WOWOWOWOW (frissítve!)

Klikk a képre a cikkért, persze előfizetést nem tudok hozzá adni.

Bertani, R., R. H. Nagahama & C. S. Fukushima. 2011. Revalidation of Pterinopelma Pocock 1901 with description of a new species and the female of Pterinopelma vitiosum (Keyserling 1891) (Araneae: Theraphosidae: Theraphosinae). Zootaxa 2814: 1–18.

A Pterinopelma Pocock génusz az elmúlt században pingpong labda szerű karriert futott be. 1901-ben hozta létre Pocock az Eurypelma vitiosa Keyserling, 1891 faj számára. Két évvel később (1903) két új fajt írt le a génuszban (P. saltator és P. tigrinum). Ugyanebben az évben Simon a génuszt az Eurypelma C. L. Koch, 1850 szinonimjának tekintette. Mello-Leitão (1923) azonben ezt nem fogadta el és három új fajjal bővítette a génuszt (P. wacketi, P. dubium, P. vellutinum), valamint az Eurypelma rubropilosa Ausserer, 1871 fajt is ide sorolta, bár nem volt benne biztos, hogy az általa E. rubropilosa-ként ismert állatok azonosak-e az Ausserer által leírtakkal. Későbbi szerzők Eurypelma-ként kezelték. Kétséges státusza és a típuspéldány hiánya ellenére (elveszett) Schmidt 1993-ban az Aphonopelma génuszba helyezte át. Pocock két, 1903-ban leírt fajáról (Mello-Leitão) nem tett említést. Gerschman és Schiapelli 1978-ban a Lasiodora weijenberghi Thorell, 1894 fajt a Pterinopelma-ba sorolták át, és a P. saltator Pocock, 1903 fajjal találták megegyezőnek. Később Valerio (1980) egy új fajt írt le, a P. xanthochroma-t. Bücherl, Timotheo da Costa és Lucas (1971) megvizsgálták Mello-Leitão fajainak típuspéldányait, és a P. wacketi szinonimjának tekintették a P. dubium-ot és a P. vellutinum-ot. Raven átfogó mygalomorph revíziójában (1985) a Pterinopelma-t a Rhechostica Simon, 1892 génusz junior szinonimjává tette (ami pedig az Aphonopelma Pocock, 1903 szinonimja, de itt a prioritást később megváltoztatta az ICZN). Pérez-Miles (1992) nem értett egyet Raven-nel, a génuszokra jellemző ivarhólyagok között különbségre hivatkozva. A P. weijenberghi-t és a P. vitiosum-ot az Eupalaestrus Pocock, 1901 génuszba rakta át, és mivel a P. vitiosum (amit egyébként Pérez-Miles nomen dubium-nak tekintett) a Pterinopelma típusfaja, ezért ez egyben a két génusz szinonimizálását is jelentette. A P. tigrinum Simon által az Eurypelma, majd Raven által az Avicularia génuszban kötött ki, ezen faj helyzetével egy későbbi cikk foglalkozik majd. A P. xanthochroma-t Schmidt (1997) az Aphonopelma-ba pakolta át. Bertani 2001-es monográfiájában újraérvényesítette a P. dubium-ot és a P. vellutinum-ot és a P. wacketi-vel együtt a Vitalius Lucas, Silva Junior & Bertani, 1993 génuszba sorolta át őket. A P. vitiosum holotípusának és további példányainak vizsgálata után Bertani és mtsai feltámasztják a génuszt, elsőként leírják a típusfaj nőstényét és egy új fajt is.

Bertani és munkatársainak diagnózisa szerint a Pterinopelma hasonlít a Lasiodora, Vitalius és Nhandu génuszokra hímeknél a prolaterális segédél hiányában és a prolaterális szuperior, prolaterális inferior, valamint retrolaterális és apikális élek meglétében, nőstényeknél a rövid spermatartók alapján, amiket egy megkeményedett rövid rész választ el. A Lasiodora-tól különbözik a csípők prolaterális oldalán lévő hangkeltő „szőrök” hiányában. A hímek a Nhandu és Vitalius hímektől a prolaterális inferior él fogazottsága és a hiányzó vagy gyengén fejlett csúcsalatti él alapján különböztethetők meg. A Nhandu nőstényeknél a hátpajzson hosszú szőröket, míg a Vitalius nőstények utótestén III. típusú csalánkiütést okozó szőröket találunk (P. sazimai-nál nem). A P. vitiosum nőstényeknél a Vitalius-okkal ellentétben a mellpajzs szélessége nagyobb, mint a hossza.

Mint az feljebb szerepel, a P. vitiosum kétséges név volt, amit Bertaniék újra érvényesnek nyilvánítanak. Ezen fajnál a nőstényeknél nincs III. típusú csalánszőr és a fenti P. sazimai-t ábrázoló képen megfigyelhető irizáló kék szín sem jellemző. A P. vitiosum hímek jobban fejlett ivarhólyag élekkel rendelkeznek és az első lábat behajlítva a másodvégíz a két lábszársarkantyú közül a külsőnek a külső oldalához ér (a P. sazimai-nál a sarkantyú csúcsát érinti). Az új faj Dr. Ivan Sazima-ról kapta a nevét, aki az első példányokat gyűjtötte be a 70-es években.