A magyar pókászközösség évente rendezi meg a
seregszemléjét immár a 17. alkalommal, ezúttal egy tudománytörténelmi
szempontból is jelentős helyszínen, a Velencei-tavon.
Az éves találkozó nemcsak a diákoknak nyújt
megmeríttetési lehetőséget, de a szakma nagy „öregjei” is ilyenkor számolnak be
legfrissebb kutatási eredményeikről, vagy nemzetközi konferencián szerzett
tapasztalatokról.
De
miért bír ekkora jelentőséggel a Velencei-tó és környéke? Az európai álkalózpók
miatt. Az európai álkalózpók típuslelőhelye (locus typicius) ugyanis itt
van. A fajt 2007-ben fedezte fel Dr. Szinetár Csaba és Kancsal Béla, ami azt
jelenti, hogy a világon először dokumentálták a faj létezését.
Azóta nemcsak Magyarországon, hanem Franciaországból, Fehéroroszországból és Görögországból is kerültek elő újabb példányok az eltelt majd egy évtized alatt.
Az új példányok élőhelyeit, a velük foglalkozó kutatókat az alábbi térképen foglaltuk össze.
Az álkalózpókok az eddig magyar néven kalózpókoknak (Pirata génusz) hívott farkaspókokhoz rendkívül hasonló kinézetű és életmódú állatok. A vízközeli élőhelyeken olykor tömeges pókok a vízfelszínen előforduló ízeltlábúakkal táplálkoznak, mintegy miniatűr kalózként uralva az édesvízi életközösségeket. Az új fajra néhány eltérő hím egyed hívta fel a figyelmet, melyeket Szinetár Csaba és Zalai Béla több mint 10000 „rendes” kalózpók között talált. Költői túlzással Hamupipőkét megszégyenítő bravúrról van szó.
A felfedezést hatalmas nemzetközi érdeklődés övezte, és rendkívül nagy tudományos bravúrnak is számít, hiszen az álkalózpókok egyetlen addig ismert faja Észak-Amerikában volt honos, így a póknemet (Trebacosa génusz) azonosító Dr. Szinetár Csabának az összes ismert újvilági fajjal össze kellett vetnie a hazai példányokat, hogy megbizonyodhasson arról, hogy valóban egy tőlük különböző új fajjal van dolga.
Ezeken a pásztázó elektronmikroszkópos felvételeken jól látszik az amerikai (baloldalt) és a magyar példány (jobb oldali) párzószerve közötti különbség: a középnyúlvány az egyik esetben hatalmas, míg a magyar faj esetében lényegesen karcsúbb képlet.
A kutatók egy friss közleményben hasonlítják össze a különböző helyekről származó példányok alaktani sajátosságait, egy átfogó tanulmányt követően, ahol fény derülhet arra, is hogy egy vagy több álkalózpók faj tartja-e rettegésben a nedves élőhelyek ízeltlábú népét.
A faj 2008 óta védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Az európai ál-kalózpók eddig ismert egyetlen hazai lelőhelye a Duna-Ipoly Nemzeti Park Velencei-tavi Madárrezervátumának tőszomszédságában lévő szegélynádas, az agárdi Chernel István Madárvárta területén.
Azóta nemcsak Magyarországon, hanem Franciaországból, Fehéroroszországból és Görögországból is kerültek elő újabb példányok az eltelt majd egy évtized alatt.
Az új példányok élőhelyeit, a velük foglalkozó kutatókat az alábbi térképen foglaltuk össze.
A felfedezést hatalmas nemzetközi érdeklődés övezte, és rendkívül nagy tudományos bravúrnak is számít, hiszen az álkalózpókok egyetlen addig ismert faja Észak-Amerikában volt honos, így a póknemet (Trebacosa génusz) azonosító Dr. Szinetár Csabának az összes ismert újvilági fajjal össze kellett vetnie a hazai példányokat, hogy megbizonyodhasson arról, hogy valóban egy tőlük különböző új fajjal van dolga.
Ezeken a pásztázó elektronmikroszkópos felvételeken jól látszik az amerikai (baloldalt) és a magyar példány (jobb oldali) párzószerve közötti különbség: a középnyúlvány az egyik esetben hatalmas, míg a magyar faj esetében lényegesen karcsúbb képlet.
A kutatók egy friss közleményben hasonlítják össze a különböző helyekről származó példányok alaktani sajátosságait, egy átfogó tanulmányt követően, ahol fény derülhet arra, is hogy egy vagy több álkalózpók faj tartja-e rettegésben a nedves élőhelyek ízeltlábú népét.
A faj 2008 óta védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Az európai ál-kalózpók eddig ismert egyetlen hazai lelőhelye a Duna-Ipoly Nemzeti Park Velencei-tavi Madárrezervátumának tőszomszédságában lévő szegélynádas, az agárdi Chernel István Madárvárta területén.
