Tuesday, May 17, 2011

Conica Minolta



Vannak lehetetlennek tűnő műveletek, melyektől hamar ledobja az agyam a szíjat. A Csúcsos keresztespók (Cyclosa conica) és más hasonszőrű, liliputi méretű kerekhálósok fotózása terepen számomra többnyire ebbe a kategóriába tartozik.

Mivel a korábbi próbálkozásaim eredményétől nem vágtam magam hanyatt, úgy döntöttem, hogy ennek az érdekes apró póknak a fotózását illetően futok még egy kört.

Az advanced szintű kihívás az állat életmódjában leledzik, melyet Dr. Szinetár Csaba fogalmaz meg roppant frappánsan a Pókok című könyvének 52. oldalán: „Kedveli az elszáradt ágakból álló, kevéssé zárt légifolyosókat”.

Na igen! Ezekben a kevéssé zárt légifolyosókban, napközben a szélcsend a legritkább jelenség, így mialatt a gép keresőjén keresztül megpróbálunk ráfókuszálni a háló közepén héderező pókra, hasonló látványban van részünk, mint amikor a halálcsillag megtámadásánál Kardfater próbálta befogni a TIE vadász célkeresztjébe az ereje teljében levő Skywalker X-szárnyúját. Vagyis…ezt a könnyű kis jószágot a leglágyabb nyári szellő is random képes belengetni az összes axonometrikus tengely mentén, pont olyan formán, mint amit Keith Flinttől láthattunk a Firestarter c. nótázós Prodigy klippben.


Így néz ki egy „kevéssé zárt légifolyosóban” elkészített kerekháló, tokkal vonóval, ami esetünkben egy fa lelógó ágvégei között lett kifeszítve, és a pókon kívül még az állat közelmúltban elhíresült „árnyékra ugrató álcázóberendezését ” is magába foglalja.



Ennek ellenére némi türelemmel, szerencsével és erős mesterlövész képességekkel felvértezve azért létre lehet hozni néhány elfogadható minőségű fotót, de 1:1 közelében így sem nagyon kell egerészni.





Jó, elismerem, hogy tűhegynyi blendenyílással meg egy atomvillanással még az előttünk levő 1 hektáros búzatábla legtávolabbi vége is éles lesz, de én szerettem volna olyan minőségi képet erről a pókról, amin a háttér is kap fényt, nemcsak olyat ahol a kizárólag a téma. Mindemellett megfelelő mélységélesség tartománnyal garázdálkodhatok bemozdulásmentesen.

Ilyenkor kérdezi a népi folklór, hogy „namég a kis @-om nem kéne”? De No Problémo, mert ehhez nem kellett mást tennem, mint a pókkal egy fotózásra alkalmas, szélcsendes helyen megszövetni a hálóját. Fogtam tehát és hazavittem. Eszkábáltam neki egy ideális póklakot, melyen kedvemre megfigyelhettem és fotózhattam. Az első két napot átsziesztázta, csak éjszaka tevékenykedett, majd a harmadik napon megszőtte a hálóját.





Ezután következhetett a fotózás, „háttérfénnyel”,





…és háttérfény nélkül.





Egy kereresztespókok fotózására alkalmas megfigyelő setupot könnyűszerrel össze lehet dobni. Hardcore hobbisták akár a pókos szobájukat is dekorálhatják vele, de az biztos, hogy a pókoktól rettegő családtagokban és betérő ismerősökben nem arat osztatlan sikert pl. egy monitor mellett felállított dizájnos „szabadtéri” predátor kuckó.

Én ezekből az elemekből legóztam össze:



1, Virágcserép (lehetőleg kerámia, mert az nehezebben borul)

2, Tálca

3, Villás faág

4, Papír

5, Gyurma


A cserépen keresztülbújtatott ágat egy kicsit lesúlyozom gyurmával, hogy még stabilabban álljon.



A cserép nyílásának vastagságához passzinthatjuk az ágat némi rátekert papír segítségével.



Ezután feltöltjük a tálcát vízzel. Fontos, hogy a tálca szélesebb legyen, mint az ágvilla, tehát a leereszkedő pók mindig csak a vízbe tudjon érkezni, különben néhány Houdini tulajdonsággal megáldott faj nemes egyszerűséggel meglép (a Cyclosa conica nem annyira szökős).



Legvégül jöhet valamelyik rosszarcú… jelen esetben egy Kétcsúcsú keresztespók (Araneus bituberculatus), aki a befogását követően fellépő heveny fiolahiány miatt kénytelen volt együtt utazni néhány Lampropelma-nak szánt szövőlepkével. Ez a magyarázata annak, hogy némi hímpor látható az ábrázatán.





Mivel nem vagyunk kitéve semmiféle zavaró időjárási tényezőnek, bekvártélyozás után már melegében „meg is lőhetjük” néhány próbafotó erejéig az újdonsült delikvensünket:





8 comments:

Szabó Zoltán said...

Szívesen kialakítanék én is egy-két ilyen kerek hálós szobadíszt, de a koliból kitiltották az összes állatot, haza ritkán járok, barátnőm anyja meg így is ki van az állat sereglettől, így terepen nézegetem csak. :/ Mindenesetre az ötletet köszi! :D

Gábor said...

Minden ízében kifogástalan, profi poszt lett ez, gratulálok!

Zoltán said...

Igazán ötletes ez a beállítás! Véleményed szerint mennyi ideig lehet egy pókot ilyen módon tartani?

Z

Fince said...

Sziasztok!

Köszönöm az elismerő szavakat! Az ötlet nem saját. "A működési elve" a Pókok - Skorpiók c. Búvár Zsebkönyvből származik (ami a mesekönyvem volt:) ), csak én nem barkácsoltam annyit, mint ami ott le van írva. Gyorsan, a háztartásban hozzáférhető anyagokból állítottam össze a pókmegfigyelő alkalmatosságot.

Nincs tapasztalatom arról, hogy meddig tarthatók így a keresztespókok így fogságban, mivel a képen látható egyedeket fotózás után szabadon engedtem. Szerintem életük végéig. Elég jól elvannak (a Cyclosa láthatóan jól érezte magát)...jönnek-mennek, építik a hálójukat, zsákmányt ejtenek (csendesebb estéken nyugodtan ki lehet őket tenni a szabadba, mint a cserepes virágot, így könnyen fognak saját maguknak táplálékot).

Persze ez fajfüggő is valószínűleg. Pl. egy Rés keresztespóknak nem biztos, hogy bejönne a dolog ( a Meta menardiról nem is beszélve), ámbár ki tudja...ill. azzal is számolni kell, hogy a nagyobb fajok valószínűleg terjedelmesebb "eszcájgot" igényelnek (pl. egy Vállas keri).

Siler egyik korábbi bejegyzésében láttam (azt hiszem az Uruguayiban), hogy Nephilát tartottak egy téglalap alakú fa keretben, ugyanígy szabadon. A pók simán megszőtte a kereten belül a hálóját.

Gábor said...

Fince felvetésére reagálva elmondhatom, hogy az elmúlt néhány évben általam tartott taxonok közül a darázspókot /Argiope bruennichi (Scopoli, 1772)/ mindenképpen kiemelném. (Megjegyzés: a védett rokonfaj (karélyos keresztes) is hasonlóan kitűnő vizsgálati objektum).

Bár a darázspók tenyész- (és életideje) meglehetősen limitált, ez a faj már többször "bizonyított": a begyűjtést követően akár egy nappal is készíthet fogóhálót, melyet minden hajnalban újrasző (függetlenül a háló elhasználódásától).

Rés keresztest eddig egyetlen alkalommal sem sikerült hálószövésre sarkallnom, ugyanez vonatkozik az óriás keresztesre, a márványos keresztesre, vagy éppenséggel a vállasra és hűsölő keresztesre is.

A Koronás "kerit" ezzel szemben néha-néha sikerül meggyőzni, bár a rendelkezésre álló hely mérete itt is limitáló tényező.

(A szintén kerekhálós állaspókokat még nem tanulmányoztam, na majd idén nyáron a Balatonon (Tetragnatha nigrita)).

Itt azonban azt is meg kell jegyezni, hogy nem CSAK a háló abszolút mérete (helyigénye) a mérvadó, hanem a taxonfüggő FAJ-FOGÓHÁLÓ relatív mérete is: a két Argiope faj testméretükhöz képest viszonylag kisméretű hálót készít.

A másik oldalról pont ilyen szempontból lehet "nyűgös" a Nephilák tartása.

Egyébként a fogságban kerekhálót készítő fajok tapasztalataim szerint is életük végéig (meg)tarthatók.

Szűts Tamás said...

Haliho a remek bejegyzes mellett, a pokokat az eletuk vegeig tarthato modszer okozott vidam perceket nekem. Errol az jutott eszembe amikor Hofi megkerdezte Aigner Szilardot: Meddig esik az eso? A foldig....
:D

Fince said...

Gábor: Köszönöm a nagyon hasznos kiegészítő információkat!

Rés keresztesre lenne ötletem, de az egy kicsit több munkát igényelne (aztán lehet, hogy úgy sem működne:) ). Minden esetre az ő fotózásuk számomra egyszerűbben megoldható feladatnak tűnik, mint az apróbb termetű fajoké.

Tamás: A látszat ellenére nem szándékoztam ilyen kis gonosz választ adni. Egyszerűen csak fáradt voltam és figyelmetlen, ez az oka a pongyolapitypang megfogalmazásának. Utólag azért jót vidultam rajta:)

Jah, és Zolinak köszönhetően sikerült felvedreznem 800 pixel szélességben a képeket ebbe a bejegyzésbe, csili-vili lightboxos fjúcsör fícsör formában. Úgyhogy ennek örömére most 100 napig tartó játékokat hirdetek a pókjaim arénáiban. In sine missione...

Zoltán said...

Gratulálok a képnézegetőhöz! Örülök, hogy sikerült beszerkeszteni. Egy kicsit ez is dob a bejegyzésen szerintem. Várom a következő "számot"! :-)

-Z