Monday, September 08, 2008

Sör-KODAK :D

A berni konferencia Hivatalos sörcimkéi láthatóak itten, minegyik egy egy pókot formáz. Én ittam helyettetek, ti meg tippelhettek melyik milyen pókica


Persze nemigen kell ezt komolyan venni, ehhez a szóban forgó konferencet rendező személyek kutatási területének ismerete is szükséges.


Volt egy negyed is azon egy Anapidae volt (Comaroma simoni) mellyel az egyik szervezkedő Christian Kropf foglalkozott sokat (ő egyébként magyar származású, szülei Győr mellől helyezték át székhelyüket a csóró svájci Bernbe).
Ui: Mivel a multkori is jól kikaptunk (azóta sem lelem helyem) ezért nem javítom mutatok rá hogy Pudingot "Most már kivi volnék a többi Geolycosa faj ventrális mintázatára... Nem hiszem, hogy mindegyiknek fekete a térde "alul"!" megnyilvánulásából az jön le hogy a Geolycosa vultuosa-nak is fekete, pedig nem (valószínű a többinek sem, mindenesetre ezt a bélyeget leírások gyakrabban említik, mint a kicsit vagy jobban szőrözött térdet). Mert még esetleg kijavítja és horrible dictu nem a hülyeség marad bennt.
Vagyis hát akinek az kell, azt kijavítani az ellen személyes támadást intézni nem szabad, hát maraggyon is úgy, különben csorba esik az önbecsülésén.
A Geolycosa/Lycosa/Allohogna/Hogna kavalkád amúgy engem is érdekelt, oszt addig settenkedtem mig utána nem jártam, a cikket meg nem leltem.
Elolvastam.
Meglepődtem.
Fordításért lehet jelentkezni nálam. Angol nyelvű: Zyuzin, A. A. & D. V. Logunov. New and little-known species of the Lycosidae from Azerbaihan, the Caucasus (Araneae, Lycosidae). Bull. Br. arachnol. Soc. 11: 305-319. Introt kell lefordítani, sőt istenigazabol a Lycosa/Geolycosa has-kül mi miért és hogyan érdekelne.

2 comments:

T-boy said...

Sziasztok! Valami gáz van mert a képek nem jelennek meg. A piros kis "X" van helyettük...
Üdv: T-boy

Szűts Tamás said...

mostmár de