Søren féle Kodak fejtvény

Mint – az elmúlt héten velem kapcsolatot teremteni próbálók között – ismeretes, egy hét múlva hazaköltözöm. Annyi időm még éppencsakhogy volt, hogy egy Sørenhez tett – búcsú látogatást megejtsek (mivel valóban nó időm ezért nem diavetítős a képsorozat sem). Na meg egy kis bevásárlási célzat is volt. Végül megint nem vettem magamnak semmit.

Néhány képet kodakjelleggel meg lehet tippelni, akinek van kedve, de vigyázat vannak itt most furmányosak is. Klikkelj ha érdekelnek szép madárpókok ;)

Poecilotheriából (mit Søren csak számunkra vicces módon Poec – ejtsd Póknak hív) most lőttem 5öt (kedvelem, mert dekoratív fajok vannak itt, ugyanakkor technikailag nehezek sajnos) de a többi 7 kép között is találtok csini pókokat. Tessék tippelni 2 hét múlva jelentkezem, a megoldásokkal.

        

Ha a hegy nem megy Mohamedhez…

…azaz a szirtipókos bejegyzés második része. (a Mohamedes poénhoz nincs vizualizáció, ennek egész egyszerű az oka – és ezt a dán karikaturisták 2006ban a saját bőrükön tanulták meg – a profétát ábrázolni szigorúan tilos az adott vallásúak szerint. Mondjuk az más kérdés, hogy az inkriminált karikatúrák közé 3 olyan durvát is be kellett csempészni ami végül is eldurrantotta a protestálók agyát, illetve hogy az ARLA tejipari cég ellen benevezett embargónak meg a dánok örültek a legjobban, mert utálják a monopolistákat)

Mielőtt továbbmennék, néhány dolgot, pusztán a félreértések elkerülése végett, úgy gondolom illik tisztáznom. A szakmai szövegbe belecsempészett vicczes elemek vicces elemek melyek közibe némi szakmai esszenciát rejtek el általában saját, vagy családi történelmi események miatt személyes indíttatásúak (pl. nagyapám valóban egy szibériai sóbányában volt hadifogoly), ezért úgy gondolom, hogy ilyen dolgokkal nyugodtan színesíthetem az elbeszélést. Tekintve a blog ismeretlenségét exkluzív voltát, hálistennek szerencsére ilyen nagyokosok eleddig nem tévedtek ide. Tehát ez a nap is jól indul (00:10 van most értem haza). Mivel ma van a határidő elkezdek gépelni. Jobbra füstölt hal, balra kaviárutánzat – hiszen “nem kell mindig kaviár”, igyekszem nem összepiszkítani a billentyűzetet, lágyan dübörög a metál az iPodomból. A határidőkkel mindig is intim viszonyom volt (Cocodeo rajta vagyok az ügyön de vagy egy 12 kötetes családregényt vagy 3-4 szót tudok egy egy kérdésre irni) úgyhogy ne is tököljünk tovább.

Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi: a blog pontosan ugyanakkor mutatja be a bejegyzés címét viselő posztert Nektek amikor azt Szinetár Csaba a görög ECA-n bemutatja. Tehát ha a hegy nem megy Mohamedhez akkor bizony Mohamed megy a hegyhez, esetleg rábök egy nagyobb szikladarabra és azt mondja “hegy vala”. (Hasonlót a dánok is elővezettek. Dánia hivatalosan is legmagasabb pontja az “ég hegy” azaz Sky Mountain pontosan 156 m magasan van a tenger szintjétől). Vagyis azzal poénkodunk perpill, hogy a kisalföldi szirtipók hogy a francban telepedett meg itt. MIért is furcsa ez? Hát járjuk körbe ezt a szirtipókot, mint a farkaskölykök a tanács szikláját.

Mint arról már hírt adott a blog, nemrégiben egy, a tudományra új fajt irtunk le a magyar faunából. Ez egy mintegy 2-3 cm-s pók a homoki gyepek intenzív csapdázása alakalmával került elő. Persze az emberben felmerül rögvest a kérdés: hogyan tudott egy pók megbújni itt, úgy hogy eleddig senki nem talált rá (ezt a bravúrt Karadzsics is csak 4 évig tudta elővezetni). A dolog nyitja, hogy a Parasyrisca arrabonica éves ciklusa ősszel és kora tavasszal eredményez adult állatokat. Ekkora azonban a jóérzésű ökológusok már nemigen csapdáznak, mert nemigen van annyi pók amiért megérné a sok hercehurca (a csapdalerakás-felszedés-válogatás-határozás öttusa jellegű sportág, azt hiszem friss élményekkel leginkább Yareus rendelkezik, alkalomadtán esetleg pár keresetlen szót ejthetne róla :D), ráadásul az ökológusok szeretnek faji szintig határozni, és ehhez csórikáimnak adult állatok kellenek (sajnos nem mindenki olyan pengejani, hogy egy életlen mobilképről megmondja alfaji szintig mi a pálya). Nos a nagy őszi hullám után az adult pókok jól nekiállnak alulról szagolni az Ibolyát eldobják a kanalat, így a frankó párás dohosszagú október november (a jó frankó esőkkel) már nemigen bíztat jelentős fogásokkal. Március előtt pedig megint csak nemigen éri meg vessződni 12 Pardosa hímért letenni pl. 20 csapdát. Csakhogy néhol, (Csabi szerint a homoki pókok között különösen gyakran lásd Yllenus horvathi, Alopecosa psammophila) előfordul a késő őszi kora tavaszi adulás. Ez azt jelenti, hogy hacsak nem jár valaki akkor és ott gyűjtési szándékkal, akkor annyi esélye van neki egy ilyen állatot fogni, mint nekem szelvény nélkül megnyerni a lottóötöst. Igazából ugye megfogni megfoghatja a juvenilis állatokat pl. júliusban, csak nemigen tud rájuk mint mondani, max, hogy Drassodes szerű pókicák (ha nagyon pró).

A képen a szirtipók élőhelyének a középsőt vagy az utolsó kellene megjelölni. 

Sőt a megfogás ugye csak az első fázis. Érdemes régóta pókászó emberkék “fiókmélyére” bekukkantani. Itt egy törpe ott egy vitorlás ez egy furcsa Zelotes, esetleg furcsa Dictyna, egy szó mint száz fura dögök akadnak mindig. Utaltam rá ugye kissé félreérthetően, hogy egy szegedi madárpókász megtalálta már ezt a pókok a pletykák szerint. Kerekes Jánosra gondoltam, aki (Vajda Zolival váltva egymást) az akkori JATE homoki gyepfelméréseiben tolták a pókokat.

[lábjegyzet: Bámulatos, hogy 4 és fél óra alvás mit tud művelni az emberrel :D nem is említve az ébresztő jellegű melegzuhanyt, a 2 pohár erős teát, majd a szintén ébresztő jellegű 6 kilométeres biciklizés ami a nézetekkel ellentétben nem a síklapos terepen történik, hanem számos és meredek emelkedő tarkítja, melyet a menetszél hirtelen megszűnése miatti erős izzadásos sorbanállás a reggeli péksütiért szakít meg 2 percre. Az ezutáni méregerős kávé és Szomália teljes lakosságának egynapi szükségletét fedezni képes kaloriamennyiséget tartalmazó 2 db péksütemény elfogyasztása gyakorlatilag a hétrő reggeli Rubikon szerepét tölti be: vagy hanyattvág és bezsibbaszt vagy felébreszt és energiával tölt el. Gyakorlatilag ez az a pillanat amikor eldől a nap és a hét sorsa. Nos tekintve arra a 14 napra ami maradt azt hiszem nemigen túlzom, hogy körülbelül annyi választásom van mint a grizzlymedve elöl menekülő, majd szakadékhoz érő embernek, tökmindegy mennyire sz@rom össze magam, ugrani kell.

Ugorjunk hát.]

Sajnos azonban sem a Vajda Zoli sem a János nem tudta meghatározni ezeket a pókokat, de ne legyünk túl szigorúak velük. A loksában még csak hasonló könyv sincs, akkor (1985-1990 körül valamikor, vesszen ez egy kicsit a múlt ködébe) még nemhogy Spinnen Mitteleuropeas nem volt a neten (2000) még könyvben sem létezett (1990) , a WSCről ugye (1997) ne is beszéljünk. Az itt látható forrásmunkát pedig rongyosra lapozva sem leszünk okosabbak. Az American Museum Novitates-ben megjelent Platnick-kal társszerzős Ovtscharenko et al is 1995ben hozza ki a Parasyrisca revíziót, ami a vájtfülűekhez juthatott el 1-2 éven belül. Ergo tehát még azt sem igen lehetett tudni hogy a génusz miben különbözött az Orodrassustól. Nos aki felhúzza most a szemöldökét a sok ismeretlen név hallatán, kvázijogosan teszi. WTF is Orodrassus? Hát a Parasyrisca egyik – valószínűleg közeli rokona.

Nos hát ennél többet nem is tudok ahhoz hozzátenni, hogy mennyire fontos egy egy család világszintű ismerete, ha más nem akkor specialista, vagy fontos szakirodalom terén (másszóval felületesen). Szinetár Csabinak rendelkezésére állott akkor már a szakirodalom, így volt rá reális esélye hogy meghatározza, míg Kerekesék sanszára kizárólag a matematikai szakkifejezés által meghatározott infinitézimális szó alkalmas. Sajnos vagy nem sajnos a pókok főleg a génuszok ritkán ismerik fel a geopolitikai határokat. Meg amúgy is a több tudásnál csak a még több tudás a jobb. Mondjuk, ha én ennyire frankó szakértő lennék kövipókokban (ami nem vagyok ezért is hárítottam el tisztelettel a faj-i szerzőséget) akkor nem állítottam volna hogy a mi cikkünk pattintja a habitus illusztrációt elsőnek. Bizonyíték legyen erre alant a rajt, illetve eme 2009-es Zootaxás cikkből származó rétegfotó.

A lényeg ott vagyon, hogy tudni kell az ilyen dolgokról és akkor máris lehet lapozgatni az Ovtscharenkóék cikkét. Persze ehhez az Orodrassus-Parasyrisca vonalhoz jo ha megvan a sokoldalú Gnaphosid genera of the world, amit alig egy éve ajánlgattam itt a blogon mindenkinek. A kétkötetes mű rendkívül sokoldalúhiszen nemcsak kövipókok határozására, de billegő székek, asztalok kiékelésére, vágódeszkának, tornádó esetén nehezéknek, tőkesúlynak sőt muszkulárisabb olvasók közelharcban kézifegyverként is kiválóan alkalmas. Gyakoriságára jellemző, hogy a 2007es kiadású könyvből (ami kamu mert 2008ban jött ki) még képet sem leletem a neten. Bár a szerzők között nincs Platnick, [akiről azt kell tudni, hogy bár a pókok helyi földtartója földi helytartója, de a kövipókoknak a koronázatlan királya. Sohasem felejtem el amikor Diana Da Silva perui kutatónővel beszélgettem (aki mellesleg indián származását sújtó sztereotípiának megfelelően körülbelül 3-4szer annyi pókot gyűjtött egységnyi idő alatt mint pl. én egy jobb napomon, gyakorlatilag alig félóra alatt tudott telegyűjteni pókokkal egy félliteres gyűjtőedényt friss akár aszfalton) Platnick gyűjtési képességeiről, “hát amikor gyűjtöttünk akkor egy óra alatt fogott vagy 30 gnaphisodát” mondta Diana. Kicsit megbiggyesztettem a számat, “Csak annyit? És te mennyit fogtál?”. “Én?” kérdezett vissza Diana, kicsit meglepett arccal, “hát gnaphosidát egyet sem láttam”. A hölgy specialitása egyébként a fésűspókok családja ha esetleg hallott már valaki róluk. Persze ennél vannak még extrémek esetek is, pl. Wayne Maddison akiről az ember azt hinné hogy computergeek, merthogy több programot és kiegészítőt irt, mint ahány értelmes szót egy átlagos zenésműsör-vezető ki tud mondani, vagy Voksánvirág meg tud jegyezni. Más tudása is van a világ LEGJOBB szalticidásának, akár 5 m-ről képes kiszúrni egy 2-3 mm-s ugrópókot a kongói esőerdőben…] a könyv kvalitásaira az a bizonyos ezer szó sem lenne elég így pöttyentek egy képet:

Lehet tippelni hogy melyik az Orodrassus, Parasyrisca esetleg a magyar pókászok által is szívesen, mintegy fakultatív egyenruhaként hordott sztrasszköves drasszódressz (gy.k. Drassodes ami NEM keverendő a Drassodrex-szel). Én magam – bizonyítván a tételt, hogy hiába vagyok professzionális mindenhez NEM érthetek – pl. simán buknám a kört. Ergó végre van egy csodálatos könyv, amiből (némi Vladimiros segítséggel) a Parasyrisca bizonyossá válik, mintahogy az is hogy fillérből nem lesz forint. Ekkor már csak az az apró feladat marad hátra hogy az ember kényelmesen hátradőlés helyett, nekiáll végigbogarászni azt az alig félszáz fajt amiről egyáltalán felmerült hogy rokonsági kapcsolatban lehet. (Érdekes analógiát a jegyzett magyar történelem többször, főleg király”választás”kor, míg a szájhagyomány útján terjedő nem leírt családi históriák még többször említenek nevezetesen az sötétebb bőrű gyermekek születésekkor, de amióta a magyar kereskedelmi csatornákban napi rendszerességgel felhangzik a “huje kotsog” és “csoki csak a szadban olvad” azóta sokaknál esett le a tantusz, vajon ki kérte el a didin kívül az ismert trópusi gyümölcsöt a punanit is.)

Szerencsére Ovtscharenkóék cikkén kívül mintegy 3 teljes darab cikk foglalkozik érdemben ezekkel a pókokkal (persze azért összevadászni ebből kettő cikket a Энтомологическое обозрение-ből ami a Жологический Журнал nah ahhoz azért nem volt elég a google.com barátunk azt hiszem nem árulok el nagy titkot. Pláne hogy Entomological reviewként reklámozza a Zoológicseszkijj Zsurnált. Szó mi szó Szinetár Csabi remekül oldotta meg ezt a feladatot is, így hamar bizonyítást is nyert a nyilvánvaló, vagyis hogy egy új fajjal állunk szemben. Az én szerepem egyébként ezután jóval később kezdődött.

Meg kellene még említeni Eichard Janó kollegát, aki szűnni nem akaró lelkesedéssel készítette el a cikk remek ábráit. Valami Dániába szakadt hazánkfia (ez lennék én) pedig rétegbűl fotózta a Párás-pálinkát Parás sziliszkát no a szirtipókot.

Az érdekes kérdésig azonban még nem érkeztünk el. Mi? Jaja …. új faj? haggyá má, annyi van hogy nem is győzzük leinni leírni (ez igaz). Azért irni egy cikket, hogy leírjunk egy újabb fajt? Nem tilos, de a szerkesztők manapság már húzzák a szájukat a jobb lapoknál. Egy alig 3 órás olvasgatás összesítés és térképnézegetés után lassan leesett a tantusz. A Parasyrisca génusz rendkívül kevés példányát (úgy van NEM faját, példányát) találták meg akár 1000 m tengerszint feletti magasság alatt. Ergó mindegyikük inkább felette szeretett lenni a jóféle sziklák között ahova a tálibok is évente egyszer akkoris csak részegen vetődnek el. A kisalföldi szirtipók (jó szokszor tessék leírni ÉS használni a nevet!! Abba ne is gondoljuk bele, hogy van szirtipók, van borzpók akkor van e szirtiborzpók, mert lassan elveszítjük a valóság és a történet fonalát) viszont nem került elő 123,4m feletti terültről. [csjm: fajt leírni 7 egyed alapján menő, ebből a hét egyedből messzemenő következtetéseket levonni, nem menő] Még. De a habitat (ami élőhely magyarul ejnye) ahol előfordult – eddig – nem kimondottan található meg a magyar tájra amúgy sem nagyon jellemző magashegyek között (most a völgyhídba ne menjük le illetve bele).

Összegzés: Van egy faj ami a mi Alföldünkön és Kisalföldünkön kerül elő, a legközelebbi hasonló faj török egy kicsit távolabbi rokont bizonyíthatóan megtaláltak az Alpokban egyet a Krími félszigeten (a Kárpáthegyikben hegyvonalataiban csak bizonytalan adatok vannak és a génusz zöme olyan tájakon tenyész melyet Altájnak is hív a magyar földrajtanárok többsége. (De, hogy ne csak viccesség legyen Krím félsziget, Kaukázus, Pamír, Tien Shan.)

A térkép saját (jogtiszta példányon végzett) photoshopolásom eredménye. Pirossal a legfajgazdagabb csoport eddig ismert elterjedése, míg a férfias rózsaszín (mer’ a pitbullnak is ilyen színű a poffálya) pöttyök a magyar szirtipók és – feltehetőleg – a közelrokon fajok ismert lelőhelyei. Tekintve, hogy az utóbbi néhány évben az afgán-, és pakisztáni hegyek kutatása akadozik (utolsó reménységünk az unatkozó békefenntartók lehetnek akik esetleg valóban gyűjtenek pókot), az indiai hegyeké pedig gyakorlatilag el sem kezdődött azt hiszem nem teszek elhamarkodott megjegyzést ha azt mondom, hogy tudásunk a génusszal kapcsolatban nem teljeskörű.

Elterjedési területeket búvó, esetleg képzettebb zoológusok (ha minden igaz ilyenek is akadnak néha itt) már vakarják is a homlokukat tarkójukat (kinek mi tetszik) hogy azért ez a fajta xeroalpin (azaz száraz magashegyi – gy.k. no páfrányok) plussz magyar homokpuszta elterjedés valahonnan rémlik.

Nézzük – a teljesség igénye nélkül 1-2 példát (köszönet Korsósdokinak a némely tippekért). A kövirigó híresen egy ilyen faj illetve a Vipera ursinii alfajai is ugyanebbe a kategóriába tartoznak. Persze számos pittyenő meg pottyantó állat és növény tartozik ide, de valóban csak négy és félórát aludtam és olyan frissnek kezdem érezni magam mint egy maratoni futónő alsódresszingje.

Lassan tehát a záróakkordokhoz közelítenék ebben a kicsit keszére és kuszára sikeredett posztban. A teóriának még nem nevezhető ötletembró szerint, a szirtipókok a jégkorszakok hideg, kontinentális szakasza alatt (amikor is a szárazabb területeken az Alföldön olyan klimatikus viszonyok uralkodtak mint a Csomolungmán-ma :D) elterjedési területüket kicsit kiterjesztvén az arra akkor alkalmasnak tűnő területeket birtokba vették. A jégkorszakok közötti (interglaciálisoknak is hívott) időszakok alatt, ezek a területek úgy zsugorodtak össze mint a sárga hó a kunyhó mögött az első tavaszi napon. Persze egy idő után az össze alkalmas terület eltűnt így áttértek a szuboptimálisokra (a kevésbé alkalmas kb úgy viszonyul egymáshoz a kettő mint a jó bor és a híg fröccs) és így tovább. Azok a populációk amik ezek után alkalmazkodni is tudtak a megfelelőtől egyre távolódó élőhelyek körülményeihez, nos azok fenntmaradtak. A többiek meg nem.

Az ígért poszterbemutató, melyen ugyanezt olvashatjátok ángilusul.

A végére: tessék hozzászólni, kommentálni.

Képcsokor

Halihó mindenki! Közhely, és rossz kifogás de a szabadidőm úgy semmisül meg mint ahogy a második magyar hadsereg a Don-Kanyarban. Ráadásul sok fontos papírmunka vár rám, és mint tudjuk, amíg a papírmunkát nem végeztük el addig még egy egyszerű fapados, pottyantós árnyékszékelés sincs befejezve… nemhogy egy majd’ négyéves dániai kutatómunka. Ennek készülök ugyanis pontot tenni a végére.

Dehogy addig SE maradjatok szenzációk és apropókok nélkül, prezentírozom a mai fotótermést (kivétel persze néhány Larinia fotó). Szinetár Csaba aktív közreműködésének hála ma igazi fotócsemegének lehettek szemtanúi. Ma először láthatjátok mindhárom hazai sápadtkeresztespókfajt együtt (ez még sajnos a “Szinetárban” sem jött össze), illetve a Kullancsszerű keresztespók fotó sem árasztják el a netet (egy google képkeresés 15 képet hozott Cyrtarachnéra, ebből 8 a C. ixoides). Bemutatásra kerül továbbá a Görögországban “paráliázó” hirtelen arachnológussá érő diszkótinédzserek által jóeséllyel kiásott majd hazahozott (és a szomszédlaci ijesztegetésére használt) mediterrán farkaspók és annak távoli rokona az álfarkaspók (amiről mintha már lett volna szó).

Várjátok meg, míg az ÖSSZES kép betölt, csak utána indul a diavetítő program.

Jó szórakozást (a szirtipókos bejegyzés készül, nyugi, hétfőre talán kész is lesz, akkora lesz apropó)

-----------------------------------------------------------------------------------------

Akinek szemet szúrt a számos különböző helyszín a képek aláírásában (ez csak a diavetítővel jön elő) annak a megnyugtatására közlöm, hogy igen a teleportálás működik ;).

Fedezzük fel Magyarországot...

…kevesebb mint egymillió lépésből. Ezen írást az indukálta, hogy bár tisztában vagyok az internetes sajtó működésével és a bulvárszájensz írások eredetével (BBCnews, v egyéb hírforrások copypaste, vagy lefordítása úgy ahogy), mélységesen felháborít, hogy főcímbe kerülhetnek mondjuk indexhun olyan hírek hogy 29 fajt írtak le Brazíliából (lol ennyit egy szerencsétlenebb zoológus lenyel egy nap, ha nem köt sálat a szája elé) míg azt, hogy Szinetár Csaba  leír egy tudományra új fajt MAGYARORSZÁGRÓL, vagy egy közeli helyről frissen leírtat talál meg gyakorlatilag minden páratlan évben, azt hatalmas lelkesedéssel hallgatja el. Tudom, hogy tudatlanságból, de egy újságíró ne használja már a tudatlanságot mentségnek.

Mint tudjátok pókokkal foglalkozom. Ezen belül is pókokat írok le (ezt nevezik fajleírásnak, nem mást), ahol az adott pók testfelépítéséről közlök olyan adatokat amik alapján az adott fajt kétség nélkül lehet azonosítani. Ezen irányú tevékenységemet főleg a fehér foltnak is tekinthető fekete kontinensre (ez mekkora képzavar) vagy Pápua “tü tü tü mi a franc ez furulya? nem, péniszvédő” Új Guineára korlátoztam márcsak kényelmi szempontokból is. A fenn említett távoli helyek pókfaunája annyira kevéssé ismert, hogy új fajt találni körülbelül akkora nehézségbe ütközik, mint gilisztát találni egy nyári eső után.  A nehézséget sohasem az jelenti hogy a kezünkbe vegyük az eleddig nem ismert, felfedezetlen – egész pontosan leíratlant - fajt. Sőt nem is a leírás/lerajzolás állítja elénk az akkora akadályt, mint lábnélküli vak békának a kínai nagy fal tetején üldögélő legyecske elkapása. 

Talán egy történelmi példával tudnám legjobban illusztrálni az adott problémakört. Az 1945ös felszabadító offenzíva során a Budapestet körbezáró szovjet seregek ezen aktusukkal az összes nyilas és elvhű szimpatizánst foglyul ejtették.

A problémát a mintegy bónuszként foglyul ejtett további uszkve 1 millió lakos jelentette. A tipikus Hamupipőke dilemma. Kiszedni a lencsét a mák közül. A történelmi példában szereplő vezetők viszonylag egyszerű megoldást találtak erre: deportáltak mindenkit akár nyilas volt akár nem.  

 

Viszont Égéstermék Pipö és a málenkij robot óta tudjuk hogy a mákos lencsénél csak a lencsés bejgli esik szarabbul, különösen, ha egy, főleg hűvös nyarairól elhíresült szibériai fogolytábor karácsonyán a sóbányában eltöltött 14 óra dal- és könnyfakasztó zsákpakolás után ez az egyetlen fogása az ünnepi vacsorának (további bónusz hogy Ványa annyira részeg, hogy nem molesztál senkit “gitáron” játszva ha csasztuskát akar látni, ezért ott is hagyták a bányában, mint féleszű Kolja a szarát a múltkor a nyírfa alatt, míg dimitrijj lénáról mesélt) és bár ma is sokan oldják meg az egyszerűbb úton módon (leírok minden minden vackot újnak majd az utókor kiválogatja, ugye Günter bácsi), tehát nyilvánvaló az eleddig ismeretlen fajok el kell választani a már ismertektől. Ugye ebben segít a “picikicsi könyvecske” a wsc, mely felsorolja az egyéb fajokat és a velük foglalkozó releváns szakirodalmat.

 

Ergó eleddig tevékenységem főleg abból állott, hogy a tenger mákból ha nem is találomra, de bevallhatom, hogy különösebb rendszer nélkül kikaptam egy egy lencsét, rozsdás koporsószöget, fél kutyát esetleg egy laoszi ugrótehenet oszt jól lerajzoltam, leírtam ésatöbbi.  Nagy gallyra nemisigen szaladtam rá, de erről később, egy másik posztban. Most, csak emlékezzünk meg említés erejével, hadd ne részletezzem, a Drakula ugrópók (hitetlenek lecsekkolhatják a WSC-t: Bacelarella dracula Szűts & Jocqué, 2001) vagy a Cyrano ugrópók (Thorelliola cyrano Szűts & DeBakker, 2004) esetleg a sirályfejű vagy a “gladiátor” hangyászpókok (Palfuria caputlari Szűts & Jocqué, 2001 és P. gladiator Szűts & Jocqué, 2001) elnevezése körüli sertepertéket, hiszen sörözés mellé is kell majd 1-2 sztori vagy poszt, mint a Popeyes (Poppeyattus, még nem jelent meg) ugrópókból. Persze ehhez elengedhetetlen a “mákszemek” intim ismerete melyhez az ember roskadozó gyűjtemények sokszor penészes példányai között kotorászik (lásd Zoli előző posztját, vagy a loholást az igazi madárpók nyomában). Úgy körülbelül 1-2-3 év alatt jut el az ember egy olyan szintre ahol az ilyen böngészéses meló tovább nemigen köti le a figyelmét, egy-egy új faj inkább nyűg, mint öröm (pláne ha hetven van belőle). Ugye az sem mindegy hogy a mák-lencse arány (ami Afrikában 1:4 lásd lejjebb) mekkora, hiszen ha 1-2 lencseszemet kell kipattintani mondjuk 3 köbméter mákból, az már inkább a tű és szalmakazal kategória (mondjuk arra is van megoldás mondta a kis gulácsi és felemelt egy doboz gyufát meg egy patkómágnest).

 

NODE mint arra többen rámutattak, s magam is hajlok eme véleményre, bár ezen tevékenység többet igényel annak a 2 neuronnak az összehangolt működésénél, melynek köszönhetőnek nem rondítunk az udvar kellős közepére (tisztelet az igen kevés józan és a számosabb olykor ittas vagy inkább nagyon ittas kivételnek), mint a kotlósok szoktak, azért nem ez az igazi kihívás. Coddington és Levi becsléstippje (az angol guestimate ugyanúgy fordíthatatlan mint akármelyik jobb Rejtő Jenő poén) szerint az afrikai és újguineai pókok durván 20%a ismert (mielőtt bárki megkérdezne, mint Houdinit egy különösen nehéz szabadulómutatvány után, hogy “hogyan jött ki” erre az adott régióval foglalkozó cikkek újfaj / régi faj illetve az új fajok egyedszámairól lehet következtetni), vagyis ha az ember képes megkülönböztetni 5 fajt abból 1 vsz nem ismert (ez itt konkrétan csúsztatás de jól hangzik, ismert területeken nyilván mind az 3:2 ismert:nemismert arány messzebb a beton földúttól fehér foltos területről meg szinte minden új). Lehet szemöldököt húzni, MikóPista és MelikaGeorge kollegák, a Dél-Afrikai egyetem campusán fűhálóztak egyet, és onnan került elő egy új faj alig pártucat egyede.

Emmá valami! De tekerjünk a fokozógombon, Vágó úr nem áll az alku…

Mint ismeretes, ez szintén Coddington & Levi tipp amit azért nem érdemes nagyon fikkantani, mert a két említett úriember nemhogy az világ mintegy 45000 pókokkal foglalkozó szakmai dolgozatáról hallott, de el is olvasta a nagyját, sőt a legjelentősebbek írásában ott is van – ugye Levi lazán lenyomta a Theridiidae of the Americas-t mintegy 130 cikkben aztán lendületből az Araneidae/Tetragnathidae nagyján is áthaladt. Nem tudni hány faja jó - egy csomó tutira nem pl. a Latrodectusok és nagy lumper az öreg és 90 évesen még mindig ír cikket – de durván 1000-1500 faja lehet ezt ugye Simon 3000-jéhez képest smafu, de ugye ott nagyobb volt még a szórás is. Coddington főleg nagyhatású, felfedező jellegű írásairól híres, de azért ott van az Entelegyne Atlas szerzőgárdájában is, a képzeletbeli pókos valhallában simán kaphat egy Odynnyi címet Platnickal együtt pl. Szóval Coddington és Levi szerint Közép- és Nyugat-Európa valamint Japán arachnológiai feldolgozottsága 95% körül mozog. Innen aztán új fajt no majd ha behurcolják (günther günther zwischen frissen kommen sie hirtelen) vagy még úgyse (Az európai feketeözvegy “felfedezését” és egyéb faunahamisításokkal érdemben nem kívánok foglalkozni, erre ott van a zoli, bolt zoli). Aztán lehet kapkodni a fejünket amikor nekiállnak a népek leírni innen a felfedezett új fajokat. Néhány frissebb 2001-es szlovák Alopecosa psammophila (mely azért ha nem is cselőpókos méreteket ölt, de egy földipók (Trochosa) gatya már nem lötyög rajta annyira, Sitticus inexpextus (1999) apró termetű furcsafejű pókok (vitroláspókok Erigoninae alcsaládja) számolatlanul az Alpokból (azért akad az Alföldről is 1-2), majd a magyar pókászok is megrázzák magukat egy kicsit. Az Eresus témakört egyelőre hagyjuk…Nem mitha annyira rosszul álltunk volna (annó minden ment mint a karikacsapás, pókászat, foci stb.), ne kelljen külön véres kardként körbehordozni tekintetem, hogy ki nem tudja, hogy a Nemesia pannonica-t bizony Magyarországról írták le (Herman Ottó), a pannon ugrópókot dettó (Amit én vörhenyezüst buckapóknak szerettem volna de jobbat kapott pannon ugrópókként Yllenus horvathi aki a peronoszpórás Horváthról kapta a nevét hélló), hogy csak a trivialitásokat említsem meg. A Cryptodrassus hungaricus magyar kövipókot a bp-i Sas-hegyről, Balogh János írta le (ő egyébként termőhelynek nevezte a típuslelőhelyet). Loksa Imre is azért aktívkodott egy cseppet, elég a Metopobractus deserticola nevű nekem számos nehéz órát okozó vitorláspókra gondolni.

Szóval feltámadt a magyarachnológia (ez milyen király szó) ki is derül izibe’, hogy az A. psammophila nálunk (is) közdög (CIKK), majd 2003ban leírják (a Samu Feri irodájától 500 teljes méter távolságra a budai hegyekben fogott) Pelecopsis loksainak keresztelt állatka. Aztán nincs ám vége merthogy Velencéről előkerül (nem túl nagy gyakoriságban mintegy 10000 kalózpókonként egy) az európai álkalózpók, a Trebacosa europaea (CIKK). Azóta mindkét fajról kiderült, hogy azért nem annyira ritkák, illetve a hamiskalóz Franciaországból is lazán előjött (le is írták, de nem elég gyorsan, vagyis a barna csíkot húzva maguk után elszeleltek, aki maradt állhat neki takarítani).

Váú! Te és akkor most ez hogy? (T. Anita, T-Akták, klasszikusokat csak szó szerint)

TEHÁT MA MAGYARORSZÁGON MÉG TUDOMÁNYRA ÚJ FAJOKAT LEHET TALÁLNI??? Na NEEEEE. Pedig de.

És nemcsak kicsit bolhapattanásnyi kis dzsütvik hanem echte ilyen 5 centiméteresssssek is? Pontosan. (De mint tudjuk csak addig ekkora amíg elég víz van benne). Mondjuk a farkaspókoknál nagyobb dögöt én sem vártam volna…

Neszívass me mé? Jött-e?  Jött.

Mielőtt továbblépünk 2 dolgot kell tisztázni.

#1 Bár jelen ismereteink szerint vannak olyan pókfajok, melyek ismert előfordulási adatai Magyarország területére korlátozódnak, pannon endemizmust eleddig nemigen feltételeztünk pókokról. De ezen nézetünket lehet, hogy ezután felülbíralhatjuk.

#2 A faj megtalálásához, felismeréséhez, megismeréséhez, meghatározásához, leírásához nincs semmi közöm. Ezért szerepel mindenütt a Szinetár & Eichard, n. sp. 

Az apropó tehát egy új magyar kövipókfaj a kisalföldi szirtipók (“hivatalos” magyar neve nincs a jószágnak, ezen nevet csak azért találtam ki, hogy valahogy nevezhessem, necsak a pókica teljes és hivatalos nevén Parasyrisca arrabonica Szinetár & Eichardt, in Szinetár, Eichardt & Szűts, 2009 névvel illessem, ami rajtam is kifogott, nemegyszer. UPDATE: Szinetár CSABI rábólintott, ezentúl ez a hivatalos magyar neve) felfedezése és leírása. A cikket innen lehet letölteni, illetve aki tudja a holt és a hogyant az az újság honlapjáról. Maga a pók mely neméről ez az első habituskép az apropók blog közönségét boldogítja 3 példányban került elő 20700 meghatározott egyed közül (további példányok parkoltak polcokon, fiókokban, de ez újfenntcsak másik sztori, talán egy szegedi madárpókász is látott már ebből a dögből ^^,). Lehet megcsodálni a szép ásószőröket a domború csáprágókon (mint a legtöbb pók ő is ezekkel ás), valami a csepp alakú csáprágódudort melynek cheliceral boss (csáprágőfőnök) az amerikai és condyle az angol neve.

 

Bár a pók jóval kisebb, mint egy süldő parahíbana, azért a lenti ábrán látható kétmillis fekete csík nemcsak egy mai magyar paramilitáns szélsőjobbos fiatal hajviselési maximumát határozza meg, de arról is árulkodik, hogy biza magyar viszonyok között a pók méretére kizárólag a “lóbaszó” köznyelvi terminus alkalmas. Kész rejtély, hogyan tudta ez a majd’ cselőpóknyi gnaphosida (mely Platnick szűkebb szakterülete jut eszembe), hogyan tudta megúszni az eddigi felfedezést.

Ha megnézzük a pók fenológiáját, azaz életritmusát a természetben, hamar kiderül az ok. A határozásra alkalmas adultakat csak a csapdázási szezonon kívül találunk. Aztán hiába császkál három ukránfrontnyi süldőpók a nagy magyar ugaron, a töketlenek/puncitlanok határozhatatlanok, a kodakolásáról meg hamar leszokik az emberfia ha mondjuk 20000 pókot kell meghatároznia. Ergo minden határozhatatlan dög megy a kukába. Hiába lesznek adultak ezek a srácok aligoktóberre, egy jóérzésú pókász ilyenkor már válogat a labor glikol- és lábszagú félhomályában. ----------------------------- vége az első résznek -------------------------

Mivel egy ilyen poszt megírása időt és energiát emészt fel, ugyanakkor egy betörés megakadályozására is tökéletesen alkalmas akkor lesz második rész ha érdeklődés is van irányában. Megértem ha akik amúgy is el tudják olvasni a cikket maguk olvassák el, akik meg nem azoknak meg elég csak a két fenti habituskép.

----------------------------- eleje a második résznek -------------------------