Hírek a vörös góliátról

Rövid hír a vörös góliátról, amiről korábban Fince értekezett röviden a blogon (ITT). Az állatok a kereskedelemben Theraphosa sp. "Burgundy Goliath", Theraphosa sp. "Guyana" és ehhez hasonló néven futnak. Első nekifutásra az volt az általános nézet, hogy ezek az állatok egy tudomány számára jelenleg ismeretlen faj képviselői. Második nekifutásra pedig úgy néz ki, hogy ez az "új" Theraphosa több, mint 100 éve ismert faj, csak jelenleg egy rossz génuszban pihen, ezt előbb-utóbb természetesen korrigálni fogják az illetékesek. Az info Rick C. West-től jön. Az állat jelenleg érvényes tudományos nevéről nem kommentálok, annak ellenére, hogy tudom - az Augacephalus sp. "Mozambique" esetéből okulva.

Lyrognathus revízió

Február 18-án, csütörtökön napvilágot látott 2010 első madárpók-taxonómiai munkája, amit Rick C. West és Steven C. Nunn jegyeznek.

West, R. C. & Nunn, S. C. 2010. A taxonomic revision of the tarantula spider genus Lyrognathus Pocock 1895 (Araneae, Theraphosidae), with notes on the Selenocosmiinae. Zootaxa 2362: 1–43.

A génusz típusfaját - Lyrognathus crotalus -, mint megannyi madárpókfajt és génuszt, Reginald Innes Pocock írta le 1895-ben. Az állat (akkoriban) különleges tulajdonságai miatt, névlegesen a nagyon vastag negyedik láb és a negyedik láb teljes másodvégízét (ventrálisan) borító, osztatlan talpkefe (scopula) miatt egy új génuszt hozott létre a fajnak (Lyrognathus). Pár évvel később, 1900-ban Pocock további két fajt jegyzett le: Lyrognathus pugnax és Lyrognathus saltator. A génusz neve egyébként vélhetően a Görög eredetű lyra, mint hangkeltő apparátus alkotóeleme és a gnathos, mint állkapocs (pókoknál értelmezve a szájszervekre utal) szóösszetételből származik. A génusz egészen 1988-ig csak India északkeleti részéről volt ismert, amikor is Andrew M. Smith leírta a Lyrognathus robustus fajt Malajziából, a Cameron-magasföldről. Továbbá West 1991-ben leírt még egy fajt - Lyrognathus liewi -, ami Schmidt és von Wirth (1992a) szerint a L. robustus junior szinonimja.

Jelenlegi munkájukban West és Nunn három tudományra új fajt jegyeznek le. A fajok képei megtekinthetőek West honlapján, itt a fajok neveire kattintva:

• Lyrognathus achilles West & Nunn, 2010 (Borneó)
• Lyrognathus fuscus West & Nunn, 2010 (Borneó)
• Lyrognathus lessunda West & Nunn, 2010 (Indonézia)

Továbbá megtekinthető egy kép a Lyrognathus robustus Smith, 1988 egy nőstény példányáról is. Kitérnék itt most az etimológiára, azaz a nevek eredetére is, mert engem mindig érdekel, egy adott élőlény honnan és miért kapta tudományos nevét. A generikus névvel pár mondattal feljebb már foglalkoztam.
A L. achilles specifikus nevét Az Iliász Akhilleusz-áról kapta, különleges tarzális scopulája miatt (a végíz proximális végén egy "kopasz", scopula nélküli folt található).
A fuscus faji epithet jelentése latinul "sötét- barna/szürke".
A lessunda nevet pedig a Lesser Sunda szigetek nevéből képezték.

A cikk elég ütős, mind az élő állatok, mind a típuspéldányok szokásos fotóival. A nem fajainak nőstény példányaihoz közölnek határozókulcsot, a hímekéhez nem, talán azért, mert jelen pillanatban a L. saltator hímje nem ismert. A fajleírások mellett a fajok természetrajzáról is közölnek adatokat, ha ismert. A típuspéldányok vizsgálatából kiderült, hogy a L. pugnax a L. crotalus junior szinonimja, valamint a Selenocosmia lyra Strand, 1913 állítólag nőstény holotípusa egy ivaréretlen hím, ami hangkeltő apparátusa alapján nem Selenocosmia, viszont pontosan nem tudták megállapítani, hogy melyik génuszba is tartozik, ezért kétséges név (nomen dubium).

Az elfelejtett Costa Rica-i - Megaphobema mesomelas

Ugyan az utóbbi években egy-két nagykereskedő és importeur jóvoltából újra megjelent a fentnevezett faj a hobbysták körében, mégis aránylag kevés póktartó rendelkezik gyüjteményében az adott fajjal. Talán a látszólag komplex tartási és szaporitási körülmények és előfeltételek lehetnek az okozói az utobbi időben lecsökkent érdeklődésnek a fajjal kapcsolatban. A továbbiakban szeretnék egy rövid összefoglalóban a faj tartásával, szaporitásával kapcsolatosan egy pár információt közölni amely érinti a faj természetes élőhelyi körülményeit, és irányadóként szolgálhatnak a helyes tartási paraméterekhez a terráriumban.

Megaphobema mesomelas (O. P.-Cambridge, 1892)
A faj Megaphobema mesomelas besorolása amely egy taxonómiai vesszőfutáson ment keresztül,és a jelenleg 5 valide fajjal rendelkező Megaphobema genuszba tartozik G. Schmidt 1991. es reviziója után rendeződött.
Ha valakit alaposabban érdekel a dolog a megszokott kondiciók mellett megszerezheti a revizió teljes szövegét. Itt a bevezető szöveg:
Schmidt G., 1991: Revision der Gattung Megaphobema (Araneida: Theraphosidae: Theraphosinae). Arachnologischer Anzeiger No. 13:11-13.

A M. mesomelas a közepes nagyságú talajlakó madárpókok közé sorolható, a kifejlett nöstény 6-7 cm-es testnagysággal rendelkezik.
A nöstény és him egyedek között nem áll fenn ivari kétalakúság, a him felépitésre talán valamivel vékonyabbnak törékenyebbnek tünik. Az alapszin fekete, a szép kontrasztot a terdek szinezete adja amelyek sárga ,vörös, narancsvörös szinezetet mutathatnak. A labszar vege és oldalso részei szintén szinezettek. Egyes egyedeknél az I. lábpár ritkábban még a II. lábpár vegize is szinezetet mutat. Az elotest elnyújtott ovális formájú az potroh "bársonyos" fekete szőrzettel fedett. A tompor és a csipo világosabb szinezettségű a csapragok szintén amelyek nagysága a tesmérethez képest kicsi. Az adult himek szinezete talán kicsit "fakóbbnak" végtagjaik hosszabbnak és vékonyabbnak tünnek. A fiatal juvenil egyedek rejtőszine egységesen szürkés- barna vegiz és masodvegiz vajszinű majdnem fehér.

A Megaphobema mesomelas az eddigi ismeretek szerint természetes élőhelyét tekintve csak Costa Ricán honos. Az ország közepén végighúzodó hegyvonulat magaslati ködös esőerdejeiben él, a Monteverde regióban.



A természetes környezetében M. mesomelas 1000-2000m magasságban található. A hegyoldal meredek oldalfalaiba ássa a gyakran 30-80 cm-es mélységet is elérő lakóüreget. A fiatal példányok nagyobb kövek alá ássák a járatokat.
A regiora jellemző hőmérséklet nappal 18-20C° mig egy éjszakai lehülés 15-16C°-ra normálisnak tekinthető. Emellett szünet nélkül esik az eső - sokszor 72 órát egyfolytában - amelynek egy viszonylag magas relativ páratartalom 85-90% a következménye az adott területen. A faj természetes populációja biztositott különös védettséget nem élvez.
Az ország törvényeiben az élővilág nemzeti kincsként kezelendő, igy esetleges csempészeket magas pénzbüntetéssel kirvó esetekben szabadságvesztéssel büntet.

Megaphobema mesomelas Costa Ricán a természetes élőhelyen.

A terráriumi tartás nehézségei abban rejlenek hogy viszonylag alacsony hőmérséklet mellett magas páratartalmat kell védencünk részére biztositani. Ugyan terrarisztikai oldalak egy 30x30 as alapterületetű terráriumot kielégitőnek tartanak, mégis a faj temészetes körülményeit figyelembe véve egy nagyobb terráriumot javasolnék hogy a lakóüreg kialakitására és a járatok elkészitésére alkalmas. Mint már emlitettem egy nappali 18-20C° hőmérséklet elegendő egy hosszan tartó "túl meleg" tartás az állat pusztulásához vezet és akaratlanul is főszereplője lesz egy Hsz.-nek itt. Az éjszakai lehülést mintegy 16C hőmérséklettel lehet szimulálni.
M. mesomelas nagyon hajlamos a dehidrációra a megfelelő páratartalom biztositása is létszükséglet. A mintegy 85-90 %-os páratartalmat egy részben nedvesitett talajjal, + itatóval,+ idönkénti permetezéssel tudjuk biztositani.
M. mesomelas a viszonylag komplex tartási feltételek miatt nem tartozik az egyszerűen szaporitható fajok közé. A párzás tekintetbe véve a him vérmérsékletét és nagyságát tekintve "szelid" lefolyású és viszonylag rövid ideig (néhány perc) tarthat. Egyesek tapasztalatai szerint a him a párzás után is a nőstény terráriumába tartható és előfordulhat hogy ott késöbbegy újabb spermaháló készitése is megtörténik amely egy újabb kopulációhoz vezethet megnövelve evvel egy sikeres kokon esélyeit. Sikeres pároztatás esetén a kokon mintegy 120-150 egyeddel rendelkezik. Egy 75-80 napos inkubácios idő elteltével a kispókok már L2 stádiumba fejlődnek. A frissen vedlett 1v. egyedek elérnek egy tekintélyes 0.8-1 cm-es testnagyságot.

M. mesomelas viselkedésében inkább passzivnak minősithető, ugyan csalánszörökkel rendelkezik ezeket ritkán használja a védekezésben. Az általam megfigyelt adult nőstények zaklatás esetén visszavonultak. Más a helyzet frissen adult himekkel amelyek sokszor mindennemű figyelmeztető jelzés nélkül, zavarás esetén azzonnal marnak. Jelenleg a kereskedelemben 2-3v. példányok és adult állatok beszerzése nem jelent problémát a faj a közepesen drága pókok közé sorolható.

Sok sikert a jelenlegi és jövőbeli M. mesomelas tulajdonosoknak, kár lenne ha ez a szép faj eltünne a hobbyból.......

Peter

Fail of the day

A magyar wikipedia kezdőoldala ma:



A kép pedig itt látható, amit több, mint 40-szer használtak fel a wikipedia oldalakon. Sajnos ez a wikipedia nagy problémája, amellett, hogy nagyon jó, meg minden (bizonyos szinten, bizonyos dolgokra), az információk egy része elenyésző valóságtartalommal bír...

Blast from the past

Csak úgy, néhány rajz következik egy nagyon régi műből, ami a taxonómia iránt érdeklődő madárpókrajongóknak (is) nosztalgikus élményt jelenthet. A pókok mai neve olvasható a képek alatt, a műben Mygale néven szerepelt mindegyik.

Acanthoscurria geniculata ♂


Avicularia avicularia ♀


Lasiodora klugi ♂


Poecilotheria fasciata ♀


Theraphosa blondi ♀

Jöhetnek a tippek a képek forrását illetően. :-)

A kulcs

Emlekszem ez a Kosztolanyi novella nalam az ertetlenseg tetofoka volt. A magyartanarom - teszem hozza teljes joggal - el volt ajulva tole. Hogy milyen realisztikus meg minden, meg tetopont meg stb. Szepen izekre is szedte a cuccot. En csak neztem butan mint a suketgyerek a moziban. En egyszeruen csak sajnaltam a csavokat akik benne vannak es utaltam a fonokot, mert seggfejkent viselkedett (btw pontosan ez az oka annak hogy nem nezek muveszfilmeket vagy erzelmeseket). Gyakorlo munkahelyre bejaro gyerekkent azonban olyan dolgokrol irt Dezsobacsi amik nekem nem voltak ujak.

A lenyeg azonban hogy a kolok bement a melohelyre. Hat gyertek be a cseppet ti is.

Szobatarsam prof Alvarez Padilla, akitol 10 nap alatt tobbet tanultam mint amugy 1 egy ev alatt.

Persze aktivkodtam egy cseppet a neten is lassan felbukkanok: kiskep es kollaborans, meg partner.
Most van elottem a versicolor tipusa :) HIHIHIHI

Napsugárfejű micsoda?

Görög auga (napsugár) + kephale (fej) = Augacephalus. T-boy bejegyzése kapcsán előjött a téma egy nemrég a hobbiba importált pókról, amit legalább 5 különböző néven lehet már kapni. Augacephalus sp. "Mozambique" az állat művészneve. De akkor melyik fajhoz is tartozik? Jó kérdés, nem tudok rá egyértelmű választ adni, sajnos nekem egy példányom sincs belőle (akkor meg mit okoskodsz itt? Nekem már többszáz Avicularia átment a kezem között!) Egy-két észrevételem van a témával kapcsolatban, amit részben már T-boy bejegyzésénél kommentben jeleztem is. Ugye az egyik feltevés az, hogy az Augacephalus sp. "Mozambique" állatok a Ceratogyrus ezendami-val egyeznek meg. Ez Richard Gallon sejtése, amit a Tarantula Store fórumon fejtett ki, viszont ő az Augacephalus ezendami nevet használta, ami nem volt helyes részéről, mivel jelenleg nincs Augacephalus ezendami, csak Ceratogyrus ezendami. Az "Augacephalus ezendami" nevet használni jelenleg olyan, mintha azt mondanánk, hogy Volkswagen Fabia. Azért is érdemes egységes elnevezést használni, hogy az így is elég zavaros vizet ne kavarjuk fel még jobban, különben lehetne árulni Augacephalus ezendami-t és Ceratogyrus ezendami-t, és ez is csak potenciális félreértések forrása. Úgyhogy Gallonnak ezért utólag is egy nagy dá-dá-dá.

Ott kell kezdenünk a regét, amikor az Augacephalus génusz megszületett, ami 2002-ben történt. A határozókulcsban az Augacephalus nőstényekhez a következő karakterek vezetnek: csáprágókat szürke bársonyos szőr borítja, hosszú, kiemelkedő szőrök nélkül; első két pár láb és a tapogatólábak robosztusak (vastagabbak, mint a hátsó két pár). Nos, ha azt feltételezzük, hogy a Ceratogyrus ezendami valójában Augacephalus, akkor ezeknek a karaktereknek ennél a fajnál és meg kell lenniük. Mivel nálam nincs most kéznél egy Ceratogyrus ezendami sem, ezért kénytelen vagyok a fajleírásra hivatkozni. Amint T-boynál kommenteltem, a C. ezendami leírásánál nem esik szó a csáprágó szőrzetéről, érdekes módon, mivel a leírás a Ceratogyrus génusz revíziójában szerepel, és az összes többi faj jellemzésénél olvashatjuk, hogy "csáprágó hosszú, kiemelkedő szőrökkel". Már rögtön az elején kénytelen vagyok hümmögni egyet. Hümm...
A lábak vastagságának viszonyáról ugyanúgy nincs semmi adat. Van egy ventrális rajz a C. ezendami-ról, amin egyáltalán nem látszik, hogy vastagabbak lennének az elülső lábak. Hümm...
Német kollégák megvizsgáltak egy-két Augacephalus sp. "Mozambique" nőstény, hogy ha ez tényleg Augacephalus, akkor vajon a nem melyik fajának leírása illik rá. Úgy tűnt, hogy a hímek inkább az A. breyeri nevű skatulyába, míg a nőstények az A. junodi nevűbe illenének bele.

Ebben az esetben egyébként a hímek beazonosítása könnyebb, mint a nőstényeké - egymással közeli rokonságban álló fajoknál gyakran előfordul, hogy a nőstények nagyon hasonlóak. A hímek első lábának lábszárát kell szemrevételezni:

• az A. junodi-nál a lábszársarkantyú hiányzik;
• az a A. breyeri-nél jelen van a lábszársarkantyú, de a bikatüske (megaspine) gyengén fejlett;
• a C. ezendami esetében pedig szintén megvan a lábszársarkantyú, és az A. breyeri-hez képest a bikatüske jobban fejlett, valamint a formája is eltérő.

Ezeket a mellékelt képeken meg lehet nézni. Másik, hogy az A. junodi hímek nagyon kicsik. Ennyire:

Nőstények tekintetében Gallon szerint az A. junodi könnyen megkülönböztethető az összes Ceratogyrus fajtól a tapogatólábak és az első két pár láb combján található (ventrális) sűrű szőrzet megléte alapján (a Ceratogyrus-oknál nem ilyen. Valahogy így néz ki.

Aki keres, az Rick C. West honlapján talál Augacephalus breyeri és Ceratogyrus ezendami képet. A bejegyzés legvégén találtok három képet három pókról, mindhármat különböző néven árulták. A képeket köszönjük Patrick Gildenhuys-nak és MaciLaciSpiders-éknak.

Bibliográfia:

• Gallon, R. C. 2001. Revision of the Ceratogyrus spp. formerly included in Coelogenium (Araneae: Theraphosidae, Harpactirinae). Mygalomorph 2: 1-20.
• Gallon, R. C. 2002. Revision of the African genera Pterinochilus and Eucratoscelus (Araneae, Theraphosidae, Harpactirinae) with description of two new genera. Bull. Br. arachnol. Soc. 12: 201-232.