Thursday, July 30, 2009

Nem írom el ma, Iridopelma

Tavaly decemberben jött ki egy cikk az Iridopelma seladonium fajról, amelyben újraleírják a faj nőstényét és elsőként írják le a hímet.
Az Iridopelma génuszt Reginald Innes Pocock (balra) hozta lérte 1901-ben az I. hirsutum faj alapján. Az Avicularia-hoz hasonló génusz jellemzőiként Pocock a következőket adta meg:
1.) lábszársarkantyú a második lábon, ami hasonló az első lábon találhatóhoz, azonban kisebb annál.
2.) az első láb hosszabb, mint a negyedik láb.
(Ezzel a 2 sorral gyakorlatilag ki is segítettük Karl Csabát a lassan egy éve tartó tépelődésből, melyet az Avicularia fasciculata Strand, 1907 nevű faj hovatartozása okozott.)
A nem jelenlegi fajai közül a legkorábban egyébként az Iridopelma seladonium vált ismertté a tudomány számára, Carl Ludwig Koch (jobbra) írta le 1841-ben Mygale seladonia-ként, majd a fajt 1850-ben áthelyezte az ugyanabban az évben általa létrehozott Typhochlaena génuszba. Eugène Simon 1892-ben Koch Typhochlaena-ját, majd 1903-ban Pocock Iridopelma-ját bepakolta az Avicularia génusz alá. Mello-Leitão 1923-ban leírta az Avicularia seladonia hímjét, valamint a Typhochlaena génusz újraérvényesítésével is próbálkozott, meglehetősen hibás módon, így ezt a későbbi szerzők nemigen vették figyelembe. Az I. zorodes-t is Mello-Leitão írta le egy hím alapján, ám ez a faj jelen történetünkben nem sok vizet fog zavarni. Az Iridopelma génusz tehát egészen 1993-ig az Avicularia árnyékában pihent, amikor Andrew M. Smith újraérvényesítette a nemet. Smith után a mai napig a génusz így néz tehát ki: Iridopelma hirsutum Pocock, 1901 (típusfaj); Iridopelma seladonium (C. L. Koch, 1841); Iridopelma zorodes (Mello-Leitão, 1926). A bejegyzés apropójául a fent már említett cikk szolgált, ami tavaly decemberben látott napvilágot. A cikk egy érdekes meglepetéssel szolgál az Iridopelma seladonium faj taxonómiáját illetően.

A figyelmes olvasóknak bizonyára feltűnt, hogy az első mondatban azt írtam, a tavalyi cikkben írják le elsőként az I. seladonium hímjét, pár sorral lejjebb pedig azt, hogy a faj hímjét Mello-Leitão írta le 1923-ban. Annak ellenére, hogy az eredeti leírás (ami egy nőstényt ír le) elég szegényes, tartalmaz egy színes rajzot, ami alapján a faj könnyen bekodakolható, így kiderült tehát, hogy a Mello-Leitão által 1923-ban leírt hím példány nem az I. seladonium fajhoz tartozik, vagyis az Almeida-Silva et al. cikk írja le elsőként a faj hímjét. A hím egyáltalán nem rendelkezik lábszársarkantyúval, ez alapján jól megkülönböztethető a génusz többi fajától.

A cikk maga egyébként rendkívül élvezetes és illusztratív.



Forrás: ALMEIDA-SILVA, Lina M. et al. Redescription and notes on the natural history of the arboreal tarantula Iridopelma seladonium (Araneae: Theraphosidae: Aviculariinae). Rev. Bras. Zool. 2008, vol.25, n.4 [cited 2009-07-13], pp. 728-736 . ISSN 0101-8175. doi: 10.1590/S0101-81752008000400019.

Aviculariinae-s bejegyzésünk lassan több van, mint ahány foga egy átlag Mónika-show szereplőnek (hogy az olvasókban az utóbbi hetekben kialakított orális fixációt ne hirtelen nyomassuk el). 

A Return of KODAX Taxonómia bejegyzésben már közöltünk képet a hímről:

Az eredeti madárpók nyomában is járhattunk Fince segédletével. De ezek mellett olvashattunk a Zootaxa Ephebopus címlaplányáról, Fő a tudomány. Etwas Kochen? Jájá... madárpóktejet és Ephebopus murinus kulisszatitkok témákban is rengeteget (a Pachistopelma-s bejegyzés pedig készül úgy féléve).

Mint az ismeretes a madár pók, mint kifejezést jó eséllyel a fent látható képrészletnek köszönhetjük. Ezt csak bónuszként siler megfejelte Szinetár Csabi jóvoltából egy “Kicsit sárga, kicsit savanyú de a mienk.” alaphangulatú cirka százéves madárpók preparátumról készített képecskével.

Zoltán & siler

3 comments:

Fince said...

Halihaw!

Most én vagyok az első nyalakodó. 'Szal, megaköszi a bejegyzést, mivel épp a napokban kattantam rá nemkicsit erre a jószágra (egyébként eléggé reménytelennek tűnik a szerelem).

Nem is tudtam, hogy sutyiban ezen a bejegyzésen munkálkodtok.

A bejegyzésben említett úriembernek(nem Pocock az)kb. egy éve (azon ritka pillanataimat éltem, hogy messengeren beszélgettem), hajszálra pontosan ezt mondtam el, ami itt írva vagyon. És épp ebben a tárgyban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen penge karakterek alapján még mindig kérdés a kérdés.

Nomindegy, csak így tovább! Zoli, legközelebb jöhet a Chaetopelma vs. Ischnocolus is. Láttam ám, hogy ott is alakítottál...

Szűts Tamás said...
This comment has been removed by the author.
Szűts Tamás said...

Nos. Bár szerzőként is fel vagyok tűntetve, szeretnék néhány kulisszatitkot megosztani:
Zolee az I. seladonium problémakört uszkve 48-54 óra alatt nagyjából egyedül oldotta meg. Ezalatt az idő alatt (azontúl, hogy az őrületbe kergetett az különféle agyament cikkek utáni igényeivel, amiknek többnyire nem tudtam eleget tenni) beszerezte az összes témába vágó szakirodalmat. Pdf formátumban.
Bár az adott megoldáshoz egyetlen egy állatot sem vizsgált meg, az eredmény helyességéhez nem férhet kétség:
-----------------------
Yes, Typhochlaena is in the synonymic list under Iridopelma. But, as I
already explained to Alex,
I will revalidate it ASAP in a revision in course.
Dr. Rogerio Bertani
Instituto Butantan
Brazil
-----------------------
Ez a fajta hatékonyság / cselekvőképesség rendkívül meglepett, pláne ha hozzávesszük, hogy gyakorlatilag autodidakta módon sajátította el ezeket az ismereteket elismerésre méltó.
Fiúk/lányok így is lehet csinálni. Nemcsak beszélni róla, hanem megtekerni és utánamenni.