Sunday, June 19, 2011
Tuesday, May 17, 2011
Conica Minolta
Vannak lehetetlennek tűnő műveletek, melyektől hamar ledobja az agyam a szíjat. A Csúcsos keresztespók (Cyclosa conica) és más hasonszőrű, liliputi méretű kerekhálósok fotózása terepen számomra többnyire ebbe a kategóriába tartozik.
Mivel a korábbi próbálkozásaim eredményétől nem vágtam magam hanyatt, úgy döntöttem, hogy ennek az érdekes apró póknak a fotózását illetően futok még egy kört.
Az advanced szintű kihívás az állat életmódjában leledzik, melyet Dr. Szinetár Csaba fogalmaz meg roppant frappánsan a Pókok című könyvének 52. oldalán: „Kedveli az elszáradt ágakból álló, kevéssé zárt légifolyosókat”.
Na igen! Ezekben a kevéssé zárt légifolyosókban, napközben a szélcsend a legritkább jelenség, így mialatt a gép keresőjén keresztül megpróbálunk ráfókuszálni a háló közepén héderező pókra, hasonló látványban van részünk, mint amikor a halálcsillag megtámadásánál Kardfater próbálta befogni a TIE vadász célkeresztjébe az ereje teljében levő Skywalker X-szárnyúját. Vagyis…ezt a könnyű kis jószágot a leglágyabb nyári szellő is random képes belengetni az összes axonometrikus tengely mentén, pont olyan formán, mint amit Keith Flinttől láthattunk a Firestarter c. nótázós Prodigy klippben.
Így néz ki egy „kevéssé zárt légifolyosóban” elkészített kerekháló, tokkal vonóval, ami esetünkben egy fa lelógó ágvégei között lett kifeszítve, és a pókon kívül még az állat közelmúltban elhíresült „árnyékra ugrató álcázóberendezését ” is magába foglalja.
Ennek ellenére némi türelemmel, szerencsével és erős mesterlövész képességekkel felvértezve azért létre lehet hozni néhány elfogadható minőségű fotót, de 1:1 közelében így sem nagyon kell egerészni.
Jó, elismerem, hogy tűhegynyi blendenyílással meg egy atomvillanással még az előttünk levő 1 hektáros búzatábla legtávolabbi vége is éles lesz, de én szerettem volna olyan minőségi képet erről a pókról, amin a háttér is kap fényt, nemcsak olyat ahol a kizárólag a téma. Mindemellett megfelelő mélységélesség tartománnyal garázdálkodhatok bemozdulásmentesen.
Ilyenkor kérdezi a népi folklór, hogy „namég a kis @-om nem kéne”? De No Problémo, mert ehhez nem kellett mást tennem, mint a pókkal egy fotózásra alkalmas, szélcsendes helyen megszövetni a hálóját. Fogtam tehát és hazavittem. Eszkábáltam neki egy ideális póklakot, melyen kedvemre megfigyelhettem és fotózhattam. Az első két napot átsziesztázta, csak éjszaka tevékenykedett, majd a harmadik napon megszőtte a hálóját.
Ezután következhetett a fotózás, „háttérfénnyel”,
…és háttérfény nélkül.
Egy kereresztespókok fotózására alkalmas megfigyelő setupot könnyűszerrel össze lehet dobni. Hardcore hobbisták akár a pókos szobájukat is dekorálhatják vele, de az biztos, hogy a pókoktól rettegő családtagokban és betérő ismerősökben nem arat osztatlan sikert pl. egy monitor mellett felállított dizájnos „szabadtéri” predátor kuckó.
Én ezekből az elemekből legóztam össze:
1, Virágcserép (lehetőleg kerámia, mert az nehezebben borul)
2, Tálca
3, Villás faág
4, Papír
5, Gyurma
A cserépen keresztülbújtatott ágat egy kicsit lesúlyozom gyurmával, hogy még stabilabban álljon.
A cserép nyílásának vastagságához passzinthatjuk az ágat némi rátekert papír segítségével.
Ezután feltöltjük a tálcát vízzel. Fontos, hogy a tálca szélesebb legyen, mint az ágvilla, tehát a leereszkedő pók mindig csak a vízbe tudjon érkezni, különben néhány Houdini tulajdonsággal megáldott faj nemes egyszerűséggel meglép (a Cyclosa conica nem annyira szökős).
Legvégül jöhet valamelyik rosszarcú… jelen esetben egy Kétcsúcsú keresztespók (Araneus bituberculatus), aki a befogását követően fellépő heveny fiolahiány miatt kénytelen volt együtt utazni néhány Lampropelma-nak szánt szövőlepkével. Ez a magyarázata annak, hogy némi hímpor látható az ábrázatán.
Mivel nem vagyunk kitéve semmiféle zavaró időjárási tényezőnek, bekvártélyozás után már melegében „meg is lőhetjük” néhány próbafotó erejéig az újdonsült delikvensünket:
Tuesday, March 29, 2011
Óriásgnómpók
Mindig szívesen kéne (na persze azért csendben magamban rőzsedalokat énekelgetve) fogadnom ha valaki kijavít, de jelen esetben külön örülnék ha kiderülne, hogy nincs igazam. Javítson ki valaki, ha tévedek, de a neten található élő Óriásgnómpókot ábrázoló képek száma: 1. Ráadásul ezt sem google pajtás tolja az orcánkba, hanem itt található, és azért tudok a létezéséről, mert a témavezetőm fotója aki Chilében kapta le ezt az állatot.
Ha jól szétnézünk széles e neten, itt ott fellelhetőek ezekről a pókokról készített fotók, de ezkre a legjobb szó a szporadikus lenne.
Kollega - akit Charles, csak a "legjobb gyűjtő akit ismerek"-nek hív (ehhez tegyük hozzá, hogy az ISA nemzetközi pókszervezet elnökeként, a világot többször bejárva nála több pókászt talán csak Norm ismer) leugrott egy laza hétre Új Zélandra (igen, ha innen nem is látszik a partról, de azért lényegesen közelebb van mint akármi), és hozott nekem élő óriásgnómokat. Annak ellenére, hogy azért jóideje fotózgatom a különböző pókokat, ez a 6 példány (3 génusz, 3 faj) nemkicsit izzasztott meg.
Lefordítom madárpókosra, hogy értékelhető legyen a dolog...
Tehát a kezedben van 2 darab Aphonopelma. Egészpontosan legyen 2 darab Aphonopelma mooreae amit XY hozott haza, mint Butch Coolidge (Pulp Fiction, Bruce Willis) apjának a barátja az órát... kis műanyag fiolában. Csakhogy ezek még fiatal egyedek, 4-5 mm-es, törékenyek mint az izraeli-palesztin béke egy mecset lebombázása után, és alig gyorsabbak, mint egy felingerelt Stromatopelma. Mindezt megfejelve egy olyan mozgáskulturával, mintha valaki egy spííídes diszkós és egy agyonfüvezett pacifista szörföscsávó mozgását montázsolná össze adhoc és random alapon. Ráadásul még nézőközönség is volt úgyhogy, amikor nekiindult egy-egy kis porbafing, hogy 2 mp alatti idó alatt helyezkedjen el az asztallapon alul, vagy tetszésszerint a parkettán, hát nemmondom megizzadtam mint pákó a magyarvizsgán.
Azért ímmel ámmal esett fotó is, tessék.
Wednesday, March 16, 2011
Katalin sziget
Kattints ide, hogy a térképet nagyban láthasd.

