája villant. Amúg fekete háttér leszen ami néha nem előnyös...



PÓKSUTTOGÓ...
ha az ha nem is vagyok, de pár tipptyi, hiszen minnél több jó kép készül annál többet lehet majd pókokról tudni.
tipptyi: koszos, sérült pókot lehetőleg NE fotózzunk. Ez a vidrapók - ha nem is félelmében hanem helyszűke miatt mint a malacok - összetrutyizta magát de rendesen.



Egy nap egy nagyobb fiolában melybe egy nagy levelet penderítettem az aljára meg egy ujjnyi vizet, megoldotta a helyzetet



Ne egyedül fotózzunk (ez mondjuk Fincére meg rám nem vonatkozik illetve olyanokra akik kiherélnek egy legyet félkézzel repülés közben miközben a másik kezükkel smst tudnak írni). Nem véletlen mondom hiszen belesasolsz a keresőbe nó pók, felnézel és a helyzet továbbra sem változik. Akkor mi van? Há' egy pókod szabadon a kecóba. Az ezutáni feleség-barátnő-anyu-apu-nagyanyóval való a további fényképes terepasztalok felállításáról szóló egyeztetésekhez innen kívánok sok szerencsét...

Szal kell a segítő aki addig szemmel tartja a pókot amíg a beállításokkal szerencsétlenkedel.



hiszen ilyenkor csak nagyon keveset látsz

Spéci móccer a szabadbani terepi téma, de segítővel az is könnyebb.



Hiszi aki hiszi meg aki nem, életem legszebb leggyönyörűbb kékes pokoli cselőpókhímje (pedig az nem pici) tűnt el így egyik percről a másikra az orrom elől. Pedig azért kiszúrom a csepp pókokat is a fű közül... emlékül ez a kép maradt:



A terepasztali (műtermi) fotózás előnye hogy a természetben ritkán megfigyelhető eseményeknek lehetünk szemtanúi:


ha egy helyen két külön ivarú de hasonló (pl farkaspók) pókot fogsz jó eséllyel párzanak egy idő után... kereszteseknél a nőstény hálójába kell csak tenni a hímet.

Hogyan marasztaljuk azt a ROHADT IDEGBETEGMÓDON SZALADGÁLÓ DÖGÖT EGYHELYBE?
Istenigazából két alapvető módszer van: vagy olyan hitbe ringatod a pókot, hogy ott sem vagy, vagy annyira kimeríted hogy már nem is érdekli...
Az első a preferált módszer:
Pl. hálós (és madárpókok) esetén ez viszonylag egyszerű: egy apró hálódarabbal mely a sajátja le tudod egyszerűen nyugtatni a pókot... Ha pl átköltözteted a pókod egy nagyobb helyre a régi dobozából a hálógubacot n dobd ki, hanem inkább be. Az új helyére. Rögtön rája fog csapni, mint gyöngytyúk a meleg takonyra. A dolog ugyanígy működne elvileg a terepasztalon is.

Másik hasznos dolog egy kis tetővel (én kis Petricsészét használok) leborítani a pókot míg megnyugszik. A pókoknak két üzemmódja van a nyugszik és az izgága. Ha a nyugszik üzemmódot be tudod kapcsoltatni vele akkor az már fél siker.

Egy féldöglött tücsök csodákra képes ha elédobod, amíg eszik a pók ritkán megy arrébb.

Félóra a zöldségek között csodákat művel...

----------------------------------------------------------------
Refrén:
MIT TEGYEK HOGY ÍGY LEGYEN?
PÓKOT AKAROK KÉPNEK.
JÁRTAM VÖLGYBEN ÉS HEGYEN
MOND Ó MEG A NÉPNEK.
MOND MEG Ó HOGY MIT TEGYEN
ÉS MIT MONDJON A GÉPNEK?

----------------------------------------------------------------

És a végére egy kis filozofálgatás. Régen néha néhány primkó baromnak sikerült elültetnie bennem azt a téves nézetet, hogy a műtermi kép szarabb, mint a szabadföldi, a fotosoppal kezelt kép szarabb, mint a nemis, de aztán kinyílt az elmém és a szemem ezzel együtt nyílik pediglen a száj is. Ne hagyjuk, hogy így legyen...
Ha jól be van rendezve megcsinálva egy műtermi képről nem lehet megmondani, hogy bennt avagy kinnt készült e...
Vannak képek amiket csak kinnt lehet jól megcsinálni...
...és olyanok is amiket csak bennt.
Készítettem már annyi szabadföldi pókos fotót,
- hogy mondhassam hogy melyik a jobb
- hogy lássam ez néha egyszerűen túl idő és energiaigényes, noha a kertbe a mai napig leviszem a gépet, és a tegnapelőtti pokoli cserkelés (in both meaning) azért jólesett.

Amit nagyon fontos hangsúlyozni: ez NEM LOVAGI TORNA, hanem pókfotózás. Aki lovagi tornázni akar az menjen lóháton kecsegevadászatra, vagy hátrafelé nyilazzon ... vagy amit akar.
A képek nem fotosoppal készülnek, de lehet rajtuk javítani. és nem a szar képből sohasem lesz jó kép. Még fotósoppal sem. De ezt csak az tudja aki tud soppolni, vagy fotózni meg mindakettő.
Aki meg egyiket sem tud az remélem most okosodott egy cseppet. Hiszen ezért van a blog.
Sajnos ide csak kicsiben férnek fel a képek
Ha pedig nemtudod, akkor innen kiderül hogyan lehetséges a hozzáférés a zárt témákhoz.