Wednesday, August 12, 2009

Képcsokor

Halihó mindenki! Közhely, és rossz kifogás de a szabadidőm úgy semmisül meg mint ahogy a második magyar hadsereg a Don-Kanyarban. Ráadásul sok fontos papírmunka vár rám, és mint tudjuk, amíg a papírmunkát nem végeztük el addig még egy egyszerű fapados, pottyantós árnyékszékelés sincs befejezve… nemhogy egy majd’ négyéves dániai kutatómunka. Ennek készülök ugyanis pontot tenni a végére.

Dehogy addig SE maradjatok szenzációk és apropókok nélkül, prezentírozom a mai fotótermést (kivétel persze néhány Larinia fotó). Szinetár Csaba aktív közreműködésének hála ma igazi fotócsemegének lehettek szemtanúi. Ma először láthatjátok mindhárom hazai sápadtkeresztespókfajt együtt (ez még sajnos a “Szinetárban” sem jött össze), illetve a Kullancsszerű keresztespók fotó sem árasztják el a netet (egy google képkeresés 15 képet hozott Cyrtarachnéra, ebből 8 a C. ixoides). Bemutatásra kerül továbbá a Görögországban “paráliázó” hirtelen arachnológussá érő diszkótinédzserek által jóeséllyel kiásott majd hazahozott (és a szomszédlaci ijesztegetésére használt) mediterrán farkaspók és annak távoli rokona az álfarkaspók (amiről mintha már lett volna szó).

Várjátok meg, míg az ÖSSZES kép betölt, csak utána indul a diavetítő program.

Jó szórakozást (a szirtipókos bejegyzés készül, nyugi, hétfőre talán kész is lesz, akkora lesz apropó)

-----------------------------------------------------------------------------------------

Akinek szemet szúrt a számos különböző helyszín a képek aláírásában (ez csak a diavetítővel jön elő) annak a megnyugtatására közlöm, hogy igen a teleportálás működik ;).

1 comment:

Yareus said...

az első Larinia jeskovi-s kép nekem nagyon tetszik. gratulálok.
Y