Hosszú kihagyás után ez az első „how to” jellegű posztom, melyekben az évek során megszerzett ismeretekből és gyakorlatból szemezgetek. Semmi extra, csak egy lájtos tavaszi ötletbuborék. Rendszert nem csinálok a dologból, továbbra is érvényben marad az „egyes direktíva” .
Nagyon gyakran visszatérő téma a madárpóktartó körökben a megfelelő talaj és berendezési tárgyak kiválasztása ill. az ehhez köthető problémák kiküszöbölése. Ugyanis probléma az igen könnyen keletkezik, még akkor is, ha a hobbista a francia szakácsokat meghazudtoló módon brillírozik a sütővel, létrehozva a séf kedvencét, a „pirított tőzegtortát, magnetronnal lángolt szőlőtőkével”.
Ennek ellenére megy a küzdelem a penészgombákkal, az atkákkal, tőzeglegyekkel, ugróvillásokkal és egyéb nem kívánatos jelenségekkel, melyeket eleve a szerves talajjal és berendezési tárgyakkal hurcolunk be, vagy ezeken találnak maguknak kiváló életfeltételeket. Fokozott a veszély a kis pókok tárolóedényei esetében, mivel ott könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás és rövid idő alatt jöhetnek létre szélsőséges folyamatok (pl. a penészesedés olyan gyorsaságú és mértékű lehet, hogy könnyen elpusztíthatja a fiatal állatot). Ellenkező esetben a kiszárított szerves talaj (pl. tőzeg) ropogósra keményedik és nagyon nehezen „issza be” újfent a vizet. A diszkinetikus szindrómáról már nem is beszélve, melynek kialakulása a megfigyeléseim alapján szintén valahogy a szerves talajhoz volt köthető…de erről már értekeztem korábban ITT
Egy szó, mint száz, néhány éve már, hogy eljött számomra az a pillanat, amikor feltettem a kérdést, hogy miért is erőltetem ezt az utat? Mert a többség így csinálja? Dekor terráriumok esetében érhető, hiszen annak a célja ideális esetben az élőhely lemásolása, melyekben általában kifejlett állatok vannak bemutatva.
Nade növendék állatok esetében? Főleg amikor az állat elvesztése sokszor jelentős anyagi veszteséget is jelenthet.
A mindenféle műanyag küblik egyet biztosan nem szolgálnak: dekorációs célokat. Akkor meg minek a brék? Mindenképpen érdemes végigfuttatni az alap gondolatmenetet, mely igencsak elveszik a sok hűhó közepette.
Végül is mi a cél? A cél az, hogy a rizikótényezőket a lehető legminimálisabb szintre csökkentve a madárpókot felneveljük. Minden eszköz megengedett. Bingó!
Mi a talaj szerepe? A behelyezett talaj szerepe az, hogy könnyen felvegye majd tartsa a nedvességet (sok madárpókfaj fiatal egyedeinek itatása a talaj segítségével történik) és a madárpók rejtekhelyet tudjon belőle építeni.
Mi a behelyezett tárgyak szerepe? Fedezék, leshely, a háló rögzítésére szolgáló alkalmatosság.
Tehát ezen ismeretek figyelembevételével értelmeztem kicsit újra a dolgokat. Az alábbi képen egy bézikszíntű, kellemes vasárnap délutáni madárpókáttelepítés limlomjai láthatóak kizárólag a vegytiszta „műanyag világból”:
1. Vermikulit
2. Műanyag kézi pántoló szalag (fiatal fánélő madárpókfajok elhelyezéséhez)
3 – 4. Műanyag tárolóedények
5. Habtálca (növendék fán élő fajok rejtekhelyének kialakításához).
A vermikulitról néhány szóban: Maga a vermikulit természetes szilikátásvány, melyből 900C-on történő expandálás során kivonják a kémiai állapotban kötött kristályvizet. Előnyei a csíramentesség és a nagyfokú vízkötő képesség (tömegének több, mint háromszorosát képes felvenni vízből, ami azért pöstiesen szólva se semmi). Hátránya: Nem túl esztétikus, így dekor terráriumok berendezésére nem kifejezetten alkalmas. Beszerezhető: gazdaboltokban, börzéken stb.
Penészedni a vermikulit is tud, de ez csak azokra helyekre korlátozódik, ahol táplálékszervezetekkel vagy azok maradványaival érintkezett. A benészbevonatot viszonylag könnyű eltávolítani a gombafonalakkal átszőtt vermikulittal együtt. A madárpóktartásban használt szerves talajokkal ellentétben még akkor sem kell tartani a penészedés továbbterjedéstől, ha ez nem történik meg.
Használatkor enyhén letömörítem, majd ezután nedvesítem. Hallottam olyat, miszerint a pókok nem kedvelik. Ez nem igaz. Teljesen úgy „kezelik”, mint bármilyen más talajt. Természetesen nem én találtam fel a "meleg vizet". A vermikulitot talajként, vagy még inkább talaj keverékek alkotó elemeként már nagyon régóta használják külföldön, így szerencsére csak oda kellett nyúlni a bevált módszerhez. Eleinte kísérletképpen alkalmaztam, viszont mára már állandó kiegészítője lett a tárolóedényeknek (főleg a növendék állatok tartásánál).
Használatánál a belégzését kerülni kell, mert nagy dózisban szilikózist okozhat.
Az alábbi két képen fiatal fán élő állat tartóhelyének kialakítása látható (közvetlenül áttelepítésük után).
Növendék fán élő madárpók elhelyezése (a tartódobozt a pók már „belakta”). A búvóhely habtálcából lett kialakítva.
Fiatal tárnázó madárpókfaj elhelyezése.
Őket sekély kör alakú tartódobozban helyezem el. Az esetek többségében a nyíl által megjelölt helyen – a doboz falánál körben, félkör keresztmetszetű, ám a sekély talaj miatt felül nyitott vájatot építenek, melyet hálóval bélelnek. Tapasztalataim szerint ezzel a módszerrel sokkal jobban kontroll alatt tartható a nevelésük, mintha hagynánk, hogy mély tárnát építsenek a talajban. Természetesen a növekedésükkel arányosan növelem a tároló edény nagyságát.
Végül, ha nem akarunk dekor terráriumot kialakítani, kifejlett madárpókot is elhelyezhetünk így, mint pl. a képen látható, a hobbizsargonban csak „talajlakó” címkével ellátott madárpókot.
No comments:
Post a Comment