Monday, December 28, 2009

2009 madár(pók)távlatból

Összefoglaló 2009 taxonómiai eseményeiről, híreiről. Az idei évben 8 tudományra új fajt írtak le, valamint 4 új kombinációt és 2 új szinonimát hoztak létre. Az alább felsoroltakon kívül említésre méltó még az Avicularia diversipes és a Thrigmopoeus truculentus újraleírása.

Tudományra új fajok:

  • Avicularia gamba Bertani & Fukushima, 2009
  • Avicularia sooretama Bertani & Fukushima, 2009
  • Cyriocosmus pribiki Pérez-Miles & Weinmann, 2009
  • Cyriocosmus rogerioi Pérez-Miles & Weinmann, 2009
  • Hapalopus aymara Perdomo, Panzera & Pérez-Miles, 2009
  • Oligoxystre diamantinensis Bertani, Santos & Righi, 2009
  • Pterinochilus andrewsmithi Gallon, 2009
  • Pterinochilus raygabrieli Gallon, 2009

Új kombinációk:
  • Eupalaestrus guyanus (Simon, 1892), áthelyezés az Avicularia génuszból, az Avicularia és az Eurypelma génuszok egyesítése előtt Eurypelma guyanum.
  • Grammostola borelli (Simon, 1897), áthelyezés az Avicularia génuszból, az Avicularia és az Eurypelma génuszok egyesítése előtt Eurypelma borellii.
  • Sericopelma panamense (Simon, 1891), áthelyezés az Avicularia génuszból, az Avicularia és az Eurypelma génuszok egyesítése előtt Eurypelma panamense.
  • Nhandu tripepii (Dresco, 1984) áthelyezve a Hapalopus génuszból.

Új szinonimák:
  • a Grammostola pulchripes (Simon, 1891) nem a G. mollicoma (Ausserer, 1875) junior szinonimja, hanem a Grammostola aureostriata Schmidt & Bullmer, 2001 szenior szinonimja.
  • Nhandu tripepii (Dresco, 1984) a Nhandu vulpinus (Schmidt, 1998) szenior szinonimja.

Bibliográfia:
  • Bertani, R. & C. S. Fukushima 2009. Description of two new species of Avicularia Lamarck 1818 and redescription of Avicularia diversipes (C.L. Koch 1842) (Araneae, Theraphosidae, Aviculariinae)--three possibly threatened Brazilian species. Zootaxa 2223: 25-47.
  • Bertani, R., T. dos Santos & A. F. Righi 2009. A new species of Oligoxystre Vellard 1924 (Araneae, Theraphosidae) from Brazil. ZooKeys 5: 41-51.
  • Gabriel, R. 2009a. Notes on the taxonomic placement of Eurypelma borellii (Simon 1897), and Grammostola pulchripes Simon, 1892 (Araneae: Theraphosidae). Exotiske Insekter 73: 7-13.
  • Gabriel, R. 2009b. Notes on the taxonomic placement of Eurypelma guyanum Simon, 1892 and Eurypelma panamense Simon, 1891 (Araneae: Theraphosidae). J. Brit. Tarantula Soc. 24: 87-90.
  • Gallon, R. C. 2009. Two new Pterinochilus species from Kenya (Araneae, Theraphosidae, Harpactirinae). Bull. Br. arachnol. Soc. 14: 361-364.
  • Nagahama, R. H., C. S. Fukushima & R. Bertani 2009. Nhandu tripepii is a senior synonym of Nhandu vulpinus (Araneae: Theraphosidae). Zoologia (Curitiba) 26: 578-580.
  • Perdomo, C., A. Panzera & F. Pérez-Miles 2009. Hapalopus aymara a new species of tarantula from Bolivia (Araneae, Theraphosidae, Theraphosinae). Iheringia (Zool.) 99: 53-55.
  • Pérez-Miles, F. & D. Weinmann 2009. Two new species of Cyriocosmus Simon, 1903 from Peru and the highest altitude record for the genus (Araneae, Theraphosidae, Theraphosinae). Revta Ibérica Aracnol. 17: 29-35.
  • Siliwal, M. & S. Molur 2009a. Redescription, distribution and status of the Karwar large burrowing spider Thrigmopoeus truculentus Pocock, 1899 (Araneae: Theraphosidae), a western Ghats endemic ground mygalomorph. J. Threatened Taxa 1: 331-339.


Ha esetleg kimaradt valami, kommentben jelezzétek! :-)

Sunday, December 20, 2009

Nhandu sort-kom

Elfoglaltságom miatt régóta nem jelentkeztem új bejegyzéssel. Most, hogy elkezdődött a vizsgaidőszak, van egy kis időm bejegyzést is írni, mert bár ugyanúgy egész nap tanulnom kell, de előadásokra nem kell járnom. :-) Egy rövid poszt következik most, mivel témája is egy "short communicaton", azaz rövid közlemény.

Roberto H. Nagahama, Caroline S. Fukushima és a dél-amerikai madárpókok elsőszámú tudora, Rogério Bertani, górcső alá helyezték az 1984-ben Dresco által leírt madárpókfaj Eurypelma tripepii (amit elsőre kapásból tripepsi-nek olvastam) hím holotípusát. A faj Raven 1985-os átfogó revíziója után a Hapalopus génuszba tett egy kirándulást, aminek Bertaniék vetettek véget. A holotípus ivarhólyagjának és lábszársarkantyújának vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a faj a Nhandu génuszba illik, a Nhandu génuszon belül pedig azonosnak bizonyult a Schmidt által 1998-ban leírt Nhandu vulpinus-szal. Az elsőbbségi szabály miatt a tripepii faji epithet az érvényes és használatos.

A cikk:
Nagahama, R.H., Fukushima, C.S. & Rogerio Bertani. 2009. Nhandu tripepii is a senior synonym of Nhandu vulpinus (Araneae: Theraphosidae). Zoologia (Curitiba) 26(3): 578-580.

Ui.: boldog karácsonyt kívánok szerkesztőtársaimnak és az olvasóknak!

Elkezdődött az

52. hét, és nekem finisel sokminden. 10 Nap múlva megváltozik sokminden körülöttem és mivel nem szeretném ha váratlanul érne, így arra fókuszálok. Lampróm nősti lett közbe

De addig is mindenkinek Kellemes Ünnepeket Kívánok.
Üdv:
s

Friday, December 18, 2009

VILLÁMPOSZT

A pókok ivarát legegyszerűbben a vedlések után maradó levedlett kültakarókból állapíthatjuk meg. Azonban komoly problémát jelent az hogy az ebből a szempontból fontos rész (a hasi barázda felett, az első pár tracheatüdő köZött) a legtöbb esetben összegyűrt állapotban marad meg, ráadásul a pók mire kiteszi a saját szűrét, addigra frankón össze is szárad. Ebből kinyerni az információt kb. annyira egyszerű, mint ropira csomót kötni. De akkor hogyan simítsuk ki az utótestről levedlett kültakarót 4 észtvesztően egyszerű lépésben, 10 perc alatt?
#1 Végy egy pohár langyos vizet.
#2 Tedd bele a vedlést (érdemes megfigyelni ahogy úszik a víz felszínén.
#3 Mezopotámiai kecskeepét (vagy ennek hiányában bármely konyhai osogatószer mint emulgeátor megteszi tégy a vízbe, és figyeld ahogy az exuviae elsüllyed mint a Titanic
#4 10 perc múlva a felszín alatt tartozkodó vedlést fordítsd a megfelelő állapotba és figyeld meg nagyítóval a kérdéses területet belülről.

Monday, December 14, 2009

Elő az adással!

Az előadással. Október 20.-án a SzIÉn tartottam egy előadást.

Megmondom őszintén, hogy a vártnál sokkal jobban élveztem az előadás elkészítését mint reméltem, és az előadás még a “siler-átlagosnál” is szórakoztatóbbra sikeredett. Erre egyébként azért volt szükség, mert a üveggyapotos ízetlen cukormentes vattacukrot hamarabb lehetett volna megemészteni…

------------------

Ha már így viccelődöm, akkor egy gyors BEDE Márton féle villáminterjú önmagammal:

Bede Márton: Szűts úr, miután lassan 6 éve próbál taxonómiáról ismeretet terjeszteni a madárpókosoknak, ezalatt mintegy nettó 2 évnyi munkaidőt rászánva a honlapja előző verzióira illetve a blogjára, és különböző fórumokra, nem zavarja hogy az átlag (és az alatti) madárpókosok a mai napig nem képesek elfogadni a gúglis képkeresős-nézegetésből származó elméletgyártás értelmetlen voltát?

Szűts Tamás: Nem.

Bede Márton: Köszönöm az interjút!

--------------------

No de vissza az előadásra, melynek diáit itt lehet átpörgetni. Aki meg esetleg kicsit letisztultabb formában szeretné olvasni a magyarázatokat (illetve egy cseppnyi értelemmel és közepes szövegértési képességekkel azért rendelkezik), az olvasson a kattintás után tovább.

A BAK keretén belül tartott előadás kivonata.

Igyekszem ezeket úgy összefoglalni, hogy 1-2 átolvasás után az előadás anyaga rögzüljön, kikérdezhető és visszamondható legyen. Éppen ezért sok olyan dolgot is kiszedtem amiről beszéltem az előadáson.



Az "elfutó kutya színe" vagy másnéven az eltűnő sokféleség: a életterek beszűkülésével a különböző (ismert és ismeretlen) fajok gyorsabb ütemben tűnnek el, mint ahogy azokat megismerhetnénk. Optimista becslések szerint a jelenleg ismert mintegy 1.2 millió faj a 10%-a, míg a pesszimista becslések szerint alig 1%-a a Föld teljes élővilágának. Mivel azonban a fajok megismerése nem olyan ütemben zajlik, mint ahogy a pusztításuk, így valószínűleg nem fogjuk megismerni a Földünk összes faját.

A taxonómiára éppen ezért nagyobb szükség van, mint valaha. Éppen ezért talán furcsa, de a taxonómia mind utánpótláshiányban, mind elismertséghiányban szenved. A jelenleg rendelkezésre álló, elégtelen taxonómiai erőforrásokat (szakembereket, pénzt, cikkeket) a "taxonomic impediment" szóösszetétellel jellemzik a nemzetközi szakirodalomban.



Az "elfutó kutya színe" vagy másnéven az eltűnő sokféleség: a életterek beszűkülésével a különböző (ismert és ismeretlen) fajok gyorsabb ütemben tűnnek el, mint ahogy azokat megismerhetnénk. Optimista becslések szerint a jelenleg ismert mintegy 1.2 millió faj a 10%-a, míg a pesszimista becslések szerint alig 1%-a a Föld teljes élővilágának. Mivel azonban a fajok megismerése nem olyan ütemben zajlik, mint ahogy a pusztításuk, így valószínűleg nem fogjuk megismerni a Földünk összes faját.

A taxonómiára éppen ezért nagyobb szükség van, mint valaha. Éppen ezért talán furcsa, de a taxonómia mind utánpótláshiányban, mind elismertséghiányban szenved. A jelenleg rendelkezésre álló, elégtelen taxonómiai erőforrásokat (szakembereket, pénzt, cikkeket) a "taxonomic impediment" szóösszetétellel jellemzik a nemzetközi szakirodalomban.



Mi is a taxonómia? Több definíció is rendelkezésre áll. Az egyik legfrappánsabb és legtömörebb Papp László akadémikus nevéhez fűződik: a sokféleség egyedszintű vizsgálata. Ezen definíció tömörségéből adódóan talán nem tér ki mindenre, nézzük tehát egy kicsit bővebben.

A taxonómia elsődlegesen leíró tudomány. Tág értelemben az olyan tudományterületeket is hívnak így, melyek névvel illetnek dolgokat (így lehet pl. talajtaxonómia is). Jelen esetben a különböző élőlényeket leíró (hogyan néz ki) tudományról beszélek, mely az egyes élőlényeknek nevet is ad (egész pontosan megmondja melyik taxonba tartozik egy élőlény – ezért egyedszintű). A névvel rendeklező rendszertani egységeket taxonnak hívjuk. A taxonoknak több szintjük is van, legismertebb a faji szint. A faji szintű taxonnak egy kettő tagból álló neve van: pl. Araneus diadematus. Az első a generikus tag (epitet): Araneus a második a faji tag: diadematus. Általános hiba a diadematus tagot fajnévnek mondani. NEM az. A fajnév az Araneus diadematus. A diadematus a faji epitet

A taxonómia elsődleges célkitűzése, hogy minden taxonnak egy neve legyen, és minden név csak egy taxont jelöljön.

Ha egy taxonnak több neve van, azokat egymás szinonímjának hívjuk. A legrégebb nevet szenior, az össze többit junior szinonímnak hívjuk.

Ha több taxonnak is ugyanaz a neve, akkor homonímiáról beszélünk.



Most, hogy elmondtam, hogy mi a taxonómia, néhány téves (vagy tévés) "elképzelés"-t szeretnék bemutatni, amik NEM a taxonómia.

A taxonómiára sűrűn mondják, hogy nevezéktan. Ez nem igaz. A taxonómia a nevezéktan szabályai szerint ad nevet az egyes taxonoknak, illetve határozza meg az egyes taxonok érvényes neveit. Azonban, hogy mi új faj, mi melyik taxonba tartozik, melyik két név jelöl egy taxont (vagyis mi szinoním), vagyis a taxonómia legfontosabb cselekményei nem a nevezéktan kategóriába tartoznak. Talán egy analógiával lehetne legjobban megvilágítani mi is a nevezéktan és a taxonómia viszonya:

Nevezéktan ~~törvénykönyv és szabálygyűjtemény

Taxonómia ~~ jog, jogrendszer

Sokan úgy gondolják, hogy a taxonómusok legfőbb feladata a határozás. Az igaz, hogy a taxonómus minden állatot meghatároz (vagy legalább kísérletet tesz rá), de elsősorban egy működő rendszer felállítása (fajok/génuszok/családok stb.), valamint a rendszer használatához szükséges eszközök (határozókulcsok, törzsfák) elkészítése a feladata.

A katalóguskészítés és fajlistagyártás is azon cselekmények közé tartozik amiket sokszor a taxonómia körébe sorolnak. A taxonómia tudomány, míg egy lista elkészítése nem az, hiszen nincs benne hipotézis (a katalógusok az addig irodalmi hivatkozásokat gyűjtik egy csokorba, ami amúgy hasznos, de nem tudományos tevékenység).



Milyen típusai vannak a taxonómiának? A definíciók a dián láthatóak, én ide példákat írok:

Amazóniai expedíció anyagát először egy alfa taxonómus nyálazza át. Ő egyfajta első megközelítésként mintegy 20-30 fajt lerak az asztalra. Így szerzünk tudomást sokszor egy-egy génusz létezéséről. A béta taxonómus ezeket az anyagokat egyéb, sokszor arra a csoportra irányuló gyűjtésekkel kiegészítve, mintegy bepótolja a lukakat amiket egy első megközelítés után szinte mindig találuk (itt egy nőstény hiányzik ott egy hím, kivéve ha pl. csigákat kutatunk, egy fajról kiderül, hogy kettő vagy fordítva). Finomítja a génuszhatárokat, átrak, szinonímot javasol. Ide vehetjük a rendszertanosokat is. Ide és odapakolnak dolgokat akár egyik családból a másikba.

A gamma taxonómus ezzel szemben egy fajon belül vizsgálódik, alfajokkal változatokkal foglalkozik. Manapság új értelmet nyer ez a tudományág a genetikai adatok könnyű elérhetősége miatt.

Az alfa taxonómiára láthatunk egy példát a következő dián. Egy faj leírását tartalmazza. Ahhoz, hogy ez a fajnév érvényes is legyen jónéhány (a nevezéktani kódexben rögzített) szabálynak is meg kell felelnie.

Először is, egy nyomdai úton (mostmár egyéb is számít) sokszorosított teméknek kell lennie, melynek a megjelenési dátuma a fajnév érvényességének dátuma is.

Tartalmaznia kell magát a fajnevet, mint új fajnevet és egy leírást diagnózissal, mely a faj elkülönítő bélyegeinek felsorolása.

Szükség van egy névhordozó típusegyedre, mely a faj "etalonja" lesz a közeljövőben. Természetesen a cikknek ezt az etalont olyan szinten be kell mutatnia, hogy a későbbiekben kétség nélkül azonosítható legyen a taxon.



Természetesen a fenntiek csak egy kivonata annak a szabályrendszernek amely egy új taxon elnevezését rögzíti. A magyar hallgatók legtöbbjének a dolgozatok (szakdolgozat, doktori disszertáció) során leírt új fajok nevének érvényessége jelenti a legnagyobb problémát.

Mivel ezek a dolgozatok nem publikált kézirat státuszúak, ezért az sp. n. (vagy ennek alternatívái) félrevezetőek. Ezért a következőképpen kell ezeket a neveket (melyek nem nevek) írni:

Valamiusz akarmiusz Szerző, sp. n.



Sajnos ma magyarországon a taxonómia rendszerező ágát még mindig nagyon kevés helyen kezelik egyenrangú félként.

A kettős nevezéktan által javasolt előzetes nem-szintű besoroláson túllépő rendszerező tudományág az alfa taxonómia "hogyan néz ki" helyett a "mi mivel rokon" kérdéskört szeretné megválaszolni (sokszor a béta taxonómiának nevezik, noha annál szűkebb érdeklődésű).

Rendkívül szerteágazó tudományágról van szó, és mivel a zooszisztematikai gyakorlatok szinte kizárólag erről szól majd, ezért nem kívánok vele túl sokat foglalkozni, pusztán csak karcolnám a felszínt.



Elsősorban kétféle rendszerezése lehet a rendszertannak.

A vizsgált adatok alapján

morfológiai (alaktani) és molekuláris (DNS v fehérje). A molekuláris módszerek elterjedése és speciális volta miatt az utóbbi időkben nagyon népszerű lett.

illetve

a vizsgálati módszer alapján. Erről megintcsak a zooszisztematikán lesz szó, a fenetika, az evolúcióbiológia rendszerezés, a modell alapú (Bayesian) vagy a parszimónai alapú (kladisztika) mellett számos új módszer létezik (pl. dinamikus homológia). A kladisztika létjogosultsága tűnt eddig a legmegalapozottabnak, de számos új módszer is nagyon kedvelt.



A különböző tudományok "divatossága" jellegzetes mintázatot mutat. A csak leíró stílustól a csak rendszerezőig számos átmenet ismert. Az előbbi Délamerika, Ázsia és Európa régi keleti-blokkjában népszerű, míg a csak rendszerező munkák az Egyesült Államokban divatosak.

Azt javasolnám azoknak akik taxonómia felé kacsintgatnak, hogy próbáljanak egy egészséges egyensúlyt megtalálni a kettő között. Igaz ez persze a morfológai vs molekuláris adatok mű-ellentétére is.



A taxonómia bemutatásánál utaltam arra, hogy valami tudomány valami pedig nem az. Ezidáig adós maradtam azonban a tudomány definíciójával. A tudomány az ismereteink egyfajta rendszere. Fontos ismérvei a hipotézis (vagy feltételezés) illetve annak ellenőrzése vagy tesztelése.

A tudományos megismerés folyamata a megfigyeléssel kezdődik. Szükségünk van kiinduló adatokra, melyek eloszlását (legyen az elterjedés, viselkedési minta, immunválasz vagy vegyi anyagtermelés) vagyis a megfigyelést egy tudományos elmélettel magyarázzuk meg. A hipotézisünk (a biológiában népszerű popperi tudományfilozófia szerint) akkor tekinthető tudományosnak, ha azt egy megfigyelés (elvileg) képes megcáfolni. Teljesen mindegy hány megfigyelés támasztja alá a hipotézisünket, ha azt megfigyeléssel nem tudjuk cáfolni akkor az nem tudományos igényességű.

PÉLDA: Az evolúció azért TUDOMÁNYOS elmélet, mert létezhet olyan megfigyelés ami cáfolja azt. Ilyen megfigyelés lenne pl. egy 3 milliárd éves emberi csontváz.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha csak "elméletileg cáfolható" hipotézisek számítanak tudományosnak amiket tesztelünk, akkor hogyan működik a tudomány? Hiszen így minden csak cáfolatból állna. A tudomány a következőket teheti/teszi:

- A megfigyelésből következő logika tökéletes ellentetjét feltételezi. Ha sikerül megcáfolni a logikánk tökéletes ellenkezőjét akkor a logikánk jó eséllyel igaznak vehető.

- Vannak esetek amikor ez nem lehetséges. Ilyenkor a tudományos ismeretek bővülése úgy valósul meg, hogy az elméletünket akárhogyan akarjuk, nem tudjuk megcáfolni. Vagyis jó eséllyel igaznak vesszük.

Fontos kiemelni, hogy NEM létezik abszolút igazság a biológiai tudományok esetében.



Az előbbi két dián láthatjuk, hogy pl. rendszerezésre számos adatfélét használhatunk, ha azok két dolognak megfelelnek. Öröklődőeknek kell lenniük és egymástól (viszonylag) függetlennek.

Ezen két kritériumnak számos dolog felel meg, azonban egyik sem olyan nagy információtartalmú és iszonylag könnyen kinyerhető mint az örökítőanyag, vagyis a DNS.

A DNS-t több helyről is szerezhetik (eukarióta sejtek esetében) magi és sejtszervi DNSről is beszélhetünk. Viszonylag egyszerű, megismételhető főzőcskézés után megkaphatjuk az adatainkat, ráadásul tudjuk, hogy egyes régiók más mutációs rátával bírnak, így más "felbontást" adnak. Egyes gének fajok közötti, mások családok közötti rokonsági kapcsolatok vizsgálatára alkalmasak.



A rendszertanban – mint minden tudományágon belül – vannak divatirányzatok. Az utóbbi két évtized a molekuláris és azon belül is a genetikai adatok térnyeréséről szólt, ami annak köszönhető, hogy viszonylag egyszerűen nagy mennyiségű adat nyerhető. Pl. a morfológiai rendszertani munkákban egy 200-300 jellegből álló mátrix már nagynak szamít (és 2-3-4 éves vizsgálat kell hozzá), addig 1kbp alatti (1000 jelleg) szekvenciák elemzése majdhogynem kevés, ami nem csoda ha a szekvenálás sokkal rövidebb idejét figyelembe vesszük.



Ahogy a divatirányzatok legtöbbjének, ennek is megvannak a maga vadhajtásai. Az egyik ilyen a Dns vonalkód illetve az elődjének tekinthető Dns taxonómia.

Önmaguk definíciója (mely sajnos már eleve hibás mint azt később látjuk) szerint: olyan taxonómiai módszer, mely során egy rövid genetikai markert használnak egy faj azonosításához. Ezen szekvenciákat egy adatbázisba feltöltve, mindenki számára hozzáférhetővé téve, elég egy apró darabot levágni, abból dns-t kinyerni, abból a megfelelő szekvenciát izolálni, és aztán már csak egy rövid összehasonlítás kellene, és az egyedet meghatároztuk. Teljesen mindegy milyen nehéz taxonómia csoportba tartozik az egyedünk, vagy a határozást végző személy mennyir (nem) ért az adott csoporthoz.

Ami nincs benne az adatbázisban, az új faj ha eléggé különbözik a szekvenciája, így a fajhatár egyszerű egyezés/különbözőséggé alakulna. Különben is – állítják a dns vonalkódolók – a hagyományos taxonómia, pláne ízeltlábúak esetén túlságosan is az iverszervekre hagyatkozik.

A mindenre jó genetikai markert a mitokondriális DNS CO I génjéban találták meg (a citokróm oxidáz fehérje I alegységét kódolja)



A DNS taxonómia hasonló célokat tűzött ki maga elé. Nem kell úgymond "szenvedni" a taxonómiával, elég szekvenálgatni, és összehasonlítgatni a szekvenciákat. Erre a következtetésre – egyébként jellemző módon – olyan kutatók jutottak akik kizárólag az egyik (mindkét esetben a molekulárist) oldalt ismerték.

Nézzük meg hát hogy hol tévedhettek.

Fontos kiemelni újfennt, hogy abszolút igazság nem létezik. Jól felépített érvrendszerrel, tesztelhető hipotézisekkel érdemes csak vitába szállni, bármelyik oldalon.



Sem a DNS vonalkódolás, sem a DNS taxonómia NEM taxonómia. Mindakettő a címkézés kategóriába esik. A különbség a mai taxonómiával szemben az, hogy nem látható jellegeket (hanem szekvenciákat) és nem neveket (hanem szekvenciákat használnak.

Fontos kiemelni azt is, hogy morfológiailag jól körüljárt rejtélyeket "oldottak meg" olyan megoldási javaslatokkal, melynek alaktani értelmezését nagylelkűen a taxonómusokra hagyták.

Biodiverzitáskutatásra is sajnos alkalmatlan a módszer (ellentétben módszer kitalálóinak állításaival), hiszen egy átlagos trópusi területen az egyedszám több mint fele a fajszám mintegy 5%-át jelenti, míg a fajok fele 1-2 vagy 3 példány alapján ismert. Így MINDEN egyedet szekvenáklni kellene. Ennél a morfológiai alapú taxonómia is gyorsabb.

A fennt hátrányai ellenére azonban a molekuláris módszerek néhány speciális területen a megoldást jelenthetik, ilyenek a morfológiailag szinte elkülöníthetetlen taxonok, különböző ivar alapján ismert taxonok, illetve a juvenilis állatok taxonómiai problémái.



Érdemes elgondolkodni azon hogy melyiket jegyeznénk meg egyszerűbben egy 4-500 báziskombinációt, vagy 2 latin nevet?

A vonalkód sok taxonból hiányzik is (elég a kövületekre gondolni, vagy a gombákra, baktériumokra, vírusokra) ahol pedig megvan ott a fajok 23%-ánál polimorfikus, vagyis kódolásra alkalmatlan.

A szennyeződések komoly hibaforrást jelentenek az adatok értékelésénél.

A hibridizáció és az intrgresszió is bonyolítják a genetikasi markerek használhatóságát.

Bár a genetikusok kritizálták a taxonómiát amiért az főleg az ivarszervekre hagyatkozott, minden gond nélkülinek gondolták kizárólag egy mindössze 500 bp hosszúságú szekvenciára hagyatkozni.

Mivel a kutatók látják a legtöbb morfológiai jelleget (akár mikroszkóp segítségével, akár szabadszemmel), szekvenciákat nem látunk.

A dns vonalkód módszer végül egy logikai bukfenccel a fajnévhez érkezik vissza.



Miután a genetikai adatokról így "leszedtem a keresztvizet" úgy illik, hogy a morfológiai adatok hátrányairól, vagy kevésbé előnyös oldaláról is szóljak.

Először is a rögzítésük jóval bonyolultabb, akár egy sima mikroszkópos fotózás keretén belül egy-egy morfológiai jelleg bemutatása nem egyszerű vállalkozást. A technikai nehézségeken túl (pl. a minimális mélységélesség) mellett több oldalról kell bemutatni mondjuk egy póklábat, hogy az olvasó is ugyanazt "lássa" amit mi. A pásztázó (SEM) és a transzmissziós (TEM) szkenning elektronmikroszkóp preparátumainak elkészítése bizony rendkívül bonyolult. A képek elkészítéséhez pedig a méregdrága készülékeken túl szakképzett fenntartó és üzemeltető is szükséges.

Az alaktani jellegek "kellemetlen változatosságán" azt értem, hogy sok különbözőség nem csak genetikus vagy fiziológiai hátterű hanem egyéb hatásokból adódik/adódhat, mely az állatot érhette. Ez lehet egy fertőzéstől kezdve baleseteken át egyszerű táplálékhiányig sokminden, hiszen ezek mind befolyásolhatják hogy az adott gén hogyan jelenik meg fenotípusosan.

Azt is ki kell emelni, hogy rengeteg háttérinformációra és képzésre van szükség mire valaki egy adott állatcsoportot morfológiailag jellemezni, felmérni tud.

Sok alaktani jelleg függ a másiktól és ezt mintha a morfológusok elfelejtenék. Egy adat másik fontos kritériuma az öröklődés, viszont a vizsgált alaktani jellegek genetikai háttere szinte alig ismert.

Saturday, November 28, 2009

Foltok a múltból

Mivel költözés előtt állok, pakolok. Pakolás közben sok érdekes dolog akar a kezembe. Nemrégiben 2 videókazetta akadt bele, és apósomnak köszönhetően digitális formában is meg lehet nézni. Retro (random google képtalálat tükrözve):
És íme 2 film. A minőséghez hozzátartozik hogy VHS kazin döglöttek a padláson szó szerint kapva hideget és meleget.

Az egyik, "Ablak a természetre" Zöldi István ötlete, én a forgatókönyvírásban a szakértésben és mint egyetlen emberi szereplő vagyok benne. Míg az ELTÉn tanítottam, mindig levetítetttem aktuális diákjaimnak... mostmár nem vagyok az ELTÉn :P Ott mindig elmondom hogy a kaszáspókok nem esznek levéltetveket (egyéb pókok de).



A második az Akadémia Díjam apropójaként készített riportfilm. Mivel nem tudtam egyenesen járni (egész pontosan mindig elröhögtem magam a múzeumkertebn a melettem szaladgáló fickó láttán tele van nyomva vágóképpel. A szöveghez semmi közöm (olyan is).
Ez van.


Ha komment van itt legyen már lécci, a youtubés accomat nem használom...

Thursday, November 26, 2009

Megjelent a ...

Journal of Arachnology legújabb száma: A tartalmat átböngészve rengeteg skorpiós cikk tűnik fel illetve: Palpal urticating hairs in the tarantula Ephebopus: fine structure and mechanism of release
by Rainer Foelix, Bastian Rast & Bruno Erb pp 292-298(igen ő az a Foelix). Szép kis cikk.

Monday, November 23, 2009

Újabb meghívó

Bár az előző meghívó nem sok hatással bírt, hátha ez most másképpen lesz. A Parasyrisca sztorit aki nem ismeri itt tud tájékozódni: a blogon 2 bejegyzés: Fedezzük fel Magyarországot és a "Ha a hegy nem megy Mohamedhez" második végén a poszter van róla, de a cikk is olvasható már). Erről a Magyarországon felfedezett és egyelőre csakis innen ismert pókfajról annak bemutatásáról és a faj állatföldrajzi érdekességszámba menő előfordulásáról szól majd a magyar pókászat doyenjének, Szinetár Csabának a 15 perces előadása, melyet az Állattani szakosztály decemberi (Dec 2.án 16 óra) előadóülésén tart meg. Természetesen én is ott leszek, bárki jöjjön el.

Saturday, November 14, 2009

LÓ-gika. Tószt: a mítosz

Legendaírtás önképző jelleggel. Elgondolkodtató kérdésekkel próbálnám rádöbbenteni a logika fegyverét forgatni képes, madárpóktartó lakosságot egynémely teljesen idióta, néha kártékony néha csak vicces mítoszra. Amikből éppen véletlen ma lett elegem.

Kattints.
Szitu: 14 éves vagy, isiidő. Anyád két uzsit csomagolt: parisszendó szalvétába. Az egyikhez betett két paradicsomot is, amik szétmentek, mert az idióta hudálek beleboxolt a hátizsákodba amikor a Mari új tetkóját próbáltad titokban lelesni.
Kínzó kérdés: Melyik szendvicset bontod ki egyszerűbben, a száraz szalvétásat, vagy a nedveseset?
Válaszokat a kommentekbe. Egy hét múlva megoldásos leleplezés.

Friday, November 06, 2009

Honlap Norbi vol 2.

A honlapomon egy apróbb ráncfellvarást eszközöltem. A fotókat átszerveztem egy cseppet. A Photobucketen vannak a képek, ezért kicsit lassabb lehet a keskenyebb nyomtávú netezőknek a képelérés, viszont lecseréltem a legtöbb 2 éves képet, és sokkal több az MP-s kép mint eddig volt.
Lassan költözöm majd át a picasara, de ahhoz még el kell intéznem pár rendszerezési dolgot.

A FlickR-en is van egy fotostreamom: http://www.flickr.com/photos/tszuts/

Üdv:
s

Thursday, October 08, 2009

Hétvégi program

Hétvégén lesz a X. Magyar Pókásztalálkozó. Már régebben adtam hírt róla hogy az évente megrendezett pókásztalálkozó idén a Vértesben lesz, Gánton. Ahogy hallom rekordlétszám várható, mind előadói mind hallgatói oldalon.
Igyekszem 1-2 képet készíteni és majd felrakni, bár elég nagy a restaniciám.

Ui: ez a bejegyzés hosszabb lett volna ha nem kellett volna félórát eltöltenem azzal, hogy kitaláljam, hogy kinek a bejegyzése tartalmaz extra kódokat...
Nah mindegy.

Wednesday, September 30, 2009

Meghívó

Nagy a csend. Virtuálice. Ezt némileg ellensúlyozandó, egy eredeti, hamísítatlan sileres előadásra hívnám meg a nagyérdeműt
Meghívó
a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztályának

2009. október 7-én, szerdán du. 4 órakoraz ELTE Északi tömb 0.100a termében
(Budapest, XI., Pázmány Péter sétány 1/A)tartandó 978. előadóülésére

Várkonyi Emese, Jancsik Veronika: A melanin koncentráló hormon és szerepe a táplálkozás szabályozásában (20 perc)
Szűts Tamás: Fától az erdőt: tapasztalatok a "Tree of Life" nemzetközi kutatási programban (30 perc)

Az előadóülésre szeretettel várjuk!Kérjük, figyeljen a megváltozott helyszínre!
Felhívjuk a figyelmet az elektronikus kapcsolattartás lehetőségére az alábbi e-mail címen: Allattani.Szakosztaly@mkk.szie.hu

Tuesday, September 22, 2009

Ria, Ria, Avicularia

A madárpókos taxonómia egyik mestere most egy olyan csomó kibogozásába kezdett, amelybe finoman szólva is akad szép számmal "görcs". Aki még nem ismeri Rogerio Bertanit, a madárpókos cikkek egyik mesterét, most ízelítőt kaphat a munkái legfrissebbjéből. Persze ez nem az első, hiszen tudjuk hogy nem lehet Bertaninak betartani, illetve volt már madárpók a címlapon is. A többiért tesenek katt.
Hogy most is érdekes legyen a dolog a brazil pókász egy eléggé kényes génuszba nyúlt bele, ez pedig nem más mint az Avicularia. A Lamarck által 1818-ban leírt génusz, melynek a történetéről már olvashattunk. Bertani mester most leírt két, a tudományra új fajt, nevén nevezve, az Avicularia sooretama-t és Avicularia gamba-t és újraleírta az Avicularia diversipes-t. Az A. diversipes már régebbről is ismert volt hiszen CL Koch 1842-ben már leírta.
A trió könnyen elkülöníthető más Avicularia fajoktól, miután egy előrehajló elülső szemsor, karcsú hímtag és oldalirányban kihajló spermatartók jellemzik. Mivel ezek ritka karakterek, mint például a rendkívül hosszú és spirális hímtag (A. diversipes) és a spermatartók nagyméretű és kicsúcsosodó lebenye (A. sooretama).
Továbbá a három faj hímjei nem rendelkeznek párzósarkantyúkkal, viszont megfigyelhető náluk olyan szín minták melyek eddig nem ismertek más Avicularia hímek esetében.

A cikkben szó esik a pókok védettségéről, különösen mivel olyan endemikus fajokról van szó, melyet a természetes élőhelyének csökkenése és az illegális kereskedelem tizedel. A természetes élőhelyének, amely Brazília, Bahia állam védetté nyilvánítása ajánlott. A Theraphosidae, eddig 908 leírt fajjal büszkélkedhet, melynek több mint egyharmada a Mygalomorphae alrendbe tartozik (Platnick 2008). 1998 és 2008 között 57 új fajt írtak le (Platnick 2000, 2008). Ez 6.28%-os növekedést jelent az elmúlt 10 év leírásaihoz képest. Annak ellenére hogy több fajt bemutattak a közelmúltban, sok madárpók fajt írtak le a XVIII, XIX és a XX században is, viszont soha nem vizsgálták meg a leírásokat, így nem lehetséges a pontos meghatározás. Mivel előfordulhatnak olyan esetek amikor egy régebbi faj megegyezést mutat egy újonnan leírt fajjal, ezért elengedhetetlen a leírások vizsgálata mielőtt meg állapítják az új faj meglétét (Fukushima és mts. 2008). Néhány Aviculariinae génusz minden meglévő öreg példányait felülvizsgálják, a fennálló taxonómiai kérdések tisztázása érdekében. E munka feladata olyan elhanyagolt és elfeledett nevek tisztázása mint például a Mygale diversipes CL Koch 1842. A fajt leírták egy fiatal nőstény egyed alapján és eredetileg a Latrielle által 1802-ben létrehozott Mygale génuszba került. Az utána következő leírásokban a faj nevét egyszer sem említik, viszont CL Koch 1850-ben átteszi a saját maga által létrehozott Eurypelma CL Koch 1850 génuszba, így Eurypelma diversipes (CL Koch 1842) lesz. Más araknológusok mint Simon (1864, 1892) és Ausserer (1871) szerint a fajt Eurypelma-ként kell említeni. Pickard-Cambridge (1896) szerint azonban az Avicularia-ba tartozik. A közelmúltban a fajt a Roewer’s (1942, 1955) általi katalógusa és Bonnet bibliográfiája (1955, 1957) Eurypelma diversipes (Cl Koch 1842)-ként említi. Raven 1985-ben az Eurypelma CL Koch 1850, génuszt junior szinonímjává teszi az Avicularia Lamarck 1818 génusznak. Így az újabb katalógusok (Platnick 2008), a fajt az Avicularia génuszban említik. Bertaniban most sem lehet csalódni, hiszen komoly munkát végzett, magas színvonalú képekkel illusztrálta és körültekintően összefoglalta mondanivalóját. Pontos morfológiai és taxonómiai jellemzés mind a három fajra, rajzokkal megspékelve. Viszont van benne fordulat is, így aki Avicularia fasciculata-t tart annak most figyelme ne lankadjon. Ugyanis e pók nem az aminek látszik. Nem először és nem is utoljára de ezt ismét a dílereknek köszönhetjük. Amikor 2006 őszi-téli időszakában és 2007 év elején megjelent először Németországban a faj a kereskedők tévesen az Avicularia diversipes-t Avicularia fasciculata néven kezdték árulni. Tehát félrenyúltak ismét. A pók egyébként a maga nevében szép és a ritkábban tartott fajokhoz tartozik. Köszönhető ez a még mindég magasabb árának, illetve ritkább előfordulásának. A bibi csak ott van hogy az állatok az illegális kereskedelem által forgalmazott vadbefogott állományból származnak. A cikkben olvasható kishazánkon kívül még Lengyelország, Hollandia, Németország (innen indult), Törökország, U.S.A., Tajvan, na meg Kína is ahol mostanában üti fel a fejét a hobbiban. A cikk szerint mi vagyunk a legszerencsésebbek ha ilyen állatot akarunk venni, hiszen az egy vedléses példányok olyan 25 Euro árban indulnak, míg az adultak 120Euro. Viszont aki Kínában él annak ez egy kicsivel bonyolultabb, mivel ott 1600 (igen a nulla két darab) Euro az ára. Tehát azért valamennyire érthető miért nem tiltakoztak a kereskedők az illegális gyűjtés, kicsempészés ellen. Bertani egyébként javasolja az élőhely védettség mellett a CITES listázást is a 3 fajra, melyekből eddig szerencsére csak az A. diversipes került forgalomba. Egy szó mint száz a lényeg hogy a félre határozás miatt aki ez eddig Avicularia fasciculatát tartott, annak ajánlatos az Avicularia diversipes nevet szoknia, mivel ilyen pók van a birtokában.
Description of two new species of Avicularia Lamarck 1818 and redescription of
Avicularia diversipes (C.L. Koch 1842) (Araneae, Theraphosidae, Aviculariinae)—three possibly threatened Brazilian species ROGÉRIO BERTANI & CAROLINE SAYURI FUKUSHIMA

Köszönettel tartozom Fincének, aki segített a bejegyzés elkészítésében, és Szűts Tamásnak a beszerkesztésben.

Saturday, August 22, 2009

Søren féle Kodak fejtvény

Mint – az elmúlt héten velem kapcsolatot teremteni próbálók között – ismeretes, egy hét múlva hazaköltözöm. Annyi időm még éppencsakhogy volt, hogy egy Sørenhez tett – búcsú látogatást megejtsek (mivel valóban nó időm ezért nem diavetítős a képsorozat sem). Na meg egy kis bevásárlási célzat is volt. Végül megint nem vettem magamnak semmit.

Néhány képet kodakjelleggel meg lehet tippelni, akinek van kedve, de vigyázat vannak itt most furmányosak is. Klikkelj ha érdekelnek szép madárpókok ;)

Poecilotheriából (mit Søren csak számunkra vicces módon Poec – ejtsd Póknak hív) most lőttem 5öt (kedvelem, mert dekoratív fajok vannak itt, ugyanakkor technikailag nehezek sajnos) de a többi 7 kép között is találtok csini pókokat. Tessék tippelni 2 hét múlva jelentkezem, a megoldásokkal.

 Poci5 poci4 poci3 poci2 poci1 csstrom  fe  png orh yx xy

Monday, August 17, 2009

Ha a hegy nem megy Mohamedhez…

image…azaz a szirtipókos bejegyzés második része. (a Mohamedes poénhoz nincs vizualizáció, ennek egész egyszerű az oka – és ezt a dán karikaturisták 2006ban a saját bőrükön tanulták meg – a profétát ábrázolni szigorúan tilos az adott vallásúak szerint. Mondjuk az más kérdés, hogy az inkriminált karikatúrák közé 3 olyan durvát is be kellett csempészni ami végül is eldurrantotta a protestálók agyát, illetve hogy az ARLA tejipari cég ellen benevezett embargónak meg a dánok örültek a legjobban, mert utálják a monopolistákat)

Mielőtt továbbmennék, néhány dolgot, pusztán a félreértések elkerülése végett, úgy gondolom illik tisztáznom. A szakmai szövegbe belecsempészett vicczes elemek vicces elemek melyek közibe némi szakmai esszenciát rejtek el általában saját, vagy családi történelmi események miatt személyes indíttatásúak (pl. nagyapám valóban egy szibériai sóbányában volt hadifogoly), ezért úgy gondolom, hogy ilyen dolgokkal nyugodtan színesíthetem az elbeszélést. Tekintve a blog ismeretlenségét exkluzív voltát, hálistennek szerencsére ilyen nagyokosok eleddig nem tévedtek ide. Tehát ez a nap is jól indul (00:10 van most értem haza). Mivel ma van a határidő elkezdek gépelni. Jobbra füstölt hal, balra kaviárutánzat – hiszen “nem kell mindig kaviár”, igyekszem nem összepiszkítani a billentyűzetet, lágyan dübörög a metál az iPodomból. A határidőkkel mindig is intim viszonyom volt (Cocodeo rajta vagyok az ügyön de vagy egy 12 kötetes családregényt vagy 3-4 szót tudok egy egy kérdésre irni) úgyhogy ne is tököljünk tovább.

image Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi: a blog pontosan ugyanakkor mutatja be a bejegyzés címét viselő posztert Nektek amikor azt Szinetár Csaba a görög ECA-n bemutatja. Tehát ha a hegy nem megy Mohamedhez akkor bizony Mohamed megy a hegyhez, esetleg rábök egy nagyobb szikladarabra és azt mondja “hegy vala”. (Hasonlót a dánok is elővezettek. Dánia hivatalosan is legmagasabb pontja az “ég hegy” azaz Sky Mountain pontosan 156 m magasan van a tenger szintjétől). Vagyis azzal poénkodunk perpill, hogy a kisalföldi szirtipók hogy a francban telepedett meg itt. MIért is furcsa ez? Hát járjuk körbe ezt a szirtipókot, mint a farkaskölykök a tanács szikláját.

Mint arról már hírt adott a blog, nemrégiben egy, a tudományra új fajt irtunk le a magyar faunából. Ez egy mintegy 2-3 cm-s pók a homoki gyepek intenzív csapdázása alakalmával került elő. Persze az emberben felmerül rögvest a kérdés: hogyan tudott egy pók megbújni itt, úgy hogy eleddig senki nem talált rá (ezt a bravúrt Karadzsics is csak 4 évig tudta elővezetni). A dolog nyitja, hogy a Parasyrisca arrabonica éves ciklusa ősszel és kora tavasszal eredményez adult állatokat. Ekkora azonban a jóérzésű ökológusok már nemigen csapdáznak, mert nemigen van annyi pók amiért megérné a sok hercehurca (a csapdalerakás-felszedés-válogatás-határozás öttusa jellegű sportág, azt hiszem friss élményekkel leginkább Yareus rendelkezik, alkalomadtán esetleg pár keresetlen szót ejthetne róla :D), ráadásul az ökológusok szeretnek faji szintig határozni, és ehhez csórikáimnak adult állatok kellenek (sajnos nem mindenki olyan pengejani, hogy egy életlen mobilképről megmondja alfaji szintig mi a pálya). Nos a nagy őszi hullám után az adult pókok jól nekiállnak alulról szagolni az Ibolyát eldobják a kanalat, így a frankó párás dohosszagú október november (a jó frankó esőkkel) már nemigen bíztat jelentős fogásokkal. Március előtt pedig megint csak nemigen éri meg vessződni 12 Pardosa hímért letenni pl. 20 csapdát. Csakhogy néhol, (Csabi szerint a homoki pókok között különösen gyakran lásd Yllenus horvathi, Alopecosa psammophila) előfordul a késő őszi kora tavaszi adulás. Ez azt jelenti, hogy hacsak nem jár valaki akkor és ott gyűjtési szándékkal, akkor annyi esélye van neki egy ilyen állatot fogni, mint nekem szelvény nélkül megnyerni a lottóötöst. Igazából ugye megfogni megfoghatja a juvenilis állatokat pl. júliusban, csak nemigen tud rájuk mint mondani, max, hogy Drassodes szerű pókicák (ha nagyon pró).A parasyrisca arrabonica élőhelye

A képen a szirtipók élőhelyének a középsőt vagy az utolsó kellene megjelölni. 

Sőt a megfogás ugye csak az első fázis. Érdemes régóta pókászó emberkék “fiókmélyére” bekukkantani. Itt egy törpe ott egy vitorlás ez egy furcsa Zelotes, esetleg furcsa Dictyna, egy szó mint száz fura dögök akadnak mindig. Utaltam rá ugye kissé félreérthetően, hogy egy szegedi madárpókász megtalálta már ezt a pókok a pletykák szerint. Kerekes Jánosra gondoltam, aki (Vajda Zolival váltva egymást) az akkori JATE homoki gyepfelméréseiben tolták a pókokat.

[lábjegyzet: Bámulatos, hogy 4 és fél óra alvás mit tud művelni az emberrel :D nem is említve az ébresztő jellegű melegzuhanyt, a 2 pohár erős teát, majd a szintén ébresztő jellegű 6 kilométeres biciklizés ami a nézetekkel ellentétben nem a síklapos terepen történik, hanem számos és meredek emelkedő tarkítja, melyet a menetszél hirtelen megszűnése miatti erős izzadásos sorbanállás a reggeli péksütiért szakít meg 2 percre. Az ezutáni méregerős kávé és Szomália teljes lakosságának egynapi szükségletét fedezni képes kaloriamennyiséget tartalmazó 2 db péksütemény elfogyasztása gyakorlatilag a hétrő reggeli Rubikon szerepét tölti be: vagy hanyattvág és bezsibbaszt vagy felébreszt és energiával tölt el. Gyakorlatilag ez az a pillanat amikor eldől a nap és a hét sorsa. Nos tekintve arra a 14 napra ami maradt azt hiszem nemigen túlzom, hogy körülbelül annyi választásom van mint a grizzlymedve elöl menekülő, majd szakadékhoz érő embernek, tökmindegy mennyire sz@rom össze magam, ugrani kell.

Ugorjunk hát.]

image Sajnos azonban sem a Vajda Zoli sem a János nem tudta meghatározni ezeket a pókokat, de ne legyünk túl szigorúak velük. A loksában még csak hasonló könyv sincs, akkor (1985-1990 körül valamikor, vesszen ez egy kicsit a múlt ködébe) még nemhogy Spinnen Mitteleuropeas nem volt a neten (2000) még könyvben sem létezett (1990) , a WSCről ugye (1997) ne is beszéljünk. Az itt látható forrásmunkát pedig rongyosra lapozva sem leszünk okosabbak. Az American Museum Novitates-ben megjelent Platnick-kal társszerzős Ovtscharenko et al is 1995ben hozza ki a Parasyrisca revíziót, ami a vájtfülűekhez juthatott el 1-2 éven belül. Ergo tehát még azt sem igen lehetett tudni hogy a génusz miben különbözött az Orodrassustól. Nos aki felhúzza most a szemöldökét a sok ismeretlen név hallatán, kvázijogosan teszi. WTF is Orodrassus? Hát a Parasyrisca egyik – valószínűleg közeli rokona.

imageNos hát ennél többet nem is tudok ahhoz hozzátenni, hogy mennyire fontos egy egy család világszintű ismerete, ha más nem akkor specialista, vagy fontos szakirodalom terén (másszóval felületesen). Szinetár Csabinak rendelkezésére állott akkor már a szakirodalom, így volt rá reális esélye hogy meghatározza, míg Kerekesék sanszára kizárólag a matematikai szakkifejezés által meghatározott infinitézimális szó alkalmas. Sajnos vagy nem sajnos a pókok főleg a génuszok ritkán ismerik fel a geopolitikai határokat. Meg amúgy is a több tudásnál csak a még több tudás a jobb. Mondjuk, ha én ennyire frankó szakértő lennék kövipókokban (ami nem vagyok ezért is hárítottam el tisztelettel a faj-i szerzőséget) akkor nem állítottam volna hogy a mi cikkünk pattintja a habitus illusztrációt elsőnek. Bizonyíték legyen erre alant a rajt, illetve eme 2009-es Zootaxás cikkből származó rétegfotó.

A lényeg ott vagyon, hogy tudni kell az ilyen dolgokról és akkor máris lehet lapozgatni az Ovtscharenkóék cikkét. Persze ehhez az Orodrassus-Parasyrisca vonalhoz jo ha megvan a sokoldalú Gnaphosid genera of the world, amit alig egy éve ajánlgattam itt a blogon mindenkinek. A kétkötetes mű rendkívül sokoldalúhiszen nemcsak kövipókok határozására, de billegő székek, asztalok kiékelésére, vágódeszkának, tornádó esetén nehezéknek, tőkesúlynak sőt muszkulárisabb olvasók közelharcban kézifegyverként is kiválóan alkalmas. Gyakoriságára jellemző, hogy a 2007es kiadású könyvből (ami kamu mert 2008ban jött ki) még képet sem leletem a neten. Bár a szerzők között nincs Platnick, [akiről azt kell tudni, hogy bár a pókok helyi földtartója földi helytartója, de a kövipókoknak a koronázatlan királya. Sohasem felejtem el amikor Diana Da Silva perui kutatónővel beszélgettem (aki mellesleg indián származását sújtó sztereotípiának megfelelően körülbelül 3-4szer annyi pókot gyűjtött egységnyi idő alatt mint pl. én egy jobb napomon, gyakorlatilag alig félóra alatt tudott telegyűjteni pókokkal egy félliteres gyűjtőedényt friss akár aszfalton) Platnick gyűjtési képességeiről, “hát amikor gyűjtöttünk akkor egy óra alatt fogott vagy 30 gnaphisodát” mondta Diana. Kicsit megbiggyesztettem a számat, “Csak annyit? És te mennyit fogtál?”. “Én?” kérdezett vissza Diana, kicsit meglepett arccal, “hát gnaphosidát egyet sem láttam”. A hölgy specialitása egyébként a fésűspókok családja ha esetleg hallott már valaki róluk. Persze ennél vannak még extrémek esetek is, pl. Wayne Maddison akiről az ember azt hinné hogy computergeek, merthogy több programot és kiegészítőt irt, mint ahány értelmes szót egy átlagos zenésműsör-vezető ki tud mondani, vagy Voksánvirág meg tud jegyezni. Más tudása is van a világ LEGJOBB szalticidásának, akár 5 m-ről képes kiszúrni egy 2-3 mm-s ugrópókot a kongói esőerdőben…] a könyv kvalitásaira az a bizonyos ezer szó sem lenne elég így pöttyentek egy képet:

Gnaphosid genera of the World

Lehet tippelni hogy melyik az Orodrassus, Parasyrisca esetleg a magyar pókászok által is szívesen, mintegy fakultatív egyenruhaként hordott sztrasszköves drasszódressz (gy.k. Drassodes ami NEM keverendő a Drassodrex-szel). Én magam – bizonyítván a tételt, hogy hiába vagyok professzionális mindenhez NEM érthetek – pl. simán buknám a kört. Ergó végre van egy csodálatos könyv, amiből (némi Vladimiros segítséggel) a Parasyrisca bizonyossá válik, mintahogy az is hogy fillérből nem lesz forint. Ekkor már csak az az apró feladat marad hátra hogy az ember kényelmesen hátradőlés helyett, nekiáll végigbogarászni azt az alig félszáz fajt amiről egyáltalán felmerült hogy rokonsági kapcsolatban lehet. (Érdekes analógiát a jegyzett magyar történelem többször, főleg király”választás”kor, míg a szájhagyomány útján terjedő nem leírt családi históriák még többször említenek nevezetesen az sötétebb bőrű gyermekek születésekkor, de amióta a magyar kereskedelmi csatornákban napi rendszerességgel felhangzik a “huje kotsog” és “csoki csak a szadban olvad” azóta sokaknál esett le a tantusz, vajon ki kérte el a didin kívül az ismert trópusi gyümölcsöt a punanit is.)

image Szerencsére Ovtscharenkóék cikkén kívül mintegy 3 teljes darab cikk foglalkozik érdemben ezekkel a pókokkal (persze azért összevadászni ebből kettő cikket a Энтомологическое обозрение-ből ami a Жологический Журнал nah ahhoz azért nem volt elég a google.com barátunk azt hiszem nem árulok el nagy titkot. Pláne hogy Entomological reviewként reklámozza a Zoológicseszkijj Zsurnált. Szó mi szó Szinetár Csabi remekül oldotta meg ezt a feladatot is, így hamar bizonyítást is nyert a nyilvánvaló, vagyis hogy egy új fajjal állunk szemben. Az én szerepem egyébként ezután jóval később kezdődött.

Meg kellene még említeni Eichard Janó kollegát, aki szűnni nem akaró lelkesedéssel készítette el a cikk remek ábráit. Valami Dániába szakadt hazánkfia (ez lennék én) pedig rétegbűl fotózta a Párás-pálinkát Parás sziliszkát no a szirtipókot.

Az érdekes kérdésig azonban még nem érkeztünk el. Mi? Jaja …. új faj? haggyá má, annyi van hogy nem is győzzük leinni leírni (ez igaz). Azért irni egy cikket, hogy leírjunk egy újabb fajt? Nem tilos, de a szerkesztők manapság már húzzák a szájukat a jobb lapoknál. Egy alig 3 órás olvasgatás összesítés és térképnézegetés után lassan leesett a tantusz. A Parasyrisca génusz rendkívül kevés példányát (úgy van NEM faját, példányát) találták meg akár 1000 m tengerszint feletti magasság alatt. Ergó mindegyikük inkább felette szeretett lenni a jóféle sziklák között ahova a tálibok is évente egyszer akkoris csak részegen vetődnek el. A kisalföldi szirtipók (jó szokszor tessék leírni ÉS használni a nevet!! Abba ne is gondoljuk bele, hogy van szirtipók, van borzpók akkor van e szirtiborzpók, mert lassan elveszítjük a valóság és a történet fonalát) viszont nem került elő 123,4m feletti terültről. [csjm: fajt leírni 7 egyed alapján menő, ebből a hét egyedből messzemenő következtetéseket levonni, nem menő] Még. De a habitat (ami élőhely magyarul ejnye) ahol előfordult – eddig – nem kimondottan található meg a magyar tájra amúgy sem nagyon jellemző magashegyek között (most a völgyhídba ne menjük le illetve bele).

Összegzés: Van egy faj ami a mi Alföldünkön és Kisalföldünkön kerül elő, a legközelebbi hasonló faj török egy kicsit távolabbi rokont bizonyíthatóan megtaláltak az Alpokban egyet a Krími félszigeten (a Kárpáthegyikben hegyvonalataiban csak bizonytalan adatok vannak és a génusz zöme olyan tájakon tenyész melyet Altájnak is hív a magyar földrajtanárok többsége. (De, hogy ne csak viccesség legyen Krím félsziget, Kaukázus, Pamír, Tien Shan.)

image

imageA térkép saját (jogtiszta példányon végzett) photoshopolásom eredménye. Pirossal a legfajgazdagabb csoport eddig ismert elterjedése, míg a férfias rózsaszín (mer’ a pitbullnak is ilyen színű a poffálya) pöttyök a magyar szirtipók és – feltehetőleg – a közelrokon fajok ismert lelőhelyei. Tekintve, hogy az utóbbi néhány évben az afgán-, és pakisztáni hegyek kutatása akadozik (utolsó reménységünk az unatkozó békefenntartók lehetnek akik esetleg valóban gyűjtenek pókot), az indiai hegyeké pedig gyakorlatilag el sem kezdődött azt hiszem nem teszek elhamarkodott megjegyzést ha azt mondom, hogy tudásunk a génusszal kapcsolatban nem teljeskörű.

Elterjedési területeket búvó, esetleg képzettebb zoológusok (ha minden igaz ilyenek is akadnak néha itt) már vakarják is a homlokukat tarkójukat (kinek mi tetszik) hogy azért ez a fajta xeroalpin (azaz száraz magashegyi – gy.k. no páfrányok) plussz magyar homokpuszta elterjedés valahonnan rémlik.

Nézzük – a teljesség igénye nélkül 1-2 példát (köszönet Korsósdokinak a némely tippekért). A kövirigó híresen egy ilyen faj illetve a Vipera ursinii alfajai is ugyanebbe a kategóriába tartoznak. Persze számos pittyenő meg pottyantó állat és növény tartozik ide, de valóban csak négy és félórát aludtam és olyan frissnek kezdem érezni magam mint egy maratoni futónő alsódresszingje.

Lassan tehát a záróakkordokhoz közelítenék ebben a kicsit keszére és kuszára sikeredett posztban. A teóriának még nem nevezhető ötletembró szerint, a szirtipókok image a jégkorszakok hideg, kontinentális szakasza alatt (amikor is a szárazabb területeken az Alföldön olyan klimatikus viszonyok uralkodtak mint a Csomolungmán-ma :D) elterjedési területüket kicsit kiterjesztvén az arra akkor alkalmasnak tűnő területeket birtokba vették. A jégkorszakok közötti (interglaciálisoknak is hívott) időszakok alatt, ezek a területek úgy zsugorodtak össze mint a sárga hó a kunyhó mögött az első tavaszi napon. Persze egy idő után az össze alkalmas terület eltűnt így áttértek a szuboptimálisokra (a kevésbé alkalmas kb úgy viszonyul egymáshoz a kettő mint a jó bor és a híg fröccs) és így tovább. Azok a populációk amik ezek után alkalmazkodni is tudtak a megfelelőtől egyre távolódó élőhelyek körülményeihez, nos azok fenntmaradtak. A többiek meg nem.

Az ígért poszterbemutató, melyen ugyanezt olvashatjátok ángilusul.

image

A végére: tessék hozzászólni, kommentálni.